Molière: Az úrhatnám polgár (részletek)
Fotó: Wikipedia
Molière: Az úrhatnám polgár (részletek)

Részletek Molière Az úrhatnám polgár című művéből Bognár Róbert fordításában.

III. felvonás
Harmadik jelenet

 

                            Jourdainné, Jourdain, Nicole, lakájok

JOURDAINNÉ   Mi ez már megint? Mi ez a szörnyű maskara? Elment a maradék esze, férjem uram, hogy így kinyalta magát? Azt akarja, hogy mindenki magán nevessen?

JOURDAIN         Tudja, kik nevetnek rajtam? Az ostobák!

JOURDAINNÉ   Ugyan! Már régóta mindenki a maga hóbortjain nevet.

JOURDAIN         És ki az a mindenki, ha szabad kérdeznem?

JOURDAINNÉ   Mindenki, akinek több esze van, mint magának. És igazuk is van. Elviselhetetlen, amit művel. Bolondokházát csinált az otthonunkból. Mindennap megy a farsangolás, reggeltől estig nyúzzák a hegedűt, meg kornyikálnak, már a szomszédoknak is elegük van.

NICOLE              Asszonyomnak igaza van. Nem lehet tisztán tartani a házat emiatt a szörnyű siserahad miatt. Nem tudom, hol a csudába dagonyáznak a maga vendégei, de azt tudom, hogy az egész házat összesarazzák, és szegény Françoise majdhogynem az orrával törli föl a kövezetet, mire sikerül neki úgy-ahogy kiganajozni.

JOURDAIN         Ahhoz képest, hogy parasztcseléd vagy, jól felvágták a nyelvedet, Nicole.

JOURDAINNÉ   Nicole-nak igaza van, sokkal józanabbul gondolkodik, mint maga. Nagyon szeretném tudni, hogy ugyan mit akar egy tánctanártól a maga korában.

NICOLE              Meg attól a vívóbajnoktól, aki akkorákat dobbant, hogy megrepednek a falak, és megsüllyed a padló.

JOURDAIN         Csönd legyen, asszony! Hallgass, cseléd!

JOURDAINNÉ   Most akar megtanulni táncolni, amikor már nem bírja a lába?

NICOLE              Csak nem akar ledöfni valakit?

JOURDAIN         Azt mondtam, csönd legyen! Aki ostoba, az úgyse tudhatja, mi fán teremnek a kiváltságos dolgok.

JOURDAINNÉ   Inkább azon járna az esze, hogy ideje férjhez adni a lányunkat.

JOURDAIN         Ne féljen, férjhez fogom adni, mihelyt megfelelő kérőt találok, de ez nem zárja ki, hogy szép dolgokat tanuljak.

NICOLE              Ma hallottam, asszonyom, hogy felfogadott még egy kenyérpusztítót, egy filozófiatanárt.

JOURDAIN         Na és? Azt akarom, hogy kiokosítson, hogy szellemesen társaloghassak az előkelő körökben.

JOURDAINNÉ   Még jó, hogy nem iratkozik be az oskolába! Talán még azt se bánná, ha a tanító elfenekelné.

JOURDAIN         Igenis nem bánnám, még ha itt, az egész társaság szeme láttára csinálná, akkor se, csak bárcsak tudnám mindazt, amit az iskolában meg lehet tanulni.

NICOLE              Sokra menne vele!

JOURDAIN         Igenis sokra!

JOURDAINNÉ   És roppant hasznos volna, hogy jól eligazgassa a házat.

JOURDAIN         Igenis hasznos. Szégyellem magam, hogy ilyen ostoba libákkal vagyok körülvéve. Maga, asszonyom, maga tudja például, hogy mi az, amit beszél?

JOURDAINNÉ   De még mennyire, hogy tudom, mit beszélek, és azt is tudom, hogy igazam van, máshogy kellene élnie, uram.

JOURDAIN         Én most nem erről beszélek. Azt kérdem, milyen szavakat mond most itten.

JOURDAINNÉ   Józan szavakat, és ezt nem lehet elmondani a maga viselkedéséről.

JOURDAIN         Mondom, hogy nem erről beszélek! Azt kérdezem, amit én most beszélek magával, amit éppen most mondok, az micsoda?

JOURDAINNÉ   Zagyvaság!

JOURDAIN         Eh! Most nem ez a kérdés. Amit mindketten beszélünk, a beszédmódunk!

JOURDAINNÉ   Mi van vele?

JOURDAIN         Hogy hívják?

JOURDAINNÉ   Felőlem akárhogy.

JOURDAIN         Úgy hívják, hogy próza.

JOURDAINNÉ   Próza?

JOURDAIN         Igen, próza. Mindaz, ami próza, az nem vers, és mindaz, ami nem vers, az nem próza. Na látja, ez a tudomány! És te! Te tudod, mit kell csinálni, hogy kimondd: Ü?

NICOLE              He?

JOURDAIN         Azt kérdem, mit csinálsz, amikor kimondod, hogy Ü?

NICOLE              Na mit?

JOURDAIN         Rajta, Mondd, hogy Ü!

NICOLE              Ü.

JOURDAIN         Na, mit csináltál?

NICOLE              Azt mondtam, hogy Ü.

JOURDAIN         Jó-jó, de amikor azt mondod, hogy Ü, akkor mit csinálsz?

NICOLE              Amit kért, hogy csináljak.

JOURDAIN         Ááá! Nincs rettenetesebb, mint az ostobaság! Hát előrecsücsöríted a szádat, és a fölső állkapcsodat közelebb viszed az alsóhoz. Ü. Látod? Grimaszt csinálok, Ü.

NICOLE              Gyönyörű.

JOURDAINNÉ   Bámulatra méltó.

JOURDAIN         És ez még semmi. Ezt nézzétek meg: dá, dá, pá, pá.

JOURDAINNÉ   Mi ez a halandzsa?

NICOLE              Mi akar ez lenni?

JOURDAIN         Nem bírom elviselni az ilyen buta némbereket.

JOURDAINNÉ   Inkább zavarná el az egész díszes kompániát!

NICOLE              Főleg azt a böhöm vívóbajnokot, aki miatt nem győzök port törölni.

JOURDAIN         Látom, nagyon a bögyödben van a vívómester úr. Mindjárt megmutatom neked, hogy milyen ostoba vagy. (Felkapja a vívótőröket, az egyiket odaadja Nicole-nak.) Nesze. És most jön a bizonyító eljárás. Ez a vonal. Ha kvárttal támadnak, csak ezt kell csinálni, ha meg terccel, akkor ezt. Így soha nem tudják ledöfni az embert, és most mondd meg, hát nem nagyszerű, hogy nyugodtan párbajozhat az ember, úgysem lesz semmi baja? Na, gyere, próbálj meg eltalálni.

NICOLE              Tessék! Na?
Több találatot visz be neki.

JOURDAIN         Hé, hé! Ne olyan hevesen, te, az ördög vigyen el!

NICOLE              Maga mondta, hogy próbáljam meg eltalálni.

JOURDAIN         Jó, de te terccel jössz a kvárt előtt, és nincs türelmed kivárni, hogy védjem a támadást.

JOURDAINNÉ   Maga egy kötözni való bolond, méghozzá azóta ilyen habókos, amióta nemesekhez dörgölőzik.

JOURDAIN         Ha én a nemesek társaságát keresem, az azért van, mert így tartom helyénvalónak. Jobb ízlésre vall, mint a maga polgáraival közösködni.

JOURDAINNÉ   Na persze! Sokra megy vele, hogy a nemesek körül legyeskedik, a drágalátos gróf urával is hogy megjárta!

JOURDAIN         Csönd! Vigyázzon, miket beszél! Tudja azt maga, kedves feleségem, hogy maganem tudja, kiről beszél, amikor róla beszél? Fogalma sincs róla, hogy milyen fontos személyiség, igazi nagyúr, aki nagy becsben áll az udvarban, és úgy beszélget a királlyal, mint én magával. Nagyon is megtisztelő rám nézve, hogy egy ilyen előkelőség jár a házamba, „drága barátomnak” szólít, és úgy bánik velem, mint egyenrangúval. Olyan kegyes hozzám, hogy azt maguk elképzelni se tudják, és mindenki szeme láttára és füle hallatára halmoz el a jóságával.

JOURDAINNÉ   No igen! Roppant kegyes és nyájas magához, és közben kölcsönveszi a pénzét.

JOURDAIN         Na és? Hát nem megtisztelő egy ilyen rangú személyiségnek pénzt kölcsönözni? Igazán csekély viszonzás azért, hogy „drága barátomnak” nevez.

JOURDAINNÉ   És ezen kívül mit tesz magáért a kegyes nagyúr?

JOURDAIN         Olyasmit, hogy… csodálkozna, ha tudná.

JOURDAINNÉ   Mégpedig?

JOURDAIN         Azt… azt nem árulhatom el. De nem marad az adósom, annyit mondhatok.

JOURDAINNÉ   Lesheti, hogy mikor kapja vissza a pénzét.

JOURDAIN         Igenis visszakapom. Ő maga mondta.

JOURDAINNÉ   Hiszem, ha látom.

JOURDAIN         Nemesi becsületszavát adta.

JOURDAINNÉ   Az annyi, mint a semmi.

JOURDAIN         Maga csak fújja a magáét, asszonyom, de én biztos vagyok benne, hogy megtartja a szavát.

JOURDAINNÉ   Én meg abban vagyok biztos, hogy nem, és hogy azért van ez a nagy nyájaskodás, hogy még jobban behálózza.

JOURDAIN         Hallgasson! Ott jön a gróf úr!

JOURDAINNÉ   Na, már csak ez hiányzott! Gondolom, újabb kölcsönért jön, felfordul a gyomrom, ha csak meglátom.

IV. felvonás
Harmadik jelenet

Covielle (Cléonte inasa) álöltözetben, Jourdain, lakájok

COVIELLE         Nem tudom, megismer-e az úr.

JOURDAIN         Nem.

COVIELLE         Amikor utoljára láttam, még ilyen pöttömke volt.

JOURDAIN         Én?

COVIELLE         Igen. Gyönyörű szép kisfiúcska volt, a hölgyek folyton az ölükbe kapták, és összevissza csókolgatták.

JOURDAIN         Összevissza csókolgattak?

COVIELLE         Igen. Jó barátságban voltam néhai apjaurával.

JOURDAIN         Néhai apámurammal?

COVIELLE         Igen. Nagyon derék nemesember volt szegény.

JOURDAIN         Hogy mondja?

COVIELLE         Azt mondom, derék nemesember volt.

JOURDAIN         Az apám?

COVIELLE         Az.

JOURDAIN         Jól ismerte?

COVIELLE         De még milyen jól!

JOURDAIN         És úgy ismerte mint nemesembert?

COVIELLE         Hát persze.

JOURDAIN         Na tessék! Ki érti ezt?

COVIELLE         Micsodát?

JOURDAIN         Vannak ostoba népek, akik azt állítják, hogy posztókereskedő volt.

COVIELLE         Ő? Posztókereskedő? Aljas rágalom. Ő egy rendkívül szíves, szolgálatkész férfiú volt, aki nagyszerűen ismerte a különböző kelméket, úgyhogy mindenfelé eljárkált, vásárolgatott, hazahozta, és adott belőle a barátainak némi pénzért.

JOURDAIN         Boldog vagyok, hogy megismertem magát, és szeretném, ha mindenki előtt tanúsítaná, hogy az apám nemes ember volt.

COVIELLE         Ország-világ előtt fenntartom, amit az imént mondtam.

JOURDAIN         Lekötelez vele. Amúgy mi a szél hozta?

COVIELLE         Azután, hogy volt szerencsém ismerhetni apjaurát, aki, mint említettem, nemes ember volt, nos, azóta bejártam az egész világot.

JOURDAIN         Az egész világot?

COVIELLE         Az egészet.

JOURDAIN         Hú, az jó messzire lehet!

COVIELLE         Nagyon is. Négy napja tértem meg a hosszú utazásból, és mivel roppant fontos nekem minden, ami magát érinti, azért jöttem, hogy bejelentsem az örömhírt.

JOURDAIN         Mégpedig?

COVIELLE         Nyilván tudja, hogy hazánkban tartózkodik a török szultán fia.

JOURDAIN         Én? Nem tudtam.

COVIELLE         Hát az hogy lehet? Fényes kísérete van, mindenki a csodájára jár, és fejedelmi fogadtatásban részesült.

JOURDAIN         Nahát! Nem hallottam róla.

COVIELLE         Az örömhír pedig a következő: szerelmes lett a maga lányába.

JOURDAIN         A szultánfi?

COVIELLE         Az. Szeretne a maga veje lenni.

JOURDAIN         Az én vőm? A török szultán fia?

COVIELLE         Igen. A török szultán fia a maga veje. Elmentem hozzá, és mivel tökéletesen beszélem a nyelvüket, jól eltársalogtunk erről-arról, aztán egyszer csak azt mondta „Akezim krok szoler us alla musztaf gidelum amanakem varahini”, vagyis „Nem ismersz véletlenül egy gyönyörű kisasszonyt, aki egy JOURDAIN nevezetű párizsi nemesúr leánya?”

JOURDAIN         Ezt mondta rólam a török szultán fia?

COVIELLE         Szó szerint, mire én azt mondtam, hogy nagyon is jól ismerem magát, és már a lányával is találkoztam. Erre ő azt mondja „Marababa szaham”. Azaz „Jaj, de nagyon szerelmes vagyok belé!”

JOURDAIN         „Marababa szaham” azt jelenti, hogy „Jaj, de nagyon szerelmes vagyok belé?”

COVIELLE         Igen.

JOURDAIN         Nahát! De jó, hogy mondja, mert én ugyan soha rá nem jöttem volna, hogy a „Marababa szaham” azt jelenti, hogy jaj, de nagyon szerelmes vagyok belé. Csodálatos egy nyelv ez a török.

COVIELLE         Még annál is csodálatosabb. Tudja például, hogy mit jelent az, hogy „Kakarakamusen?”

JOURDAIN         „Kakarakamusen?” Nem.

COVIELLE         Azt jelenti, édes lelkem.

JOURDAIN         „Kakarakamusen” azt jelenti, édes lelkem?

COVIELLE         Igen.

JOURDAIN         Hát ez gyönyörű. „Kakarakamusen”: édes lelkem – ki gondolta volna? Hihetetlen!

COVIELLE         Visszatérve a küldetésem céljára a szultánfi nőül kéri a maga leányát, és hogy az apósa méltó legyen hozzá, mamamusi rangra akarja emelni magát, ami egy magas méltóság az ő hazájában.

JOURDAIN         Mamamusi?

COVIELLE         Mamamusi. Vagyis a mi nyelvünkön palatinus, ami olyan, mint a régi rómaiaknál a… szóval palatinus. Ez a lehető legnemesebb rang az egész világon, és maga egy sorba kerül a legnagyobb fejedelmekkel.

JOURDAIN         Nagyon megtisztel a szultánfi úr. Kérem, vezessen hozzá, hadd fejezzem ki személyes hálámat.

COVIELLE         Fölösleges, hamarosan itt lesz.

JOURDAIN         Idejön?

COVIELLE         Igen, és hoz mindent, ami kell a szertartáshoz, hogy magát mamamusivá avassák.

JOURDAIN         Ilyen gyorsan?

COVIELLE         A szerelme nem tűr halasztást.

JOURDAIN         Csak az a bökkenő, hogy a lányom egy csökönyös szamár, belehabarodott egy bizonyos Cléonte-ba, és megesküdött, hogy senki másnak nem adja a kezét.

COVIELLE         Majd jobb belátásra tér, mihelyt meglátja a szultánfit, és különben van itt egy csodálatos véletlen, mégpedig az, hogy a török szultán fia úgy hasonlít erre a Cléonte-ra, akit épp az imént mutattak meg nekem, mint egyik tojás a másikra, és ha a lánya tényleg szerelmes Cléonte-ba, akkor rögtön szerelmes lesz a hasonmásába is, és… De úgy hallom, jön. Igen ő az.

A cikk szerzőjéről
Molière (1622-1673)

Francia drámaíró, rendező és színész.

A fordítóról
Bognár Róbert (1947)

 József Attila-díjas műfordító, szerkesztő, dramaturg.