A kortárs spanyol irodalom összetéveszthetetlenül egyedi stílusú, klasszikus mesélője, Javier Marías tavaly hunyt el, utolsó regénye, a Tomás Nevinson pedig idén, már posztumusz jelent meg magyarul. A szerző nem talált ki új főhőst, hanem tovább szőtte az eggyel korábbi regény, a Berta Isla történetét: így született meg a két összetartozó ember, Berta Isla és Tomás Nevinson történetét elmesélő könyvpáros. A két utolsó kötet összetartozását erősíti az is, hogy mindkettőt Tomcsányi Zsuzsanna fordította, akinek számos ibériai szerző kiváló magyar fordítását köszönhetjük.

A két fiatal, Berta és Tomás a hatvanas évek Madridjában találkozik, s középiskolás szerelmükből házasság lesz, egy legkevésbé sem mindennapi közös élet, amelyben Berta többször is elhangzó tételmondata az, hogy „Milyen kevéssé voltam fontos neked egész életünkben! Milyen jelentéktelen szerepet játszom a tiédben, amelyet tőlem távol élsz”. Berta egy modern Penelopé, aki választásait és életét végiggondolva arra jut, hogy „van kiérdemeletlen, feltétlen és megmagyarázhatatlan hűség is egy olyan emberhez, aki mellett fiatalon elkötelezte magát, és akivel kapcsolatban talán gyerekes tervei voltak, s ez a gyerekes elhatározás felülkerekedik az érett logikán, a megcsaltak gyűlöletén és a sértettségen is” (Berta Isla). A regénypár első részéből már tudjuk, miért kényszerül Berta Penelopé szerepébe, s a Tomás Nevinson borítóképe vizuálisan is utal erre az okra, Tomás foglalkozására. A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent kötetek átveszik az eredeti kiadás fekete-fehér portréfotó-borítóit, a Tomás Nevinson esetében azonban Oláh Gábor kicserélte az eredetin szereplő hatvanas évekbeli filmsztár megnyerő, nyílt arcát ábrázoló fotót egy kalapos, éjszakai ellenfényben (nem) látszó arc képére. 

Tomás identitását a foglalkozása adja: feladata, hogy megnyerje mások bizalmát, ha kell, alakot, nyelvet, stílust váltson, s ha úgy hozza a haza érdeke, akkor lépjen, akár a tízparancsolatban lefektetett törvények megszegésével is.

A félig angol, félig spanyol, mindkét nyelvet tökéletesen beszélő, kivételes utánzóképességgel rendelkező Tomásra oxfordi egyetemi évei alatt figyel fel a brit kémelhárítás, és beszervezi. Furcsa, egyenlőtlennek tűnő kapcsolatuk során Berta a küldetések hosszú hónapjai alatt egyedül marad a hitvesi ágyban, s mivel Tomás a titoktartási kötelezettség miatt soha nem beszélhet a munkájáról, mindketten egy törékeny csend foglyaivá válnak, melyben csak a testi intimitás hidalja át a félelem, gyanakvás, erkölcsi kételyek mérgezte levegőt.

Észak-Írországban évtizedekig tartó polgárháború dúl az IRA és az unionisták paramilitáris egységei között, mely több ezer áldozatot követel. A brit politikában a konfliktusra csak a Troubles (vagyis Zavargások) eufemizmussal utalnak, így próbálják elkendőzni a véres belháború jelentőségét. Tom sokáig itt dolgozik terepen, majd mikor 1982-ben kitör a Falkland-háború, a Vaslady csapataival és a brit a titkosszolgálattal együtt ő is nekiindul az argentin diktatúra hadserege által megszállt dél-amerikai szigetek visszaszerzésére. Tomásnak itt nyoma vész, temetetlen halottá válik. Tizenkét évig él álnéven, rejtőzködve, ekkor kap engedélyt a hazatérésre. Ki az, aki hazatér, annyi rettegésben és más bőrében töltött év, életmentő hazugság és parancsteljesítés közben meghozott döntés után? És mi lesz vele ezután?

Kevés rosszabb van ugyanis annál, ha egy negyvenöt éves ember kiváló képességeire már nincs többé szüksége a szervezetnek, mely a hátérből képes előre látni és elsimítani a konfliktusokat, megakadályozni a katasztrófákat és vérfürdőket, s úgy alakítani a történelmet, mint egy regény harmadik személyű narrátora: láthatatlanul. S természetesen mindig az elgondolt nagyobb jó érdekében. Úgy, hogy tulajdonképpen nem is cselekszik: az általa kitervelt forgatókönyv egyszerűen csak megtörténik. Aki egyszer hasznos része volt ennek a minek, már nehezen tud értelmes létet csiholni magának nélküle. Ezt a korántsem egyértelmű visszatérést meséli el a Tomás Nevinson története.

Marías egy 1997-ben játszódó kémsztorin keresztül, az ETA terrorcselekményeit középpontba állítva meséli el és elmélkedi végig az 1980-as, 1990-es évek Spanyolországának társadalmi és morális történetét. A harcedzett, sokat tapasztalt kém már nem csak egy parancsteljesítő zöldfülű: oxfordi műveltségéhez társuló élettapasztalata segítségével próbál választ találni az események által felvetett örök kérdésekre. Újabb fénytörésben jelennek meg a Marías által a korábbi regényekben is boncolgatott fontos morális és filozófiai kérdések a történelem igazságáról, a narráció és a valóság viszonyáról, a bűnről és a büntetésről, az igazságszolgáltatásba vetett hitről, mely képes összetartani a társadalmat, s megfékezni az erőszakot, ugyanakkor mégis egy absztrakt dolog, s elvei nyomban megkérdőjeleződnek, amint személyesen érintetté válunk. Minden jogi elv kristálytiszta, amíg távoli emberek és események sorsáról dönt, de amint a saját gyerekünk élete kerül veszélybe, egészen más reflexek lépnek működésbe. S vajon meddig büntethető, büntetendő a bűn, mennyi szükséges az elévüléshez, van-e értelme a csoportidentitást meghatározó, az emberek veszteségeit, traumáit éltető, fenntartó emlékezetnek, mely nem keresi az irgalmat, a megbocsájtást és a megbékélést? Mikor tudhatunk valamit biztosan? Feljogosít-e a sejtés a cselekvésre? Létezik-e olyan pillanat, amikor már a bizonyosság birtokában vagyunk egy még be nem következett eseménnyel kapcsolatban, s még jut időnk cselekvésre is? Akinek az elhárítás a feladata, annak ez nem elvont matematikai valószínűségszámítás, hanem erkölcsi-szakmai dilemma, ami megmutatja az elmélet és a gyakorlat között tátongó, esetenként hatalmas űrt. Ki vállalja fel a felelősséget, s kinek van joga bíráskodni a másik ember felett? Még folytathatnám, hiszen a Tomás Nevinson 630 oldalán a szerző finoman és árnyaltan szembesít rengeteg kérdéssel a tőle megszokott részletező, finoman kidolgozott, irodalmi példákkal alátámasztott vagy épp azokból kiinduló érveléssel.

Marías együttérző, emlékező író, aki a valóságát képező világirodalmi ismereteknek köszönhetően sokkal mélyebb, gazdagabb világot tár elénk egyszerű történeteknél. A Tomás Nevinson olvasásakor végig velünk van a Berta Islából visszaköszönő T. S. Eliot, az örök maríasi referenciapont, Shakespeare, de ott találjuk Miltont, Baudlaire-t, William Blake-et vagy akár a Natalie Zemon Davis történészt, akinek a Martin Guerre visszatérése című művében tárgyalt identitás- és énnarratíva-kérdések összecsengenek Nevinson visszatérésének problémájával. Köszönet a fordítónak, Tomcsányi Zsuzsannának, aki végig hitelesen, pontosan adja vissza a szerző gondolatait, stílusát, a finom iróniát, az angol és a spanyol közötti különbségeken elmélkedő nyelvész-titkosügynök töprengéseit, s aki rengeteg plusz munkát fordított a pontosan idézett szerzők már létező magyar fordításainak felkutatására is.

Marías olvasása azonban nem csupán afféle kultúrtörténeti barangolás Európában, hanem izgalmas kémsztori is, amelyben végigkövethetjük egy spanyol északnyugati kisvárosban bevetésen levő titkosügynök munkáját. Ez egy másik magányos ember élete, a Bernardo Atxaga-regény terrorista főhősének ellenfeléé, aki ugyanúgy a félelem országában él. A kémelhárító tekintete végigjárja a spanyol kisváros tereit, megmutatja a helyi korrupt politikusokat, a kiskirályok arroganciáját, az emberek közti viszonyokat, s kiváló korrajzot ad a nyolcvanas-kilencvenes évek spanyol társadalmának problémáiról, a nemzeti, ideológiai törésvonalakról, az ETA által rettegésben tartott országról, ami az egyre újabb borzalmakat naponta elénk görgető információlavina miatt mára szinte feledésbe is merült. A szövegben szereplő adatok, hivatkozások történelmileg hiteles és pontos tények, mintha a szerző, a Nevinsonnal egyidős Marías akarna számvetést készíteni a spanyol demokrácia alaptörvényét is meghatározóan befolyásoló, s korosztálya által fiatal felnőttként megélt terrorizmus emlékezetéről, s az általa felvetett erkölcsi dilemmákról.

A regény befejező jelenetében Nevinson Yeats sorait idézi: „S hogy szépséged s hulló mosolyodat / Hányan szerették, hány hű s ál-barát, / De változékony arcod bánatát / S zarándok-lelked egy szerette csak”.[1] S hogy visszatérhet-e szigetére a hányatott sorsú modern Odüsszeusz, megpróbálhatjuk kitalálni a Tomás Nevinson végén.

Javier Marías: Tomás Nevinson. Fordította Tomcsányi Zsuzsanna. Budapest, Jelenkor, 2023. 592 oldal, 5999 forint.

*

Jegyzet:

[1] Kardos László fordítása