(Brazília, a fiúcskák, a költők és a hősök hazája)[1]

részlet

ARGUMENTUM

… ez pediglen nem mese[2]

I.

Élt az indiánok földjén egy Uiara[3] nevezetű szép leány.

Beszélik, a haja zöld volt, a szeme sárga.

Zöld az erdő, ám az ő haja zöldebb volt annál is. Sárga az ipêfa virága, ám az ő szeme sárgább volt annál is.

II.

Egy nap megjelent egy férfi, egy másik emberfajta fia. Fehér ember, aki azt mondta, kedvét a holdfényben és a gitárszóban leli. Tengerész volt, és kék hullám hátán érkezett. Uiara hangját hallva nem köttette magát a hajó árbócához, mint Odüsszeusz, s társai fülét sem tapasztotta be viasszal; hanem partra szökkent, és legott feleségül kérte a leányt.

– Hozzád megyek én, de csak egy feltétellel: ha elhozod nekem az éjszakát. Máskülönben nem! A Nap folyvást leskelődik, lát mindent a lombok hézagain át.

III.

A tengerészt mulattatta a leány feltétele, és tudta is, mitévő legyen.

– Sose aggódj, elhozom neked az éjszakát.

Azzal hajóra szállt, s útra kelt.

Nem is késlekedett soká, elhozta az éjszakát, az afrikai éjszakát. Rabszolgahajón hozta magával; segítői fekete férfiak voltak, egy harmadik emberfajta fiai. Bőrükre sötétség és korom tapadt. Arcuk és testük éjszínű tintától feketéllett. Aki csak látta feketeségüket, rögtön tudta: velük jött el az éjszaka.

Szén érkezett az emberfajták öntödéjébe.

IV.

Így aztán a szép leány feleségül ment a fehér emberhez.

…És világra jöttek a csizmás óriások.

A színek együttesének szülöttei; ereikben varázsos indián, lírai portugál, regéket őrző spanyol és forrongó-idomuló afrikai vér.

És iszonytató robajjal kezdték döngetni az emberevő vadon kapuját.

V.

– Az otthonunk! Be akarunk menni!

Láthatárt betöltő, ormótlan hegyek telepedtek az óriások útjába: „Még mit nem!” A mérföldek csizmájukba csimpaszkodtak: „Ide be nem teszitek a lábatokat!” Vadak jöttek íjászseregeik élén, tolldíszes hősök, a pálmaerdő teljhatalmú urai: „Ez a mi hazánk, itt mi parancsolunk!” Szörnyetegek, csalárd óriáskígyók és alamuszi hangyászok, embervérre szomjazó jaguárok; maga a színpompás állatvilág testével sietett eltorlaszolni az áthatolhatatlan bozóttenger bejáratát: „Elevenen felfalunk benneteket!” Fejük fölött zivatarok hajigálták metsző, fehér villámaikat: „Egy tapodtat se tovább!”

Ám mindhiába, mert az óriások hétmérföldes csizmát öltöttek lábukra, s két iszonytató erővel vértezték fel szívüket: akarattal és csodával.

Smaragdhegy, aranyhegy, ezüsthegy tündöklő mítoszaival hívogatta őket mind beljebb az ősrengeteg.

…Mennek az óriások: fehérek, feketék és sok indián.

…Mennek a szegények, a gazdagok, férfiak és nők, öregek és gyermekek, hívők és hitetlenek.

…Mennek a fekete indiánok, fehér négerek, sápadt rézbőrűek, zambók, mulattok, meszticek.

VI.

S mit számít, ha a csapatok egyike vagy másika az éhségtől s a vadaktól meghátrálni kényszerül?

Újabb óriások öltenek hétmérföldes csizmát.

S újabb dicső és győzedelmes csapatok kelnek útra a nyomukban.

Háromszínű emberfolyamok hömpölyögnek Amerika földjén.

– São Paulo-i csapatok, a Tocantins

és a nagy Amazonas folyam távoli forrásvidékein, fogadjátok hercegi üdvözletemet!

VII.

S mikor az utolsó kék süvegű bércen is csizmatalp dobbant, létrejött a mai Brazília.

A pompás menet nyomában városok és kávéültetvények szöktek szárba; s az emberfajták közti szeretetből új civilizáció született.

*

Jegyzetek:

[1] A Martim Cererê nevet Cassiano Ricardo alkotta a Saci-Pererê, illetve a Matinta Pereira név átköltésével, ezáltal kívánva szimbolizálni az indián és a fehér kultúra kereszteződését. A Matinta Pereira változatban elterjedt elnevezés a tupi Mati-Taperê szóból ered, a Martim név ennek előtagjával mutat hasonlóságot. A név leggyakrabban előforduló formája a Saci vagy a Saci Pererê. A Saci az őslakos mondavilág szerint balszerencsét hozó bagollyá változott varázsló vagy vajákos, aki madárformát öltve utazik egyik helyről a másikra. A költemény főszereplője ugyanennek a mítosznak egyéb változataiban Curupira néven fordul elő (O. M. Garcia jegyzete nyomán).

[2] Idézet a Brazília belső területeit meghódító pionírok (bandeiranték) II. Fülöp portugál királynak írt leveléből (1606. január 8.) (Registro Geral, VII. kötet, 309.)

[3] Tupi-guarani szó, jelentése: sellő. (A ford. megj.)