Csillag, volnék kitartó, mint a te valód –
nem magányos fénnyel lógnék az éjbe,
figyelve távol, örök szemhéjak alól
(mint természet nem-alvó remetéje)
a mozgó vizeket: pap-feladataik
hogyan végzik mosott földi partoknál –
vagy lesném, lápon s hegyeken miként vakít
a lágyan hullott hó, friss álarcosbál –
nem – csak kitartón, csak változhatatlanul
szerelmem kamasz-melléhez simulva
hadd érezzem át, mint emelkedik-lapul,
ébredjek bár édes anarchizmusra,
hadd hallgassam az ő puha lélegzetét,
örökké élve – vagy halálba esve szét.

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: The Last Sonnet, in: The Complete Poems, Penguin, 1977.