Percy Bysshe Shelley: Az élet diadala (4.)

Útjából elállt a tömeg, letargiám
Helyét átvette a hatalmas révület,
Láttam, amint a sokaság, mint miriád

Felhő a mennydörgés fölött, tüzes
Dallal megszállott táncba kezd –
Azt hinnéd elnézve ünnepüket,

A birodalmi Róma hódítója lesz
Az, kit üdvözöl szenátusa és a nép,
Mikor … ha tesz[1]

Jármot szabadra, ki alatta görnyed épp.
Nincs semmi híja itt a diadal-
Menetnek, hiszen amiképp

Gördül a hintó, a csöppet sem fiatal
Sokaság is vele megy; mindaz, akit
Hatalom vagy nyomorgás kiaszal,

Tett vagy tétlenség koravénné alakít,
Fölszívja utolsó csepp javát vagy baját,
Törzsről gyümölcsöt, virágot szakít; -

Legyen híres vagy hírhedt, talál
Neki a zöldet befedő
Hatalmas tél alakot és nevet talán; -

Csak a kegyes kevesekben lel ő,
A szellem, pajzsra hódítója ellen,
Mihelyt egy világot borít merő

Lángba, ősfészkébe sasként reppen,
Vagy azokban, kiknek nem kell fejék,
Világi trón, drágakő…[2]

…volt ott az athéni, jeruzsálemi nép,
Nem látták hatalmas foglyok között,
Nem nyelte el őket a csőcselék,

Miközben ordas szitkokat köpött.
Barbár tánc a kocsinál elfajul,
Vezetők suhannak el a mező fölött,

Elhagyva hintót nyughatatlanul
Keverednek egymással viharos
zene hevében párba, sanyarú

Gyönyörük csak merő tortúra most,
Tüzes Szellem forgószele
Zilálja szét őket, sajnálatos

Szokása csínytevés, ideje végtelen;
Leányok, fejük hátravetve, hajuk
Kieresztve, táncuk szelleme

Napot homályba fed, vadul
Hajítják magasba karjuk, ahogy
Lábikrájuk fölcsillan, alakul

Egymásba világuk, ragyog
Észrevétlen, miképp a fény
Vonzza és taszítja egyként a sok

Lepkét, önnön pusztulásába tér
Mind, miként felhőt zár a völgy
Magába, zajgásuk hegytetőre se fér,

Lehullt esőből villámot fogan a tölgy:  
Egyik másik után zuhan a mélybe
Elhagyatottan, tudom, mi elől,

Ám azt nem, hogy hova – szalad le félre
Mellettük a hintó – semmi nyomát
Nem lelni, pusztán hullámhabja tér le

Óceán dühöngő mélyére, sorol át
Tévelygő idős asszony és öreg,
Rázza bosszantó szélben ősz haját,

Majd bekerülve a táncba, követ
Ernyedő tagjaival fényt, amely
Nem más, csak árnyból font szövet.

*

[1] A sor töredékben maradt, így a mondat jelentéstani értelme az eredetiben sem világos: a fordításban ezt próbáltam visszadni.

[2] Ld. előző jegyzet.

Hosszabb kommentár helyett ezúttal egy koncertfölvételt ajánlok a részlet mellé. Kéretlen történetleckeként pedig megjegyzem, hogy a dalban megénekelt Holy Roman Empire nem azonos a Shelley által ebben a részletben említett Imperial Rome-mal.

We ride tonight ghost horses.