Nőalakok a tolkieni mitológiában (Tolkien-sorozat 6.)

A tolkieni oeuvre-t gyakran bírálják azért, hogy kevés női szereplőt mozgat, azok sem éppen kidolgozottak, sokszor háttérben vagy az említés szintjén maradnak (például a kronológiák nolda-feleségei, rohani királynői vagy éppen a törpasszonyok). A mitológia vázlatát tartalmazó, e hasábokon is többször emlegetett 1951-es 131. levélben nem is röstelli bevallani, hogy A hobbitból például teljesen hiányzik a szerelmi szál és ehhez a női jelenlét (de ugye nem szabad elfelejtenünk, hogy a regényt eredetileg gyerekmesének szánta).

Azonban, ha közelebbről megnézzük, számos erős, hagyományos értékrendet követő vagy attól eltérő, igen önálló női karaktert fedezhetünk fel a történetekben, a vala Yavannától egészen Csűrös Roziig. Ami nem is véletlen, hiszen Tolkient magát is erős asszonyok vették körbe, elég csak édesanyjára és feleségére gondolni. Az olyan tünde úrnők, mint Lúthien, Idril és Galadriel, a tragikus sorsú asszonyok, mint Nienor Níniel, a númenori Erendis vagy Celebrían, illetve a harcosok, például Éowyn és Gilraen minden esetben az események aktív résztvevői, gazdag jellemrajzzal, változatos sorsokkal rendelkeznek. Ugyanakkor mivel különböző karakterekről általánosságban beszélni nagyon nehéz, a következőkben három kiemelkedő alakot veszünk górcső alá, akik a mitológia nagy fordulópontjaihoz köthetőek.

Ők Lúthien, Galadriel és Arwen. Összeköti őket a szabad választás és akarat, a saját sorsuk uralása.

Lúthien Tinúviel az egész tolkieni mitológia egyik első karaktere, aki testet öltött az író képzeletében. Tolkien saját bevallása – az 1972 júliusából származó 340-es levél – szerint az ébenfekete hajú, virágok közt táncoló és éneklő tündelány képét felesége, Edith Bratt ihlette 1917-ben. A halandó emberrel, Berennel való szerelme történetének persze még egyéb forrásai is voltak, azonban azokhoz képest Tolkien komoly paradigmaváltást eszközölt. A hősi románcok nőalakjaival ellentétben a tolkieni mese valódi alakítója nem a férfi karakter: Lúthien a „hős”. Ő a problémamegoldó, aki táncával még Morgotht is elaltatja, hogy Berennel megszerezhessék a szilmarilt; aki később énekével meglágyítja Mandos szívét, hogy meghalt szerelmével újra együtt lehessen. A legenda összes változatában, a Leithian-ének első verssoraitól A szilmarilokban olvasható változatig a klasszikus mitikus szerepeket megfordítva Beren a „megmentendő” fél. Ettől még nem lesz kevésbé férfias karakter, és ez nem azt jelenti, hogy nem csinál semmit, de a tolkieni inspirációk, források hőseihez képest jóval passzívabb hős. Lúthien hősiességéhez még hozzátartozik az is, hogy amikor választhat, akkor saját kezébe veszi sorsát, és inkább választja a halandóságot és a Berennel eltölthető földi létet, mint az egyébként rá váró halhatatlan tündesorsot, boldogságot Mandos Csarnokaiban.
Bár Tolkien életében sosem hívta feleségét Lúthiennek, közös sírjukra vésette a tündelány és halandó szerelme nevét.

A Beren és Lúthien volt a tolkieni legendárium egyik első meséje – és egyáltalán nem véletlen, hogy az utolsó nagy történet, A Gyűrűk Ura fő szerelmi szála is hasonló. Tolkien mitológiája ugyanis igazából három, az eldák (tündék) és az adánok (emberek) közötti szerelem körül központosul: Beren és Lúthien, Tuor és Idril, illetve Aragorn és Arwen meséje ebből a szempontból nagyon hasonló, még akkor is, ha a karakterek jelleme és a narratíva egészen más. Tuor és Idril esetében előbbit elfogadják Gondolinban, Turgon örömmel adja hozzá a lányát, és bár Idril nélkül nem menekülnének meg, a történet végén neki nem kell választania a halandóság és a halhatatlanság között.

Nem úgy Arwennek, aki azon túl, hogy kinézetben rendkívül hasonlít üknagymamájára, magára veszi annak sorsát is: Aragornért Középföldén marad, nem hajózik Nyugatra, tehát a halandóság minden keserűségét vállalja szerelméért. Arwen alakjával Tolkien több levélben is foglalkozik (ahogy Lúthienével is), a már emlegetett 131. levélben a legmagasztosabb szerelmi történetnek nevezi, az 1956-os 181-es levélben pedig a Függelék legfontosabb meséjének, ami az egész Gyűrűk Ura lényegét adja. Tolkien ugyanakkor azt is pontosítja, hogy bár Arwen nagyon hasonlít Lúthienre kinézetében és sorsában is, és ugyanúgy választ, de alakjában nem Lúthien tér vissza. Sőt, ami új vonás a lúthieni sorshoz képest, hogy Arwen lemondása és szenvedése kötődik Frodóéhoz (erről az 1963-as 246-os levél jegyzetében ír): választása némileg önfeláldozás is, hiszen általa hajózhat el Frodó Nyugatra, hogy Aman halhatatlan birodalmában végre megpihenhessen.

Itt érdemes tennünk egy apró kitérőt a genealógia irányába. Lúthiennek és Berennek ugyanis egy fia volt, Dior, akinek a lányát, Elwinget vette feleségül Eärendil, a gondolini Idril és Tuor fia (mint ismert, a három alapmítosz közül elsőként A Gondolin bukása született meg, középpontjában a tengerész Eärendil figurájával). Elwing és Eärendil házasságából két gyermek született: Elros és Elrond. Elrond feleségül vette Galadriel lányát, Celebríant, akitől három gyermeke született: Elladan, Elrohir és Arwen. Elros vérvonalából pedig Szálas Elendilen és Isilduron keresztül származnak a dúnadanok, így Aragorn is. Arwen és Aragorn házasságával egyesül tehát Lúthien leszármazottainak két ága.

Mint láthatjuk, a családfán helyet kap a harmadik nőalak is, akiről még beszélni szeretnénk: Arwen nagymamája, Galadriel. Ő az egész mitológia talán legkidolgozottabb nőalakja, akinek jelleme a legnagyobb fejlődése megy keresztül. Galadriel A Gyűrűk Ura legidősebb szereplője, amint Tolkien 1954-ből származó 144-es levelében írja: az utolsó a Középföldére jött Nagyok (ti. a valinori noldák) közül. Ugyanakkor a karakter rengeteget változik a mitológia alakulása, fázisai folyamán. Nagyon érdekes látni, hogy kezdetben a noldák lázadásának egyik vezetője, és részt vesz az alqualondei testvérmészárlásban, de később ezt Tolkien már elveti, és kijelenti, hogy bár Galadriel részese a noldák futásának, nem követett el semmilyen gaztettet. Fëanor ellensége volt, és a feanoritáktól függetlenül ment át Középföldére, szeretett testvérét, Finrodot követve. Ez a változás főleg azért fontos, ugyanis Tolkien egyfajta Mária-figuraként ír róla több helyütt, és bár akkor is megjegyzi, hogy nem bűntelen, mégiscsak furcsa volna egy tündegyilkos Mária-alak. A „puszta” lázadás viszont már megbocsátható. Így Galadriel később, amikor ellenáll a Gyűrű kísértésének, és mindent megtesz Szauron ellen, bocsánatot nyerhet a valáktól és bebocsátást Amanba. Ezzel Tolkien olyan önállóságot, függetlenséget és hatalmat ad Galadrielnek, ami páratlan szinte az egész mitológiában.