Sara Ventroni: (1974)

Márciusban egyesülnek a molekulák.
Áprilisban bágyadtság, májusban gyanú.
Júniusban rátarti ragyogás
(nem akartad, de végül megértetted).
Júliusban rémület gyűlik a köldök alatt.
Augusztusban és szeptemberben enyhe szédülés.
Októberben gesztenyét ettél.
Novemberben késő volt visszafordulni.
Decemberben milyen sejtek segítik
a világrajövetelt, közös utunkat
a végesség felé.

A vad erő áthalad a szemhéjakon,
nedves utcákon, lobogó zászlókon.
Mindenki élt már,
legalább egyszer, egy nő
lábai között.
Mindenki jelen volt, ott, a lábak közt;
ahhoz a pillanathoz tartozik
egy sajátos látomás, senki sem emlékszik rá.

De akad egy könnyű árny,
mely a test súlyát kíséri.
Kirajzolja körvonalainkat,
a földre vetíti, odaszegezi, mozgatja őket,
akár a látható fényt önnön udvarában.
A fényt, amely hiányzik, mondhatod,
mikor már kihunyt,

és nem vet többé árnyat.