Mi történik, ha negyven év együttlét után egy rendíthetetlennek hitt, nagy múltú házasság mindenki megdöbbenésére váratlanul véget ér? Helga Flatland regényében a főszereplő norvég család sok szállal összefont élettörténeti narratívája egy elkerülhetetlennek tűnő, önérdekű döntés miatt darabokra szakad. Emiatt a szerepek, viszonyok, sőt még a közös emlékek is megkérdőjeleződnek, és az összes érintettnek újra kell definiálnia mindazt, amit önmagáról és a többiekről addig gondolt.
Liv, Ellen és Hakon, a három középkorú testvér idős szüleik és saját családjuk társaságban Rómába utazik. A cél, hogy egy nyaralással egybekötve megünnepeljék az apa, Sverre hetvenedik születésnapját, és kezdetben a megszokott ártalmatlan súrlódásokon túl nem is érzékelhető kirívó feszültség. Aztán Liv és Ellen, a két nővér váratlanul szokatlan disszonanciákra figyel fel anyjuk, Torill viselkedésében. Az ünnepi vacsoránál, némi konfrontálódás árán, kiesik a csontváz a szekrényből: a szülők titokban úgy döntöttek, elválnak. Nem bírják tovább, nincs már köztük összhang, nincsenek távlatok. Békében, jó viszonyban, az egyedüllétet is kockáztatva, de egymástól függetlenül szeretnék folytatni.
Mindenkit igyekeznek megnyugtatni, hogy
válásukban nincs semmi tragikus,
és az elhatározás nem okoz komoly törést a családban: az egész kettejükről, és nem a rokonokról szól. De valójában mit is jelent Sverre és Torill házassága a gyerekeik számára? Együttmaradásuk évtizedek óta fontos útmutató és iránytű a gyerekek számára: identitásuk és értékrendjük is bennük gyökerezik.
De mi van, ha a szülők szétszakadása valójában egy hosszú folyamat betetőzése? Ha kiderül, hogy Sverre és Torill valójában sosem éltek boldogan, nem hittek egymásban és a kapcsolatukban, összetartásuk pedig pusztán a család előtt eljátszott, praktikus színjáték volt, hogy kiegyensúlyozott otthoni légkört biztosítsanak? És mit jelent ez azokra nézve, akik követendő példának tekintették őket?
A felütés ellenére Flatland regénye elsősorban nem Sverre és Torill új életére, hanem
elhatározásuk szűkebb-tágabb környezeti hatásaira koncentrál.
A hallgatólagos egység felrúgása ledönti a közös családi építmény támpilléreit, a következmények hullámokban terjednek végig a rokonok, főként a három testvér életén, akik árulásként, súlyos kudarcként élik meg a döntést. Flatland nagy időugrásokkal, váltott elbeszélői szemszögből mutatja be, ahogy ennek következtében a jelen egyensúlya megbomlik, majd fokozatosan a távoli múlt is bizonytalanná válik.
Egyrészt kiéleződnek az aktuális életválságok: Liv megfeneklett házassága; Ellen sokáig halogatott és talán végleg elszalasztott gyerekvállalása; Hakon szabadsághajszolása és elköteleződéstől való félelme. Másrészt mindhárman az emlékeik között kutatva próbálnak magyarázatokat találni szüleik végső döntésére. Árulkodó jeleket keresnek azzal kapcsolatban, hogy az új összefüggések fényében a múltjuk vajon valóságnak vagy hazugságnak tekinthető inkább.
A konklúzió az ügyesen összekuszált konfliktusok ellenére is többé-kevésbé megjósolható. Mivel a szereplők végig kompromisszumra hajló figurák, és a család maga is inkább jól működő, mint diszfunkcionális, dramaturgiai értelemben nincs sok meglepetés. Ám Flatland célja amúgy is inkább az, hogy az erőteljes karakterrajzokkal, felvillanó drámai helyzetekkel bemutassa, amint az apai és anyai szerepelhagyás a kezdeti sokk után a visszájára fordul. Pozitív változásokat hoz, önreflexióra készteti a testvéreket, együttműködésre, támogatásra, újramegismerésre ösztönzi őket. Ettől pedig az egész család új, még szilárdabb alapokra kerül.
Rendkívül okos könyv tehát ez az anyává válás nehézségeiről és ambivalenciáiról, a szülői felelősség- és jogkörökről, a krízishelyzettel való egyéni és társas megküzdésről, hogy van-e értelme hetven felett feladni egy kapcsolatot, mert a vágyakból és szenvedélyből csak megszokás és kötelességérzet maradt. De legfőképp arról, hogy még egy békére, megértésre törekvő válás is milyen traumatikus és sorsfordító hatású lehet – sokszor nem is a váló felek, hanem a közvetlen környezetük számára.
Flatland regénye rövidsége és kevés szereplője ellenére kimondottan komplex mű: nyelvileg dísztelen, ám nem a skandináv szépirodalomra gyakran jellemző hűvös, szikár módon.
Prózája sűrű és lendületes, és hangulatilag is inkább érzelemdús, meleg tónusú.
S bár a karakterek lélektani monológjai itt-ott életszerűtlennek hatnak (minden második oldalra jut valami frappáns analitikus megállapítás), a három testvér eltérő kidolgozottságú nézőpontja miatt (főként Hakoné hiányos a többiekéhez képest) pedig a regény lezárása kissé váratlan és elsietett, mindez keveset von le ennek a nagyszerű családregénynek az értékéből.
Helga Flatland: Egy modern család. Fordította Medgyesi Ágota. Budapest, Prae, 2021. 256 oldal, 3990 forint.
