1979 tele, hideg, sötétség, sár, a szocialista Lengyelország, azon belül Pomeránia. Három teljesen különböző karakterű, erős nő indul Szűzlányhegyről a legifjabb nővér férjének temetésére. Ezzel a rendkívül realisztikusan ábrázolt jelenettel, kissé in medias res indul Martyna Bunda Ridegség című regénye, e realista, sőt inkább naturalista, helyenként már-már kegyetlen ábrázolásmód pedig az egész művet jellemezni fogja. A nyitókép nemcsak a regény stílusát vetíti előre, hanem egyfajta katalizátorként is működik: innen indul meg az emlékezés a lengyel közel- vagy félmúltra, ahol a cselekmény lényegében játszódni fog.

Nem is három, hanem négy roppant erős nő története ez, hiszen kulcsfigura a három nővér édesanyja is. 

Az ő közös és egyéni történeteiken keresztül elevenedik meg a második világháború utáni Lengyelország – de nem a nagypolitika, hanem a kisember, sőt, sokkal inkább a nők világa.

Ez a női nézőpont olyan szempontból nem egyedi vagy kirívó, hogy nagyon is sajátja a huszonegyedik századi lengyel irodalomnak. Ennek eredőjéhez a kilencvenes évekbe kell visszamennünk: a lengyel irodalomban a rendszerváltást követő időszakot egyfajta női boom jellemezte, mely egybeesett a feminista mozgalom erősödésével és azzal, hogy a nők már nem csak írófeleségek lehettek, utóbbi pedig természetesen a női szerzők műveinek nőfiguráira is kihatott. Paradox módon sokszor azt látjuk, hogy a női sztereotípiák pontosan ebben a „női irodalomban” rombolódnak le – lesz erre példa a Ridegségben is.

Adott tehát ez a két generációt képviselő négy nő, a porig rombolt Lengyelország és a rengeteg háborús trauma és titok.

Ráadásul az anya személyében egy törvénytelen lány törvénytelen lányát ismerjük meg, ami a korszellem szerint eleve szégyen és szemben áll a konzervatív, katolikus Lengyelország képével, s külön pikantériát ad a dolognak, hogy az események bázisa Szűzlányhegy.

Martyna Bunda regényében ugyan szükségszerűen megjelennek a férfiak is, de mintha fordult volna a kocka, és ők lennének azok, akik a nők mellett mintegy mellékesen, kvázi csatolt részként, az asszonyokra rászorulva jutnának szerephez. Ott van a vándorcigány, Vörös Jan, aki kezdetben mindenfélét elad Szűzlányhegyen a nőknek, majd a legidősebb nővér, Truda férjeként állapodik meg, szerez állást, majd kerül börtönbe, ahol megint a feleség igyekszik neki kijárni mindent. Aztán a legfiatalabb lány, Ilda élettársa, Tadeusz Gelbert, aki idővel betegsége miatt nem tud (nem akar?) a nő nélkül boldogulni, és lényegében érzelmi zsarolással igyekszik azt magához láncolni. Vagy a középső, Gerta férje, Edward, akinek „köszönhetően” elvész a családi vagyon: miután lényegében mindent elvisznek a végrehajtók, ezt az ügyet is a feleség oldja meg.

A három nővér ugyanakkor három különböző életutat testesít meg. Truda a nagyvilági nőét, aki évtizedeken át kapja a nyugati tűsarkú cipőket német exvőlegényétől: ezekben jár majd Gdańskba különféle iskolákat végezni, majd irodákban dolgozni. Gerta a szabálykövető, aki gyermekkorától kezdve szolgálatkész, aki végül háború előtti szerelméhez megy hozzá, és aki akkor sem lép ki a kapcsolatból, amikor már elveszett a családi vagyon, a végrehajtó pedig szemet vetett rá. Ilda pedig a lázadó, aki ifjú kora óta motorral jár (később ezt kényszerből lecseréli Tadeusz autójára), sosem megy hozzá a párjához (aki ráadásul nem vált el a feleségétől), és nagyvilági körökben mozog. Ugyanakkor mivel mindhárman betöltik „klasszikus” női szerepeiket is, gondoskodnak a férfiról, a családról, az anyjukról, és ez ellen nem vagy alig lázadnak, tekinthetjük ezt a női sztereotípiák egyfajta megdöntésének is – vagy legalábbis az azokkal való megbékélésnek, „enyhe feminizmusnak”.

A három nővér azonban a különbségek ellenére 

egy generációt testesít meg: azt, amelyik a háború után kezdte meg felnőtt életét.

Velük szemben az anya figurája egy másik nemzedék képviselője: azé, amelynek a férfiak távollétében egyedül kellett boldogulnia, majd hordoznia a traumákat is. Bár a Ridegségben ő az egyetlen ilyen szereplő, mégis teljesen egyértelmű, hogy nemcsak lengyel, hanem kelet-európai nők egész sorának, nemzedékének megtestesítője ő, akik mind elszenvedték a náci és/vagy szovjet katonák agresszióját. E témák, traumák azonban a kommunizmus évtizedei alatt nyilvánvalóan tabusítva voltak a lengyel társadalomban és egyéni szinten is. Ezt látjuk Martyna Bunda regényében is: még évtizedekkel később sem szabad megkérdezni, hogy volt, amikor a németek megégették a mamát a vasalóval. Egy ilyen kérdésnek többször is az a következménye, hogy az asszony kórházba kerül – a háborús pszichózis és a tabusított traumák erőteljes megnyilvánulása ez.

Ezzel pedig egy újabb olyan jelenséghez érkeztünk, amely nagy mértékben jellemzi a rendszerváltás utáni lengyel irodalmat. Az 1989 utáni lengyel társadalomban erőteljes igény támadt a múlttal való szembenézésre és leszámolásra, nagy erőkkel törtek felszínre az addig elnyomott, tabusított traumák. Ennek egyik első és lényegében mai napig fontos színtere az irodalom, a Ridegség pedig ebbe a tendenciába (is) tökéletesen illeszkedik, főleg, ha hozzávesszük, hol játszódik a regény. 

A helyszín Pomeránia, a tengermellék, Gdańsk, Gdynia és a környéke (a Szűzlányhegy, Kartuzy), vagyis egy olyan terület, amelynek megvan a maga lengyel, német, sőt kasub múltja (nyelve, kultúrája) is.

Nem kímélték a történelem viharai, a második világháborút követő erőszakos kitelepítések miatt a lakossága is gyökeresen megváltozott – kollektív és egyéni szinten is traumákkal telített terület.

És bár a nagypolitika egyáltalán nem része Martyna Bunda regényének, annak lenyomata azért mégiscsak – illetve szükségszerűen – megjelenik benne. Gondolhatunk itt az illegális malactartás és a feketevágás miatti szorongásra, vagy a kétes ügyei miatt lecsukott Vörös Jan sorsára, aki börtönben még csak a leveleket sem kaphatja meg, majd az általános amnesztiával szabadul. Utalások szintjén pedig ott vannak a kommunista rendszer, a börtön, a belbiztonság kegyetlen módszerei is. Történelmileg fontos és érdekes mozzanata a regénynek, hogy az anya, Rozela a háború alatt francia katonákat rejteget a ház pincéjében. Noha ez az esemény is tabusítás áldozata lesz, mégis kénytelen a felszínre bukni, amikor a franciák leszármazottjai megjelennek Szűzlányhegyen, és megvásárolják a három nővér portréját, amelyet még Gerta férje festett évekkel korábban, és amely egy francia galériában találja meg később a helyét, ezzel mintegy kimozdítva a Groniowski család történetét Pomerániából és emléket állítva egy – sajnos – egész Kelet-Közép-Európában tipikus, háborús traumákkal teli családtörténetnek.

Martyna Bunda rövid fejezetekből elbeszélésfüzérré összeálló regénye egyszerre tekinthető családregénynek és sajátos történelmi regénynek. De mindenekelőtt bátor, a traumákkal szembenéző, a női szemszöget mindenek elé vagy fölé helyező, sok szempontból tabudöntő műnek.

Martyna Bunda: Ridegség. Fordította Mihályi Zsuzsa. Budapest, Magvető, 2024. 304 oldal, 4499 forint