Dinó-hidegháború és hangya-számítógép (Cixin Liu: Hangyák és dinoszauruszok)
Fotó: 1749
Dinó-hidegháború és hangya-számítógép (Cixin Liu: Hangyák és dinoszauruszok)

Vajon milyen kapcsolat köthette össze a hangyákat és a dinoszauruszokat a krétakorban? És hogy lesz ebből kínai sci-fi? Állandó szerzőnk, Makai Máté megfejti! 

Nem kétséges, hogy a kínai Cixin Liu lassan a kortárs sci-fi (és fantasy) irodalom egyik sztárszerzőjének tekinthető. Háromtest-trilógiája világszerte népszerű, a sorozat első kötete pedig már elfogyott a hazai könyvesboltokból. Tűpontos, átgondolt novellái már a Ken Liu által válogatott Láthatatlan bolygók című kötetben is olvashatók magyarul, az Európa Könyvkiadó Kapszula Könyvtár sorozatában (is) megjelent Hangyák és dinoszauruszok című regénye pedig ismét igazolja tehetségét. Még akkor is, ha jelen esetben nem a legkiemelkedőbb munkájáról van szó.

A kortárs kínai sci-fi irodalom több szerzője is hangsúlyosabban él a műfaji elnevezés „fantasztikum” kifejezése által felkínált lehetőségekkel. Az említett Ken Liu-válogatás több olyan írót közöl, aki történeteit a kínai kultúra ókorig visszanyúló hagyományaiból, a fantasy és a sci-fi zsáneréből gyúrja karakteressé. Cixin Liu terítéken lévő szövegét is érdemes lehet ezen a vonalon megközelíteni, ugyanakkor a hátoldali könyvajánló  definíciója („mese”), ami nem áll távol az említett „kínai stílustól” sem, szintén fogódzót kínálhat az értelmezéshez.

A Hangyák és dinoszauruszokban a krétakorban járunk, Gondwana és Laurázsia kontinenseinek idejében, amikor a dinoszauruszok és a hangyák között egyfajta szimbiotikus, ko-dependens történelmi viszony alakul ki, létrehozva ezzel egy, amúgy az ember fejlődésével analóg fejlődéskultúrát. A kiindulópont egy T-Rex fogába ragadt húsdarab. A hangyák a szenvedő dögevő segítségére sietnek és kipiszkálják a lepedéket. A dinók ezután rendszeresen eljárnak hangyákhoz fogászati kezelésekre, és innentől már csak párezer évnyi fejlődésre és több dinó-hangya háborúra vagyunk attól, hogy a dinók űrutazáshoz szükséges eszközeinek karbantartói maguk a hangyák legyenek. A végkifejlet az általunk is ismert, bizonyítható tényekhez csatlakozik, és a dinoszauruszok kihalásáig, valamint bizonyos hangyafajok fennmaradásáig vezet. A két faj történelme számos, Liu szerint szükségszerű, az emberiség történelméből vett eseményt előz meg. Van itt hidegháború két rivális dinótörzs közt, fajok közötti információs és techonológiai harc és terrorizmus is.

Mint már felmerült, több műfaji és tematikus fogódzó kínálkozik Liu szövegének olvasásakor a kortárs gondolati áramlatokban járatosabb, de a kevésbé járatos olvasóknak is. Akár a vegetáriánus-, és vegánkultúrák, de a poszthumanizmus ernyőfogalma alá tartozó animal studies fogalomkészlete is alkalmas lehet a mese megközelítéséhez. A műfaji megjelölések halmozhatók a regény kapcsán, mely alapvetően spekulatív fikció, mindemellett poszthumán (vagy inkább prehumán) irodalom, alternatív történelmi fikció és természetesen közönséges mese, ezen belül parabola is lehet. A meseszerűség ugyanakkor keveset mond el az alkotói szándékról, így ezt a megnevezést, már a regény hosszúsága miatt is érdemes lehet inkább tartalékolni. Persze, ha elképzelünk egy autót, vonatot, sőt űrhajót vezérlő Tyrannosaurust, az ironikus értelmezés is elfogadható lehet. Csak az a kétséges, mire használja Cixin Liu ezt az iróniát. 

Az animal studies egyik alapvető, leleplező erejű kritikája a hagyományos, humanista értékrenden alapuló antropológiai ember-állat megkülönböztetéssel kapcsolatban, hogy az állatokat az emberivel látszólag egy szinten elgondoló kortárs filozófiák is antropocentrikus (emberközpontú) fogalmakkal közelítik az állatiság lényegét, és ez logikai hiba. Az elképzelés és a szándék, hogy az állat az emberrel egyenrangú, nemes, de elvéti a megkerülhetetlen distinkcióból fakadó lényeget, miszerint az állatok világa semmiképpen nem emberi, hanem miénktől alapvetően idegen, és általunk megtapasztalhatatlan mássággal, különbséggel bír. Az állatiságot így a maga sajátos jellegében megtartva, az embertől gyökeresen különbözőként, de azzal egyenjogúként kell elképzelnünk.[1] Cixin Liu regényéhez ez úgy kapcsolódik, hogy a látszólag blőd cselekvésábrázolások (programozó hangyák és űrutazó dinók) a várakozással ellentétben nem ellehetetlenítik, hanem szükségessé teszik a történet komolyan vételét. A regény egyik lehetséges üzenete – és éppen a látszólag komolytalan meseszerűség érvel emellett – hogy akár más fajokkal is megtörténhetett, hogy az emberhez hasonló intelligens civilizációt építettek, majd kipusztították magukat. A párhuzamban odáig megy Liu, hogy az első dinoszaurusz-hangya konfliktust a két csoport vallási nézeteinek ütközésére vezeti vissza (88), a fajok közötti kölcsönös, függő jellegű, ugyanakkor állandóan ellenséges viszony pedig végül valódi hidegháborús helyzetben csapódik le, mely a „közönséges” atomfegyverkezésen túl is tartogat meglepetéseket.

Az állatok világáról való gondolkodásban ugyanakkor az animal studies alapszövegei odáig mennek, hogy szükségessé teszik egy radikálisabb, fikciós, antropocén szemlélet és nyelv elsajátítását abból a célból, hogy az ember számára elképzelhetővé tegyük az állati lét elképzelhetetlenségét. Donna Haraway a helyzet feloldására a metaplazma (lehetséges jelentése: „formán túli”) kifejezést használja,[2] melyen nyelvi kifejezéseink puszta hangalakjukig történő lecsiszolását, „eljelentéktelenítését” érti. Ez egyfelől a saját nyelvünkből és világunkból való kivetkőzés, ugyanakkor az állatok nyelvének a miénkkel egy szinten való elgondolása is, szemben a hagyományos, megújulást sejtető humanista módszerekkel, melyek az állatok ember szintjére történő „felemelésével” élnek. Liu szövege semmiképpen nem metaplazma a nyelv szintjén, így ilyen szempontból nem elég radikális, és talán nem is lehet az, hacsak nem hangutánzó kifejezeseket ír, mint Haraway, de nem is leereszkedő, klasszikus antropocén. Az elbeszélés stílusa egyértelműen az embereknek szól az emberek nyelvén, végig fenntartva ezt a nézőpontot. A hangyák és dinoszauruszok szimbiotikus együttélésére vonatkozó példát mai esetekkel világítja meg: „gondoljunk csak a különféle tengeri élőlények közti tisztító szimbiózisra!” (41.) De a dinoszauruszok testének hangyák általi feltérképezése is antropocén beszédmódot alkalmaz, amikor légző-, ideg- és endokrin rendszereket említ. (34) Érdemes itt leszögezni, hogy mindezt máshogy nehéz is lett volna másképp elbeszélni, ugyanakkor fontos rákérdezni arra, hogy mi a célja ezzel az ál-utólagos, emberközpontú elbeszéléssel. Erre egyfajta alternatív földtörténeti időkben mért történelmi fikciós műfajiság adhat választ a spekulatív fikció keretein belül.

Más módon is kötődik Liu szövege az animal studies, illetve talán még közelebbről az entomológia (rovartan) egyes megállapításaihoz. Míg a dinoszauruszokat kissé talán leegyszerűsítve antropomorf módon, ügyetlen, de spekulációra és szemlélődésre képes behemótokként ábrázolja, a hangyák gondolkodása rovarstratégiák jellegzetes leírását követi. A rovar-agy nem individualista, hanem szélsőségesen közösségi, csoportszintű, rajzó intelligencia.[3] Az animal studies elemzései, illetve az entomológusok örömmel rokonítják a rovarok csoportos működését a számítógépekéhez, és Liu is hasonlóan vélekedik róluk. Nála a hangyakultúra egyik kezdetleges megnyilvánulása a csoportosan végrehajtott írásjegyekké rendeződés, mellyel – hogy a szimbiózis egy újabb példáját említsem – a dinoszauruszok felválthatják a nehezen mozgatható, kevés információ tárolására alkalmas kőtábláikat. (49) A hangyák aprósága és szervezettsége ily módon lehetővé tette a szaurusz-kultúra számára a sűrű információközlést. És itt a leghangsúlyosabb a számítógép–hangya párhuzam: a hangyák írástechnikája úgy viszonyul a kőtáblához, mint a számítógép a fejben számoláshoz. A rendszerszintű szervezhetőség és az adattárolás innovációja pedig a két állatfaj kölcsönös, ugrásszerű civilizációs fejlődését eredményezi.

Érdekes, hogy a hangyák gondolkodását ugyanakkor még maguk az „emberszerű” dinoszauruszok is robotikus, egyszerű, egyedi utasításokat végre hajtó egységek együttműködéseként írják le („teljességgel racionális lények, cselekedeteiket szenvtelen, gépies meggondolások vezérlik”, 144). Másrészt az ősgyíkok nem mulasztják el intellektusukat, intuitív gondolkodásuk különlegességét a hangyavezetők orra alá dörgölni csúcstalálkozóikon. Cserébe a hangyák hamar megfogalmazzák a dinoszauruszok életvitelének kritikáját, mely végül a regény legfőbb eseményéhez, az ökoszisztéma pusztulásához kapcsolódik: „Mindezek hátterében az áll, hogy önök féktelen mohósággal habzsolják a természet erőforrásait” (98) – fogalmazza meg a kritikát a Kachika, a hangyák egyik vezetője. Így, hangsúlyozva az ember–dinoszaurusz párhuzamot Liu szövege az ökokatasztrófa parabolájának tűnik.

A hangyák és a dinoszauruszok közötti különbségek azonban dinamikusabb módon a háborús jelenetekben ábrázolódnak, ezek a részek pedig nem kizárólag akciódússáguk miatt, de egyébként is az amúgy sokszor kiszámítható cselekmény izgalmasabb állomásai. A spekulatív fikciós spektrum alternatív történelmi elbeszélései vagy utópiái könnyedén válnak a megkerülhetetlen, kifejtő leírás kiszámítható, ujjgyakorlatszerű példáivá. Liu gondolatkísérlete persze még így is a jobbak és ötletesebbek közé tartozik, és nem is annyira a kiszámíthatósága, mint inkább a szüzsé szintjén való komolyan-vehetetlensége dolgozik a regény élvezhetősége ellen. A szöveg végén azonban összezáródik a fikciós történelmi gondolatmenet, és egy fondorlatos lezárással sikerül a szerzőnek a parabola (mese) kereteit is túlfeszítve, egyedi történetté fabrikálni a regényt.

A probléma azonban épp a hol segítségére siető, hol teherként cipelt mesejellegben rejlik. Mert ahhoz túlságosan hosszú, feszes, logikus és szükségszerűen felépülő szerkezete pedig túl nagy ívű ahhoz, hogy meseszerűségét elbírja. Elképzelése azonban, hogy a krétakori állatcivilizációk valóságába helyezkedjen, ha nem is metaplazmikus, hanem inkább omnipotens, antropocentrikus elbeszélőt léptetve színre, karakteres szöveggé teszi a Hangyák és dinoszauruszokat.

*

Jegyzetek:

[1] Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni, 102-103.

[2] Uo. 105.

[3] Uo. 176.

Cixin Liu: Hangyák és dinoszauruszok. Fordította Dranka Anita. Budapest, Európa, 2021.

A kritika szerzőjéről
Makai Máté (1986)

Író, újságíró, rockzenész. Legutóbbi kötete: Koriolán dala (FISZ, 2016).