Jüan Mei kísértethistóriái
Fotó: Wikipédia
Jüan Mei kísértethistóriái

A kínai Jüan Mei kisprózái Zsifkovits Zoltán fordításában. 

Az írástudó Cai története

Hangzhou északi kapujától nem messze állt egy ház, ahol gyakran láttak kísérteteket. Az emberek így hát nem is mertek ott lakni, az ajtókat jól bereteszelték és bezárták. Egy Cai nevű írástudó azonban mégis megvásárolta a házat. Mindenki veszélyesnek tartotta a vállalkozását, de Cai nem hallgatott rájuk.

Az adásvétel aláírása után, mivel a családja nem mert vele tartani, egyedül költözött a házba. Gyertyát gyújtott és leült. Az első éjszaka közepén megjelent nála egy nő. A nyakán egy vörös selyemcsík volt körbetekerve. Tiszteletteljesen, meghajolva üdvözölte Cait, majd nekiállt hurkot kötni az egyik gerendára. Mikor befejezte, a nyakát a hurokba tette. Cai meg se rezzent a látványtól. A nő fellógatott egy második kötelet is, és a kezével elkezdte Cait hívogatni. Cai lehúzta a kötelet, és beletette az egyik lábát a hurokba. A nő rárivallt:

– Rosszul csinálod!

– Te csináltad rosszul, ezért vagy ebben a helyzetben! Én nem tévedek! – válaszolt nevetve Cai. A szellem erre hangosan sírva fakadt, a földre rogyott, ott ismét tiszteletteljesen meghajolt, majd elment.

Attól fogva a kísértetjárás teljesen abbamaradt. Cai később sikerrel tette le a vizsgáit is. Egyes pletykák szerint a történet a Cai Binghou nevű főtisztviselőről szól.


Wang főparancsnok és a rókaszellem

A shandongi Wang Jining városi főparancsnokként szolgált. Egy nap azt álmodta, hogy a Guandi hadisten déli kapunál álló templomához tartozó, Zhou Cang nevű istenség meglátogatta, és így szólt hozzá:

– Újíttasd fel Guandi templomát, s ötezer arany üti a markodat.

Wang nem hitt neki. A következő éjszaka ismét álmodott, és ezúttal Guan Ping tábornok, Guandi fia látogatta meg álmában:

– Szolgám, Zhou Cang teljesen őszinte és igazmondó ember. Az ötezer arany a templom főistenének tömjénasztala alatt vár rád. Ha este gyertyafénynél odamész, már a tiéd is.

Wang majdnem felugrott örömében, biztos lévén abban, hogy a főistenség tömjénasztala alatt valóban arany van. Úgy döntött hát, hogy él a felé mutatott jóakarattal, így aztán a fiával közösen, bőrerszényekkel megrakodva megindultak, hogy birtokba vegyék az aranyat.

A templomba értükkor már hajnalodott. Az oltár előtt egy fekete szőrű róka feküdt, a két szeme fényesen csillogott. Wang, látva őt, így szólt:

– Guandi tán azért küldött ide, hogy ezt a szellemet elűzzem?

A fiával együtt kötelet ragadtak, megkötözték a rókát, beletették a zsákba és hazacipelték. A rókaszellem kiszólt a zsákból:

– Valóban rókaszellem vagyok. Tegnap véletlenül túlságosan felöntöttem a garatra, és elhánytam magamat a szentséges Guandi templomának csarnokában, amitől ő felbőszült. Ezért jelent meg uraságodnak álmában, hogy elfogásomra küldjön. Belátom, bűnt követtem el, de ezer évnyi aszkézis után csekély vétség ez. Uraságod jobban tenné, ha kieresztene a zsákból, hiszen már megbántam a cselekedetemet.

Wang nevetve válaszolt:

– S aztán mi köszönet lenne nekem abban?

– Ötezer arany köszönet lenne benne – felelte a róka. Wang felidézte, amit a két tábornoktól hallott, s miután már maga is megbizonyosodott róla, hogy igazat mondtak, el is engedte a rókát. Az ezután egy szempillantás alatt fehér szakállas öregemberré változott. Az övére akasztott sapkája a szélben lengett, beszéde nyájas, tekintete barátságos volt.

Wang ezt követően meghívta magához, és megvendégelte. Szóba elegyedtek mostani és régi korok dolgairól, és Wang ezt kérdezte az öregtől:

– A parancsnoki hivatalom nem egy jól fizető állás, miként is szerezhetnék hát ötezer aranyat?

A róka így felelt:

– Jining tartományban számtalan jómódú család él, bár ezek közül nem mindegyik nevezhető éppen igazságosnak vagy emberségesnek. Majd kiválasztok egyet a legerénytelenebbek közül, elmegyek az otthonukba, kivetem rájuk a hálómat, és elkezdem kísérteni őket, had fájjon-főjön a fejük! Ettől majd biztosan elkezdenek mágikus talizmánok után kapkodni és taoisták után kutatni. Uraságodnak ezután csak meg kell látogatnia őket, azt mondva, hogy tud segíteni a bajukon, majd rajzolnia pár ákombákom jelecskét, és elégetni a papirost, amire felvetette őket. Ezzel jelzi majd nekem, hogy ideje továbbállni. Aztán ezt megismételjük más családoknál is. Ekképpen egy hónap se telik bele, és uraságod szert is tett ötezer aranyra. A hatalmasságok majd elmennek a hivatalába, s hálából szépen kimérnek ötezer aranyat. Ha a pénz összegyűlt, akkor utána viszont már semmiféleképpen se próbáljon meg többet összeharácsolni, mert én akkorra már letudtam uraságod felé az adósságomat, és végérvényesen továbbálltam.

Nem sokkal ezután Jining környékén felütötte a fejét a pestis, és akkora volt a felfordulás, hogy még a tyúkoknak és a kutyáknak se volt nyugtuk. Wang parancsnok pedig járta a vidéket, és szépen csendben összegyűjtötte az ötezer aranyat. Kétszázat félretett, hogy a templomot felújítsák és hogy a két tábornoknak, Zhounak és Guannak méltó áldozatot mutassanak be. Később betegségre hivatkozva kérvényezte, hogy hazatérhessen a szülőföldjére, ahol a mai napig jómódban él.

 

A rókapátriárka

Yancheng tartomány Dai nevű falucskájában volt egy család, amelynek az egyik lányát megszállta egy démon. Megelégelvén, hogy a taoista talizmánok és tekercsek nem tudnak véget vetni a bajának, elmentek a falu északi részén található Guandi templomba panaszt tenni. Ám a démon nem hagyott alább a kínzással.

Másnap este egy tetőtől talpig páncélba burkolt szellem jelent meg a család minden tagjának álmában, és ezt mondta nekik:

– A szentséges Guandi alárendeltje, Zou tábornok vagyok! Az előző napon családotoktól panasz érkezett, hogy egyikőtöket rókaszellem kínozza. A démont kardélre hánytam, ám nemzetsége összegyűlt, és holnapra itt is lesz, hogy elégtételt vegyen. Arra kérlek benneteket, hogy amikor küzdök velük, a templom csarnokában a harangok kongatásával segítsetek nekem!

A következő nap a Dai-beli család tagjai a templomba mentek, s számukat felduzzasztották a segédkezni érkező szomszédok.

Az égből hirtelen csataló nyerítése hallatszott, a falusiak pedig elkezdték verni a harangokat, ahogy csak bírták. A kertek és udvarok fekete ködbe burkolóztak, a falu körül pedig minden irányba, se szeri se száma, csak úgy hullottak a rókafejek.

Teltek-múltak a napok, a lány családjának tagjait pedig álmukban ismét meglátogatta Zou tábornok.

– Túl sok rókát öltem meg, ezért a rókapátriárka bepanaszolt a Mennyei Császárnál. Hamarosan eljő a templomba az eset megvitatására. Remélem, számíthatok rátok, amikor igyekszem feltárni neki az igazságot – mondta.

A megbeszélt időpontban ott is volt az egész falu népe. A templom külső folyosójánál a földre borulva várakoztak. Eljött az éjfél, és mennyei csinnadratta kíséretében, hordszéken, fejedelmi fejfedőt és ruhákat viselve, testőrei kíséretében, oldalain számos más főméltósággal megérkezett a császár. Kísérete mögött egy éles fogú, fehérszemöldökű taoistát vezetett két őr. Az aranyozott névtáblácskájára az volt felírva, hogy „rókapátriárka”.

A császár tiszteletteljesen köszöntötte a jelenlévőket, majd utána a rókapátriárka ragadta magához a szót:

– Az, hogy a fiatal rókák káoszba sodorják a világot, valóban halált érdemlő vétség. De azt a tábornokod mégsem úszhatja meg szárazon, hogy nemzetségem ily sok tagját lemészárolta!

A császár egyetértését fejezte ki.

A falusiak ekkor előjöttek a folyosóról, majd térdre borultak, és a tábornok felmentéséért könyörögtek. Zhou, az írástudó haragosan így felelt a pátriárkának:

– Rókaságod! Az lehet, hogy hajad és szakállad megőszült, de ravaszabb vagy, mint bármikor korábban! Hagyod, hogy leszármazottaid ártatlan nőkön tegyenek erőszakot, ezek után pedig van merszed az idelátogató császárnál kegyelmet emlegetni! Még hogy te vagy a „rókapátriárka”! Ezért miszlikbe kéne aprítani téged!

A róka arra se méltatta a megjegyzést, hogy haragra gerjedjen, ehelyett elnevette magát, majd nyugodtan a következő kérdést tette fel:

– Az embereknél mi a paráználkodásrét kiszabott büntetés?

– Botozás – felelte Zhou.

– Tudvalevő hát, hogy a paráználkodásért nem jár halálbüntetés – mondta erre a róka. – Az én gyermekeim és az emberek nem egy fajtába tartoznak, de mindenféleképpen hasonló büntetést kell kiszabni rájuk, ami nem lehet súlyosabb, mint a seregbe való besorozás és a határvidékre száműzés. Miért kellett hát őket kivégezni?

Zhounak lehetősége se volt válaszolni, mert a templom belsejéből hangosan kiszóltak:

– A Mennyei Császár döntött! Zou tábornok túl szigorúan járt el a bűnösökkel szemben, és túl sokukat ölte meg. Ám figyelembe véve azt, hogy a közjó érdekében cselekedett, és a nép érdekében végzett az ártó szellemekkel, büntetése legyen fizetésének egy évi megvonása, valamint helyeztessék át Haizhou kerületének hivatalába kormányzónak.

Ennek hallatán a falu népe ujjongásban tört ki, rögvest összetették a kezüket a levegőben, áldották a Buddha nevét, majd szétoszlottak.

 

A cikk szerzőjéről
Jüan Mei (1716-1797)

Kínai festő és költő. 

A fordítóról
Zsifkovits Zoltán (2000)

Sinológus, fordító,  az Eötvös Collegium Orientalisztika Műhelyének tagja.