Egy atlantiszi legenda nyomában (beszélgetés Bonácz Ágnessel, Tolkien-sorozat 4.)

1749: Mióta fordítasz Tolkient?

Bonácz Ágnes: Legelső munkám A Hobbit művészete volt 2011-ben, egy nagyon izgalmas kötet, tele háttérinformációkkal, művészeti elemzésekkel, na meg Tolkien addig nem látott illusztrációival. Akkor még nem igazán voltam gyakorlott fordító, igencsak megszenvedtem vele, hiszen Tolkien nevezéktana és szófordulatai nagyon egyediek. A továbbiakban már valamennyivel egyszerűbb dolgom volt, hiszen ismertem a rajongók és kutatók által csak lore-nak hívott tudásanyagot, ami életre kelti Tolkien univerzumát, így könnyebb volt a bizonyos új fogalmakat, hely- vagy személyneveket kontextusba helyeznem. A szilmarilok Névmutatója volt a következő nagy kihívás, majd a Középfölde Históriája-sorozat első négy kötetében is közreműködtem, ahol főleg Christopher Tolkien kommentárjait fordítottam. 

1749: Szerinted mik a Tolkien-fordítás legnagyobb kihívásai?

BÁ: Egyértelműen a terminológia. Valójában minden mindennel összefügg, 

Tolkien gyakran nagyon tudatosan változtatott meg egy-egy elnevezést vagy eseménysort, viszont ha a fordító nem ismeri ennek a hátterét, akkor hatalmas kavarodás lehet belőle.

Fontos, hogy a kötetek egymás függvényében is értelmezhetőek legyenek, tehát ha a História egyik kötetének fordítója valamilyen elnevezést használ, akkor nekem is konzekvensen azt kell használnom, másképp az olvasó még inkább elvész az amúgy is szövevényes, filológiai jegyzetekkel teletűzdelt történetekben. 

1749: Milyen szövegeket tartalmaz a tavaly megjelent új könyv, a Númenor bukása?

BÁ: Ez egy igazi gyűjteményes kötet. Legfőbb részeit a Befejezetlen regékből meríti, de sokat átvesz A szilmarilok idevonatkozó részleteiből is. Ami nekem igazán érdekes, hogy a Középfölde Históriája későbbi, itthon egyelőre még nem kiadott részeiből is idéz, főleg a Középfölde népeiből, illetve két másik gyűjteményes kötetre is erősen támaszkodik: a Carpenter-féle Tolkien-levelekre, valamint a 2021-es The Nature of Middle-Earth-re („Középfölde természete”), amelyet már Carl F. Hostetter szerkesztett. Az olvasóközönség így Tolkien legendáriumának számos olyan árnyalatát ismerheti majd meg, amelyekkel eddig egyetlen, Magyarországon elérhető kötetben sem találkozhatott. A Númenor bukása lényegében krónika. Bevezetőjében nagyon részletes adatokkal szolgál a númenoriak mindennapjairól, természetéről, sőt, magáról a szigetről és annak flórájáról-faunájáról is. Ezt követi egy kronológia, ahol Númenor első királyától az utolsóig végigkövethetjük nemcsak a sziget, de Középfölde történetét is, ezáltal mélyebb betekintést nyerhetünk ennek a varázslatos ál-atlantiszi legendának a keletkezéstörténetébe is.

1749: A kötet szerkesztője Brian Sibley író volt. Mennyire követte ő azt a metódust, amit Christopher Tolkien használt a hasonló kötetek, a Gondolin bukása vagy a Beren és Lúthien esetében?

BÁ: 

Sibley próbálja megtartani Christopher minden részletekbe menő stílusát, ám gyakran elkalandozik,

különösen a kötet elején. A forrásanyag maga annyira szerteágazó, és az idővonal helyenként annyira zavaros, hogy mintha maga a szerkesztő is belezavarodna egy kicsit – amit nem is csodálok, nekem is igen nehéz volt egyes részeket kibogozni. Sibley egyébként nagyszerű történetmesélési hajlammal rendelkezik, szépen építi fel a kötetet, szövegközi kommentárjai pedig kifejezetten élvezetesek, így azoknak is érdemes elolvasni a könyvet, akiket nem érdekelnek a filológiai mélységű lábjegyezetek. A filológusokat viszont előre óva inteném attól, hogy Christopher alaposságát várják el a kötettől a hivatkozások terén, mert Sibley ezeket igencsak ad hoc módon kezeli.

1749: Számodra mi volt a fordítói munka legérdekesebb része?

BÁ: Amikor visszaolvasok egy fejezetet, és az végre összeáll! Nincs is szebb, mint amikor egy fragmentumokból összefércelt narratíva végre teljes lesz, visszacseng benne a már kiadott szöveg ritmusa, sodrása, visszaköszönnek a személyek, nevek. Valamint én is rettenetesen sokat tanulok a kommentárokból, a hivatkozási hibák ellenére is – és mindig arra gondolok, mennyire izgalmas lesz ez az utazás az olvasóközönség számára! Ezért csinálom. Egyébként 

a Tolkien-fordítás nagyon fifikás, lassú munka a számos hivatkozás és már megjelent szöveg keresgélése miatt.

1749: Milyen módszerrel fordítasz? Elolvasod az egészet vagy apránként haladsz, hogy maradjon izgalmas része?

BÁ: Apránként fordítok, mindig egy egységet (általában fejezetet) véve alapul. Amikor viszont az egész kötettel végeztem, akkor még egyszer, egyben átnézem a szövegemet, és ekkor tudom kijavítani a belső inkonzisztenciákat, vagy esetleg kihagyásokat, hivatkozási malőröket. 

Tolkient fordítani mindig is olyan lesz, mint egy disszertáció megírása – egyszerre kell tudatosan ott kell lenni a szöveggel, részletesen ismerni az összes vonatkozó forrást, és rigorózusan, pontosan, nem túl líraian írni,

ezzel megtisztelve a forrásszöveget.