„…azt hiszem, hogy elmúlásának oka épp azzal függhetett össze, amiért nem tudtam mulandónak látni. Sosem tudott változni” (305). William Gibson utószava a Neuromancer első magyar kiadásához a Szovjetunió összeomlásának kommentárjaként jegyzi meg, hogy a regény írásakor, 1984-ben (Francis Fukuyama a történelem végének metaforájába csomagolt, a megjelenésekor szélsőséges reakciókat kiváltó elmélete előtt nyolc évvel) elképzelhetetlennek tartotta a bipoláris politikai rendszer megszűnését. A Sprawl-trilógia első kötetét, amely Neurománc címmel először 1992-ben jelent meg Ajkay Örkény fordításában, hasonló módon állandónak, magától értetődő viszonyítási pontnak kezelte a magyarországi science fiction (SF), azon belül is a cyberpunk (CP) összes rajongója, kutatója és kritikusa. A trilógia első magyar fordítása a kilencvenes évek végéig a változatlanságot jelentette itthon, és megkerülhetetlen referenciának számított, mert Gibson a regényeivel sci-fi-történelmet írt. 

Ahogyan Gibson számára elképzelhetetlennek tűnt egy bipoláris politikai rendszer felbomlása, úgy a Neurománc magyar szövege is megváltozhatatlannak látszott.

A magyar kontextusban a kilencvenes évek elejének könyvkiadásáról is képet adtak a megjelent könyvek. A Sprawl-trilógia magyar fordítása alapvető hiányt pótolt a honi SF-könyvkiadásban, és 1994-re mindhárom regény megjelent a Valhalla Páholy gondozásában. A Neuromancer lokalizált kódolását aztán többször kellett foltozgatni: 1999-ben a Valhalla változatlan címmel, de módosított fordításban hozta ki, majd 2005-ben a Szukits William Gibson teljes Neurománc univerzuma címmel a Sprawl-trilógia mindhárom regényét (Neurománc, Számláló nullára, Mona Lisa Overdrive) új, ráncfelvarrt változatban adta ki, amelyek megpróbálták az 1992-es, addigra gyakorlatilag hozzáférhetetlen Neurománc első kiadásának béta-verzióját továbbfejleszteni és közös borító mögé rendezni a három regényt. Eközben az angol eredeti a nyolcvanas évek végétől sikerszériás termék lett: a napjainkig tartó folyamatos tudományos érdeklődésből és a megszámlálhatatlan utánnyomásból kiderült, hogy a Neuromancer meghatározó sarokpontja lett a SF nyolcvanas-kilencvenes évekbeli fejlődésének és későbbi recepciójának is. Úgy tűnt, hogy végre megvan az alapszöveg, amely technokulturális meghatározottságával kiváló táptalaj a posztmodern változatos elméletei számára. A legjelentősebb teoretikusok és ezek kritikusai is – a trilógia második (Count Zero) és harmadik kötetére (Mona Lisa Overdrive) kevésbé koncentrálva – megtalálták a Neuromancerben mindazt, ami az új, jellemzően digitális technológia fejlődésének köszönhetően átfogó kulturális, társadalmi vagy esztétikai kérdéseket vetett fel.

A Neuromancer disztópiába programozott kulturális logika lett: olyan megkerülhetetlen alapszöveg, amelyen keresztül újraértelmezhető a kilencvenes években az egyre szélesebb társadalmi rétegek számára elérhetővé váló internetnek, a gibsoni mátrix kiberterének a kultúrára és a társadalomra gyakorolt hatása. Azóta valósággá vált a mátrix, amely 1984-től Gibson trilógiáján keresztül csupán a CP futurisztikus technológiájaként kerülhetett be a köztudatba: a szerverek és a kliensgépek világméretű hálózata mára az élet legapróbb részleteit is befolyásoló, közös megegyezésen alapuló referenciapontok összessége lett. Ezt a „konszenzuális hallucinációt naponta több milliárd nagykorú felhasználó éli át világszerte a gyerekeknek megtanított matematikai fogalmak segítségével” (Neuromancer 65). Valószínűleg ez a jövőbelátó képesség is hozzájárult ahhoz, hogy a kanadai író Sprawl-trilógiája csatlakozott azoknak a szövegeknek illusztris társaságához, amelyeket egyfajta romantikus rajongással olvasnak, mert „látta a jövőt”. A Star Trek trikorder-mobiltelefonját is lepipáló mátrix-internet azonban nemcsak az olvasóközönség, hanem a SF teoretikusainak adatbázisába is beírta magát. Se szeri, se száma azoknak a tanulmányoknak, amelyek a Sprawl-trilógiát és elsősorban a Neuromancert vizsgálják történeti, technológiai, kulturális, társadalmi vagy generikus szempontból, és lista egyre bővül. A Neuromancer megkerülhetetlen lett, a CP-művek alfája, miközben egyedülálló módon megnyerte a három legnevesebb szakmai díjat is, amelyet SF-regény megkaphat: a Nebula-, a Hugo- és a Philip K. Dick-díjaknak köszönhetően nemcsak a SF, hanem a fősodor irodalmában is a klasszikus regények közé számít, miközben az újabb és újabb kiadásoknak köszönhetően megközelítőleg hétmillió példányban kelt el világszerte. A Neuromancer képes volt arra, amire csak kevés regény: miközben a CP alapszövegévé avanzsált, amelyet sokan próbáltak utánozni, a tudományos életben is jelentős hullámokat vert, és értelmezések, kritikák és feldolgozások formájában mutálódott.

A magyar kiadások ehhez képest már az alapszöveg szintjén is mutációkat hoztak létre a Neuromancer első megjelenésétől számított tizenhárom év alatt. Miközben az angol nyelvű kritikai művek egyetlen, sajátosan szikár, lényegre törő nyelven íródott, tűpontos, de koncepcionálisan kifinomult és terminológiailag bonyolult szövegre koncentrálhattak, a magyar recepció több-kevesebb sikerrel megpróbált igazodni az éppen aktuális magyar fordítás pixeles megoldásaihoz. Gibson visszatekintve némileg rezignáltan vette tudomásul, hogy fiktív világának egyes részletei túlságosan a hidegháború mulandóságot és változást kizáró történelmi valóságára épülnek, miközben a véleménye egyetlen, változatlan formában újra és újra megjelenő angol nyelvű gyári beállításra vonatkozhatott. Ehhez képest a Sprawl-trilógia magyar verzióinak egyre szövevényesebb hálózatát a mutáció, az átalakulás és a metamorfózis, vagyis a folyton változó kibertér legelemibb tulajdonságai jellemzik. A Wachowski-testvérek Mátrixában, amely számos gibsoni elemet ültetett át a hollywoodi vetítővászonra, Neo erre a jelenségre a „déjà vu” kifejezést használja, amikor meglátja, hogy egy fekete macska egymás után kétszer ugyanazt a mozdulatsort hajtja végre. A hiba a mátrixban a változás jele, a kiszámíthatatlanság, a vonatkoztatási pontok hiánya, a megszokott és bevált rutinok vége. Az Agave gondozásában tavaly decemberben megjelent Sprawl-trilógia új kiadása olyan referenciapont, amely a korábbi magyar kiadások után remélhetőleg hosszú időre feleslegessé teszi a gibsoni szövegmátrix újrakalibrálását.

Az új kiadás legfőbb erénye, hogy a szöveg reflektál önmagára: egy pillanatig sem veszíti szem elől a korábbi verziókat, és mindent megtesz azért, hogy friss, első pillanattól kezdve újragondolt, igényes és időtálló legyen. A három könyv különböző, tetszetős, a CP világát tükröző borítóval jelent meg, és díszdobozban is kapható. Az átgondolt koncepció részeként a grafikák nem csupán a kötelező cyberpunk-elemeket ismételgetik, hanem a gibsoni világot is tükrözik, miközben illeszkednek az adott könyv témájához, de azt érintőlegesen teszik. Megpróbálják elkerülni a grafikai kliséket, de jól látszik, hogy a koncepció megtartja a CP jellegzetes hangulatát árasztó témákat. Mindhárom kép egy központi alak köré szerveződik, amely az ábrázolt témák különbözősége ellenére indirekt kapocsként köti össze a három regényt. A Neuromancer borítóképe a legjobban sikerült alkotás: anélkül idézi meg a leginkább a Szárnyas fejvadász képi világából ismert esős, zsúfolt, ikonikusan disztópikus utcaképet, hogy szolgalelkűen másolná, miközben egyértelműen azonosítható a kiborg alakja. A Count Zero és a Mona Lisa Overdrive borítójának központi alakjai találóan hozzák a mindent átható technológia fogságában vergődő társadalom későbbi stációit: a technikai felkészültség záloga a használati tárgyak fejlettségi szintje, amelyet a multinacionális vállalatok és a hackerek fáradhatatlanul tökéletesítenek, miközben az egyre gyorsuló ütemben fejlődő technika miatt a régi technológiák visszavonhatatlanul eltűnnek a süllyesztőben, akár a roncstelepen egymásra halmozott autók rozsdás csontvázai.

A Sprawl-trilógia új kiadásában a legfontosabb változás mindenképpen Farkas Veronika újrafordítása. Az eredeti angol szöveg komoly kihívást jelent, Gibson sajátos, részletekre kiterjedő, metaforikus, képekben bővelkedő, ugyanakkor precíz és lényegre törő szövege a leggyakorlottabb fordító számára is kemény dió. A korábbi kiadások talán túlságosan is ragaszkodtak ennek a nyelvezetnek a szó szerinti átültetéséhez, ami az olvashatóság rovására ment, az előforduló hibák pedig helyenként az érthetőséget is akadályozták. Ez főleg akkor tűnik ki, ha a szöveg szállóigévé vált mondatait az angol eredetivel összevetve olvassuk. Farkas verziója megpróbál egyensúlyozni az irodalmi szöveg gördülékenysége és Gibson koncepcionálisan terhelt terminológiai pontossága között. Apróbb hibák továbbra is előfordulnak – továbbra sem világos például, hogy a tudományos és a köznapi regiszterben is régen meghonosodott kibertér elnevezés miért maradt cybertér –, de alapvetően egy gondosan átfésült és igényes fordítást olvashatunk, amelynek szaklektora is volt (Bari Máriusz). A Neuromancer emblematikus kezdőmondata – „a kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején” – a korábbi kiadások első mondatát nagyon helyesen átveszi, le is hivatkozza az Ajkay-fordítást, ami dicséretes, az viszont már kevésbé, hogy az első magyar változatban az „adásszünet” helyett „műsorszünet” szerepel. A kisebb elakadások ellenére Gibson klasszikus trilógiájához méltó formában és tartalommal jelent meg a legújabb magyar kiadás, és külön örvendetes, hogy az irodalmi kontextusban csak akadozva működő, a korábbi kiadói döntések miatt a keresztségben Neurománc és Számláló nullára formában véglegesített címek – amelyeket a SF értelmezői közössége csak ímmel-ámmal vett át – végre a jól bevált angol eredetiket megtartva a megérdemelt helyükre kerültek. A negyedszerre is megjelent Sprawl-trilógia igazi klasszikus, és az utolsó magyar kiadásnak köszönhetően végre olyan tartalommal és formában kerülhet fel a könyvespolcra, amelyet mindig is megérdemelt volna. Arra a kérdésre azonban, hogy a 4.0-ás verziónak meddig örülhetnek a felhasználók, csak az építész tudja a választ.

William Gibson: Neuromancer. Fordította Farkas Veronika. Budapest, Agave, 2021. 320 oldal, 3680 forint.

William Gibson: Count Zero. Fordította Farkas Veronika. Budapest, Agave, 2021. 304 oldal, 3680 forint.

William Gibson: Mona Lisa Overdrive. Fordította Farkas Veronika. Budapest, Agave, 2021. 304 oldal, 3680 forint.