Juan Mayorga: A jó szomszéd
Fotó: PxHere / Nika Akin
Juan Mayorga: A jó szomszéd

Alacsony férfi: Leülhetek ide?

Magas férfi: Hát, már épp fizetni akartam.

Alacsony: Nem ismer meg? Nem, úgy látom, nem ismer meg.

Magas: ?

Alacsony: Pedig mindennap találkozunk.

Magas: ?

Alacsony: Reggelente, a lépcsőházban. Én akkor indulok, amikor maga hazaér.

Magas: Ja, igen! Igen, igen, tényleg!

Alacsony: Jó reggeeeeeeelt! Na, megismeri a hangom?

Magas: Igen, igen, most már igen.

Alacsony: Persze ilyenkor, ráadásul vasárnap, nem pont olyan a hangom, mint munkanapokon hajnali hatkor.

Magas: Ne haragudjon, hogy nem ismertem meg.

Alacsony: Nincs miért elnézést kérnie, megértem. Ha megengedi, közben leülök. Szóval én megértem, hogy mire reggel hazaér, olyan, mint egy kísértet. És akkor szembejön egy másik kísértet a lépcsőházban. Jó reggelt, hallja, ahogy köszönök, válaszol is: jó reggelt!, de ennyi az egész, nem több, két kísértet találkozása a lépcsőházban.

Magas: Igaz.

Alacsony: Azért ez kemény lehet. Mármint éjszaka dolgozni. Meg persze lehajtott fejjel járni, nem igaz?

Magas: Elnézést, de nekem most már lassan mennem kell.

Alacsony: De hiszen most kértem egy üveg bort, két pohárral! Szeretném, ha inna velem egyet.

Magas: Sajnálom, de én sosem iszom.

Alacsony: Van valami, amit meg szeretnék ünnepelni, gondoltam, biztosan van kedve velem tartani.

Magas: Várnak rám.

Alacsony: Csak egy pohárkával, ne kéresse már magát!

Magas: Mondtam már, hogy soha nem iszom.

Alacsony: Csak szán rám egy kis időt?! Tíz percet kérek, nem többet! Szeretnék megünnepelni valamit és nincs kedvem egyedül inni.

Magas: Hát jó, ha csak tíz perc, akkor rendben van, főleg, ha ünnepelni akar, akkor igazán nem mondhatok nemet.

Alacsony: Ez egy kilencvenhatos bor! Nem mintha értenék hozzá, de egy kicsit tájékozódtam, mert fontos alkalomról van szó. Készültem!

Magas: Azt mondja, ünnepel? Hogy olyasmi történt magával, amit meg kell ünnepelni? Ez igazán örvendetes!

Alacsony: Hát nem fantasztikus? Két kísértet, akik hajnalonként a lépcsőházban keresztezik egymás útját, és hónapokon keresztül csak rutinszerűen köszöntik egymást, jó reggelt, jó reggelt, most egyszeriben itt ülnek egy asztalnál, egymással szemben, és együtt ünnepelnek!

Magas: Hónapokon keresztül? Már hónapok óta ismerjük egymást?

Alacsony: Félre ne értsen, nincs okom panaszra, maga mindig udvariasan viselkedik, mindig viszonozza a köszönésem, pedig ezt nem minden lakóról lehet elmondani. Ennek ellenére a mai napig csak két kísértet voltunk egymás számára, akik jó reggelttel köszöntik a másikat, mielőtt mennének tovább a dolgukra. Most viszont itt ülünk egy asztalnál, mintha régi ismerősök lennénk.

Magas: Azt még nem is mondta, mit ünneplünk.

Alacsony: Nem mondtam? Be nem áll a szám, és azt még nem is mondtam, mit ünneplünk?

Magas: Nem, azt még nem.

Alacsony: Furcsa érzés itt üldögélni magával ebben a kocsmában. Mármint itt bent. Vasárnaponként, miután rendet rakok a konyhában, mindig sétálok egyet. Olyankor szoktam itt látni magát, ennél az asztalnál, csak éppen az utcáról szoktam figyelni, az ablaküveg túloldaláról. rengetegszer láttam itt. Nem vette észre még soha?

Magas: Nem.

Alacsony: Nem csodálom, nem vagyok túl feltűnő jelenség. Otthon sem hiszem, hogy szóba kerültem volna, nem az a fajta lakó vagyok, akit kibeszélnek a szomszédok. Azt viszont mindenki tudja, hogy jó szomszéd vagyok, hogy bármikor be lehet csöngetni hozzám, ha...

Magas: Most már elárulja, mit ünneplünk?

Alacsony: A három-hét-öt-négyes törvényt.

Magas: Tessék?

Alacsony: Nem ismeri?

Magas: Azt mondta, három-hét-öt-négyes?

Alacsony: A három-hét-öt-négyes, vagyis a bevándorlási törvény.

Magas: Nem is gondoltam volna, hogy maga...

Alacsony: Nem, nem is vagyok az. Nem vagyok bevándorló.

Magas: Hát akkor?

Alacsony: Maga viszont az. Bevándorló.

Magas: Én?

Alacsony: Nem sok mindent tudok magáról, de ezt igen, és ez a lényeg.

Magas: Most már tényleg mennem kell, késő van.

Alacsony: Maradjon még! Kérem! Szépen kérem, üljön vissza! Köszönöm. Ide hallgasson, nekem semmi bajom a bevándorlókkal, nem számít, honnan jönnek. Fogalmam sincs, maga például miért ezt az országot választotta. Munka miatt? Politikai okokból? Nőügy? Bármelyik jó ok lehet. Ami pedig a törvényt illeti, nem én írtam. Viszont már amikor először hallottam róla, rögtön tudtam, hogy ez meg fogja változtatni az életem. Persze nem azonnal. Szépen lassan érlelődött bennem a gondolat, és csak ma jutottam el odáig, hogy az ötletemet a gyakorlatban is megvalósítsam. Ismétlem, nekem semmi bajom magukkal. Még csak nem is személyes ügyről van szó, mindössze arra gondoltam, egy konkrét esetre kellene összpontosítanom, és hát a maga ügyét ismerem a legközelebbről.

Magas: Nem tudom, jól értem-e, amit mond, nem vagyok biztos benne, viszont valamit tudnia kell: én nem vagyok bevándorló.

Alacsony: Nem?

Magas: Persze, hogy nem. Miből gondolta? Abból, hogy esti műszakban dolgozom? Sokan dolgoznak esti műszakban.

Alacsony: Maga nem bevándorló?

Magas: Persze, hogy nem. Annak tűnök?

Alacsony: Nem, nem tűnik annak.

Magas: Nekem semmi bajom velük, egész addig, amíg nem okoznak gondot. Ismerek én mindenféle színű embereket, akik tisztességesek. Akik nem akarják megmondani, hogyan kell élned a saját országodban. Bár sajnos az is igaz, hogy azok vannak többen, akik...

Alacsony: Ne is folytassa! Gratulálok, őszintén gratulálok! Jobb a kiejtése, mint az enyém, és helyesebben beszéli az anyanyelvemet, mint én magam. A tartása is, és a mozdulatai... Micsoda önfegyelem! Mindig is csodáltam az ilyen akaraterővel bíró embereket. Ne féljen, nem követett el semmit, ami alapján gyanakodhattam volna, egyszerűen csak megéreztem, kicsit utánajártam, ezt bárki megteheti, akinek van egy kis ideje rá, és nekem van. A megérzésem helytállónak bizonyult, magának nincsenek papírjai, maga illegális bevándorló.

Magas: Ez nem igaz.

Alacsony: Akkor mutassa a papírjait!

Magas: Hogy mutassam a....? Mit képzel magáról? Ebből most már elég!

Alacsony: És akkor most mit fog tenni? Kiabálni kezd itt mindenki előtt? Hívja a rendőrséget? Na, miért nem hívja? Nyugodjon meg, nem szidtam az anyját, nem történt semmi. Csak annyit mondtam, hogy bevándorló, és hogy nincsenek rendben a papírjai, nincs tartózkodási engedélye. Nem olyan vészes a dolog, azt leszámítva persze, hogy a három-hét-öt-négyes törvény szerint bármikor azonnal vissza lehet küldeni a saját országába. Vagy három-négy-hét-ötös törvény? Mindig összekeverem.

Magas: Maga be van rúgva?

Alacsony: Még egy kortyot sem ittam. Nem szeretek egyedül inni. Úgyhogy nagyon kérem, ne álljon fel még egyszer az asztaltól anélkül, hogy engedélyt adtam volna rá! Ne kényszerítsen, hogy olyasmit tegyek, amit nem szeretnék! Próbálok kedves lenni magával. És már megmondtam, hogy nincs ebben semmi személyes. Nem én írtam a törvényt, az igaz, a kapcsolatunkat mégis ez a törvény változtatta meg. Két kísértet hajnalonként köszönti egymást a lépcsőházban, mígnem egyszer csak...

Magas: Maga viccel velem!

Alacsony: Ne értékelje túl a képességeimet, nincs túl jó humorom. Szóval ez nem vicc. Ha valamivel közönségesebben akarnék fogalmazni... ha közönséges akarnék lenni, azt mondanám, jól elkaptam a tökét.

Magas: Maga tényleg részeg.

Alacsony: Ne szórakozzon velem, tényleg nem látja, hogy mennyire igyekszem? Szeretnék udvariasan viselkedni. Sértegethetném is, térdre kényszeríthetném...

Magas: Mit akar tőlem? Mondja már meg! Pénzt akar?

Alacsony: Pénzt?

Magas: Mit akar?

Alacsony: Nem nagy dolog.

Magas: Tessék?

Alacsony: Még nem tudom pontosan. Komolyan, még nem tudom. Egyelőre most csak annyit, hogy igyon velem egy pohár bort. Mára ennyi elég is lesz. Aztán holnap majd meglátjuk. Majd kitalálok valamit. Biztos lehet benne, hogy semmi olyasmit nem fogok kérni soha, ami megalázó volna. És természetesen szexuális jellegű kéréseim sem lesznek. Magának igazán szerencséje van velem, nem fogom arra kényszeríteni, hogy nekem dolgozzon, vagy hogy galádságokat kövessen el, és kezet emelni sem fogok magára. Olyasmiket fogok kérni, mint hogy beszélgessen velem egy kicsit, vagy hogy jöjjön el velem sétálni. Nem kell semmi olyasmit tennie, ami megalázó lenne, vagy túlmenne a jóízlés határán. Esetleg megkérem majd, hogy olvasson fel nekem egy verset, vagy mondjon egy viccet... ebben nincs semmi megalázó. Lehet, hogy olyasmit is kérek majd, ami kissé kényelmetlen vagy kellemetlen, de nem azért, mert rosszat akarok magának, hanem csak hogy meggyőződjek róla, mennyire készséges. Igen, valójában ez az, ami igazán érdekel, biztos akarok lenni a szolgálatkészségében. Lesznek napok, amikor hagyom majd, hogy megfeledkezzen rólam, de utána újra megkeresem. És akkor olyasmire kérem, mint hogy mondjon el nekem egy imádságot, vagy énekeljen nekem egy dalt, ami az otthonára emlékezteti, na nem azért, hogy zavarba hozzam, csak hogy ne feledkezzen meg róla, milyen a kapcsolatunk természete. Ugyanakkor soha nem fogom megalázó helyzetbe hozni, attól ne tartson! Aztán az sem kizárt, hogy egy napon megkapja a letelepedési engedélyt. De addig is csak élnünk kell valahogy! Holnap, a megszokott időben összefutunk a lépcsőházban és jó reggelt kívánunk egymásnak, ahogy mindig. Meg ne próbáljon elszökni előlem, azt akarom, hogy ott legyen, ahogy eddig, figyelni fogom! És ne is próbálkozzon semmiféle trükkel, mert mindent előkészítettem arra az esetre, ha ellenem fordulna. Precíz ember vagyok. De nem fogok semmi olyasmit kérni, ami megalázó lenne, majd meglátja. És akkor most hozzá is foghatunk. Először is, megisszuk ezt az üveg bort. Engedje meg, hogy emeljem poharam: magára! És arra, hogy otthonra lel ebben a régi hagyományokkal rendelkező országban.

 

Csend. A magas férfi inni kezd.

A szöveg eredeti megjelenése helye és ideje: In: Juan Mayorga: Teatro de minutos, Ñaque Editora, Madrid, 2015.

A cikk szerzőjéről
Juan Mayorga (1965)

Spanyol drámaíró. 

A fordítóról
Bakucz Dóra (1977)

Irodalmár, műfordító, egyetemi docens. Legutóbbi fordítása: Mercè Rodoreda: A Kaméliás utca. (Megjelent a Kisgalamb és Cecília: Nők Barcelona kisvilágában című kötetben. L’Harmattan, 2019.)