Octavia E. Butler végül befejezetlenül maradt Példázat-trilógiájának 1993-ban jelent meg az első része, A magvető példázata.[1] Az apokaliptikus mű a 2020-as években bekövetkező társadalmi, gazdasági, politikai és morális összeomlást írja le, ahogy számos másik amerikai disztópia is teszi,[2] s a felkínált kiút a főszereplő, Lauren Oya Olamina Földmag-hitét elfogadók számára sem különbözik jelentősen más spekulatív vagy tudományos-fantasztikus regények megoldásaitól.[3] Ennek ellenére kilóg a sorból: egyrészt mert ijesztően hasonló események következtek be a huszonegyedik századi amerikai valóságban,[4] másrészt az író és a hősnő is fekete, aminek különleges jelentősége lett, amikor nemrégiben a problémát korábban megoldottnak tekintő fehér Amerika szembesült azzal, hogy afroamerikai és más nem-WASP („fehér angolszász protestáns”) származású honfitársaik emancipációja még korántsem befejezett folyamat. Nem véletlen tehát, hogy Butler írásai (köztük a két Példázat-regény) Trump elnök megválasztása és a Black Lives Matter-mozgalom hatására újra felkerültek a bestsellerlistákra, s nyilván ennek is köszönhető, hogy az Agave Könyvek elkezdte megjelentetni az eddig elhanyagolt életművet.[5] Úgy tűnik, az írónő fogadtatása kedvező a magyar olvasók körében (lásd pl. Moly.hu).

Egyik oldalról tehát ez a klímaregény (cli-fi) tökéletesen illeszkedik születésének korába, s az amerikai disztópikus hagyományba, ugyanakkor nem is lehetne korszerűbb, hiszen a regény szereplőinek leginkább a klímakatasztrófa és az anarchia következményeivel kell megbirkózniuk, melyeknek bekövetkezte a valóságban sajnos egyáltalán nem zárható ki. Alternatív történelmi regénynek is tekinthetjük, amely – megírásakor – a (közel)jövőben játszódik,[6] de kivetíti a jelen tendenciáit, s komoran figyelmeztet, mi vár Amerikára, ha ez így megy tovább.[7] Az ivóvíz, az élelem, a lakhatás, a tudáshoz való hozzáférés egyre inkább csak a privilegizált kevesek számára biztosított. A lecsúszó társadalmi rétegek fallal elkerített lakóközösségek létrehozásával, foggal-körömmel igyekezhetnek megóvni azt a keveset, amijük van, ám végső soron vagy elfogadják a nagyvállalatok protekcióját, s azok rabszolgáivá lesznek, vagy áldozatul esnek a nincstelenekből bűnözőkké váló, egyre kétségbeesettebb és mind erőszakosabb bandák támadásainak.

A történéseket Olamina nézőpontjából ismerjük meg: az egyes szám első személyű narratíva elvben megkönnyíti az azonosulást a hősnővel, emiatt ugyanakkor nyilvánvalóan eltorzított képet kapunk a bemutatott valóságról. A szerző nem tesz kísérletet rá, hogy erre ráébressze az olvasókat, s így könnyen előfordulhat, hogy tényként kezelünk minden általa közvetített információt.

A főhős két szempontból is különleges: egyrészt fiatalsága ellenére képes átlátni a körülötte lévő világ összefüggéseit, másrészt hiperempátia-szindrómában szenved, azaz átérzi mások érzelmeit, ha látja őket, vagy elképzeli az érzéseiket. (A regénynek ez utóbbi a legnagyobb gyengesége, mert igen valószínűtlen, hogy ezt tényleg sokáig el lehessen titkolni egy zárt közösségben, privilegizált helyzet ide vagy oda. Ráadásul Olamina bizonyos helyzetekben könyörtelennek bizonyul, amit szintén nehéz összeegyeztetni a hiperempátiával.) Amerikában a hit és a vallás gyakran jut fontos szerephez, mégis nehezen hihető, hogy egy tinédzserből váljon vallásalapító, akármilyen karizmatikus egyéniség.

A cselekmény egyszerű, s nincs benne sok újdonság: a főhős és társai maguk mögött hagyják a pusztulásra ítélt társadalmat, s a túlélés érdekében megalapítják saját önellátó közösségüket. A banális történetet Butler nagyszerű jellemábrázolása és világépítése teszi élvezetes olvasmánnyá, no meg a szinte csak mellékesen megemlített, majd a következő kötetben jelentőséget nyerő végcél: a világűr meghódítása, az emberi faj csillagközi terjeszkedése.

Mivel a regényben a civilizációs vívmányok jelentős része nem, vagy csak alig működik, brutális események következnek be (emberölés, nemi erőszak, kannibalizmus stb.), és ezeknek a szereplők jó része áldozatul esik: Butler naturalista ábrázolásával ebben is megelőzte korát, hiszen a grimdark csak a kilencvenes években bukkant föl, s vált roppant népszerűvé. Akármilyen rémes azonban a helyzet, a remény nem huny ki: a mű végkicsengése optimista.

A könyvet letéve azért reménykedjünk, hogy Butler tényleg csak példabeszédet mondott ebben a regényében, nem próféciát. Reménykedjünk, hogy a közeljövőt nem fogja ennyire áthatni az erőszak és a kilátástalanság. Elvégre 2027 nincs olyan messze…

*

Szóljunk végül pár szót a fordításról. A művet Huszár András ültette át magyarra, tartalmi szempontból többnyire jól. Ha csupán a magyar változatot olvassuk, csak néhányszor bicsaklik meg a szöveg, leginkább azért, mert tapad az angolhoz, kilóg a regiszterből egy szó vagy fordulat, vagy az egyszerű beszélt köznyelvben váratlanul stílustörést észlel az olvasó, esetleg nyelvhelyességi aggályokat ébreszt a megoldás.[8] Ám a fordítást az eredetivel összevetve érnek minket meglepetések. Emeljünk ki néhány példát!

A keresztelőre biciklizve megpillantanak egy fiatal, meztelen nőt az út mentén, s a csapatban lévő fiúk majd’ leesnek a biciklijükről, úgy megbámulják. Majd Olamina gúnyosan ezt gondolja a fiúkról:

Fordítás: „Egy darabig még emésztgetni fogják transzcendens gondolataikat.” (13)

Eredeti: „What wonderful religious thoughts they would be having for a while.”

Jelentés: Milyen csodásan vallásos gondolataik lesznek még jó ideig!

Ez azért elég jelentős eltérés, elvész az irónia is, s hogy őszinte legyek, nem találtam rá magyarázatot az esetleges fordítói kényszermegoldások között.

Annál a jelenetnél, amikor Olamina gyászoló szeretője után megy, botlottam ebbe a mondatba: „A férfi megállt és kifürkészhetetlen pillantást vetett rám”[9] (346). Nem visszás itt a hímnemű személyes névmás helyett használt férfi főnév? Elvégre a főhős gondolatait olvassuk, s elég valószínűtlen, hogy a szeretőjére „a férfi”-ként gondoljon. Az angol személyes névmások kezelése mindig gondot okoz a fordítónak, és persze nem lehet folyton a nevet beilleszteni, de itt figyelembe kellene venni a lélektant is.

Nem sokkal később következik ez a bekezdés:

„Mély levegőt vettem, és elbizonytalanodtam. Rosszul is elsülhet, amit mondani akartam. Félreértheti. De muszáj kimondanom” (346).[10]

Az első mondatnak magyarul nincs sok értelme, mivel a vessző sorrendiséget hoz létre, azt a benyomást keltve, mintha attól bizonytalanodott volna el a főhős, hogy telement a tüdeje levegővel. Valójában azért vesz nagy levegőt a lány, mert azon töpreng, hogy amit mondani akar (nem múlt időben!), milyen fogadtatásra talál, de végül arra jut, lesz, ami lesz, ezt muszáj meglépnie.

„Nézd, szar a helyzet, de még nem kerültünk a mélypontra. Még csak ízelítőt kaptunk az éhínségből, járványokból, a drogok pusztításából, a farkastörvényekből” (347).[11]

Az eredetiben itt nincs vulgarizmus, és a nagyon általános „farkastörvények” helyett a „csőcselék uralma” szerepel, ami annál jóval konkrétabb. A nyelvi durvaságok a könyvben nem töltelékszavak, hanem funkciójuk van, jellemeznek, az a bizonyos f-betűs szó például ötször fordul elő az angolban, s minden alkalommal bűnözők használják, ezzel szemben a pokol (hell) félszáznál is többször: egyrészt, ugye, disztópiával van dolgunk, másrészt a főhős apja mégiscsak lelkész, s vallásos neveltetésben részesült.

Butler nyelvezete szikár, de nagyon kifejező, néhol poétikus, s jellegzetes ritmusa van, meglepően sok rövid mondatot használ. Sajnos a líraiság és a ritmus többnyire hiányzik a magyar szövegből. A könyv egyébként annyira jó, hogy az angolul nem tudó olvasó alighanem így is élvezni fogja, holott arról azért kevésbé győződhet meg, hogy Butler nem csak prédikál, de írni is tud.

Octavia E. Butler: A magvető példázata. Fordította Huszár András. Budapest, Agave Könyvek, 2021.

*

Jegyzetek:

[1] Folytatása, a Parable of the Talents [A tálentumok példázata] öt évvel később készült el, majd jött az írói válság, ami után már csak egyetlen regényt tudott befejezni a haláláig.

[2] Például Ray Bradbury: Fahrenheit 451; Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje; William Gibson Sprawl-trilógiája; Lois Lowry: Az emlékek őre; Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, Sheri Tepper: The Family Tree [A családfa]; Robert Charles Wilson: Julian Comstock: A Story of 22nd-Century America [Julian Comstock: A 22. századi Amerika története] és még hosszan sorolhatnánk.

[3] Pl. Tepper már emlegetett The Family Tree és Gibbon’s Decline and Fall [Gibbon hanyatlása és bukása] című regényeiben is szerepet kap egy új vallás.

[4] A második kötetben felbukkanó Jarret elnököt („Tegyük újra naggyá Amerikát!” [Make America great again!]) akár Donald Trumpról is mintázhatta volna Butler. De ilyen a mára egyre népszerűbbé váló faültetés sírkőállítás helyett is.

[5] Octavia E. Butler (1947–2006) írásai közül jelenleg három novella olvasható magyarul: a Beszédhangok (Galaktika 174), az Amnesztia (Galaktika 194) és a Vérrokon (Galaktika 314), valamint a Xenogenezis-trilógia az Agave Könyvek kiadásában (Hajnal; Átváltozás; Hibridek).

[6] Erre már volt példa, a legismertebb talán Philip K. Dick Az ember a Fellegvárban c. regénye, melyet szintén az Agave adott ki magyarul Gerevich T. András fordításában.

[7] Asimov hármas SF-tipológiájában ez a harmadik típus, mely a jelenben meglévő trendek fejleményeit és következményeit ábrázolja a (közel)jövőben. Elnevezése: Ha ez így megy tovább… [If this goes on…]. Ilyen például Harry Harrison Make Room! Make Room! [Helyet! Helyet!] című 1966-os regénye.

[8] Példa a tapadásra: „– A városi fények miatt – feleli. – Lámpák, fejlődés, növekedés” (9). Itt Huszár szó szerint átveszi az angolt, s nem ismétli meg a névutót a felsorolás után, pedig kellene. Másutt tárgyas ragozást alkalmaz alanyi helyett („Ha teljesen felébredek, nem tudok visszaaludni. Próbálom, de sosem szokott sikerülni” [8]); vagy eltéveszti a kötést: „fenyegetőbb, semhogy védelmet nyújtana” (9, az eredetiben: „more threatening than protective”, vagyis „inkább fenyegető, mint védelmező”) (az én kiemeléseim).

[9] Eredeti: „He stopped, looked at me with an expression I could not read.”

[10] Eredeti: „I drew a deep breath and wondered about what I meant to say. It could go wrong. He could misunderstand. It still needed to be said.”

[11] Eredeti: „You know, as bad as things are, we haven’t even hit bottom yet. Starvation, disease, drug damage, and mob rule have only begun.”