Julija Iljuha: Feleségeim (részlet, 2.)

a nő, aki reggel a házából kiszaladt boltba tejért, többé nem tudott
hová visszamenni.

amikor kilépett a szupermarketből, megremegett a föld. nagyot esett a járdán,
összezúzta a tejesdobozt és a kávéhoz vett péksüteményt. fentről üveg hullott rá,
fejét reflexszerűen takarta a kezével, nem érezte, ahogy bőrébe fúródnak
az apró szilánkok. sziréna süvöltött, működésbe léptek az autóriasztók.

vér csöpögött a halántékára, végigfolyt az arcán, és kifolyt a tej kabátszegélye alól.
várt néhány percet, aztán futni kezdett.

előtte a füstölgő háza. úgy rohant felé, mintha meg tudná menteni.
vér folyt az arcáról, vér lüktetett a fejében.

amikor már majdnem elérte a célját, egy fekete ruhás férfi feltartóztatta. megpróbált elszakadni, de a férfi szorosan átkarolta.

„kije van ott?” – kiáltott egyenesen a fülébe.

hirtelen elernyedt, megereszkedett a fekete ruhás idegen férfi karjaiban. a férfi nem tudta megtartani, együtt estek a földre.

„senkim – suttogta a nő, elkenve a vért az ajkán –, nincs ott senkim.”

a magányos nő életében először örült, hogy nincs senkije.