Macuie Maszasi japán szerkesztő 2012-ben, ötvennégy évesen tette közzé az első regényét A vulkán lábánált, és a kétségkívül kései pályakezdő ezzel a művével a kortárs japán szépirodalom egyik leginkább figyelemreméltó alkotójává vált.

A regényt magyar nyelven idén, vagyis tizenhárom évvel az eredeti után jelentette meg a Magvető Kiadó. Ebben a tizenhárom, de leginkább 

az elmúlt négy-öt évben a magyar könyvesboltokat a korábbi évtizedekkel összehasonlítva elárasztották a japán kiadványok.

Egymás után jelennek meg a macskás, (könyves)boltos, kávézós zsánerkönyvek. Kérdés persze, hogy ez segíteni fog-e – a skandináv krimik példáját követve – abban, hogy a japán kortárs szépirodalom, Murakami Haruki munkásságán túl is népszerű és eladható lehessen Magyarországon.

Nem tudom, hogy a Magvető Japán felé nyitásában közrejátszott-e az említett macskadömping, de esztétikai szempontból biztos, hogy jól választottak és jó döntést hoztak, amikor kiadták Macuie könyvét, ezt a japán prózahagyományra sok szempontból építő, mégis egyedi hangvételű, veretes regényt.

A könyv cselekményének központjában az 1982-es – 2012-ből vagy akár 2025-ből visszatekintve – „japán aranykor” nyara áll. Az elismert, idős építész, Murai Sunszuke vezette építésziroda alkalmazottai a hőség elől menekülve, szokás szerint a mester kellemes, hegyvidéki udvarházába költöznek, hogy – a szokásokkal ellentétben – egy állami megbízásra készítsenek pályamunkát. Az elbeszélő, kezdő építész, Tóru későbbi szakmai és magánéletét meghatározó, idilli nyárból tekintünk vissza aztán a még korábbi – még aranykoribb? – napokra, így például Murai Sunszuke az építészzseni Frank Lloyd Wrightnál töltött időszakára.

Közben Macuie lassú, szép mondatai úgy hömpölyögnek, akár a hosszú, nyári napok, de a szereplők egy-egy elejtett megjegyzése és gesztusa súlyos emberi drámákat villant fel.

 A felszínen olykor mintha semmi sem történne, de közben minden megtörténik, ami emberi.

A regény különböző rétegei egyszerre szólnak a tradíció és újítás problémaköréről, Japán modernizációjáról és társadalmi átalakulásáról, karrierről, nő–férfi viszonyról, nosztalgiáról, madarakról, zenéről, építészetről és a művészetről. A visszafogott, elegáns nyelven megírt, esszészerű, de sohasem okoskodó okfejtések pedig organikus részei a szövegnek, akár Frank Lloyd Wright (és Murai Sunszuke) minden apró részletében végiggondolt épületei a környezetüknek. A természetesen sokszínű stiláris szépség persze a fordító, Vihar Judit érdeme is.

Ám az előbb felsorolt témák és problémák mellett talán mégis leginkább az elmúlásról szól ez a könyv. Furcsa, hogy mielőtt beköltöznél, már azon gondolkodsz, mi lesz, miután eladtad. Te mindig mindennek a végére gondolsz, jegyzi meg nevetve a nagy nyár után harminc évvel a már idős elbeszélő, Tóru felesége a regény egyik utolsó lapján. Márpedig, ha mindent a vége, az elkerülhetetlen pusztulás felől közelítünk meg, Sunszuke mester jelmondatát, a regény egyik kulcsmondatát is érdemes ezzel az egyetlen szóval kiegészítenünk: "Az építészet nem művészet, az építészet maga az elmúló valóság."  

Macuie Maszasi: A vulkán lábánál. Fordította Vihar Judit. Budapest, Magvető, 2025. 374 oldal, 6999 forint