Kút vízével öblítem hideg fogam,
Tiszta elmével porolom ruhám,
Ráérősen fogok pálmalevél könyvet
A könyvtárból keletnek indulva olvasok.
Senki sem ragadja meg az igazi forrást,
A világ hibás utakat követ.
Eggyéforrnak végül a tanítások,
De hogyan fegyelmezzem természetem?
A szerzetesek cellája néma,
A moha színe mély bambuszba olvad.
Pára végéből kel fel ma a nap,
Talán olaj mossa a sötétlő fenyőt.
Csendben hagyom el nyelvet és beszédet,
Boldog ébredésben lesz teljes az elmém.
*
A vers eredeti címe: 晨诣超师院读禅经