Berlini bűnregények (Volker Kutscher: Goldstein; Halál a mulatóban)
Fotó: 1749
Berlini bűnregények (Volker Kutscher: Goldstein; Halál a mulatóban)

Volker Kutscher nevét leginkább a Babilon Berlin HBO-sorozatnak köszönhetően ismerjük: de vajon milyenek Gereon Rath kalandjai a papíron? Mélymazúrok, híglengyelek és gabonapálinka májas hurkával Bán Zoltán András kritikájában.

Van a németeknek egy kábé 8 centi hosszú, nagyjából lefordíthatatlan szavuk, a nevezetes Vergangenheitsbewältigung; és kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben a német nyelvű irodalom igen sokat tett a náci múlt feltárása, mi több, önostorozó bevallása érdekében. Elég, ha megemlítjük Heinrich Böll, Günter Grass, Peter Weiss, Rolf Hochhuth, Thomas Bernhard, Elfriede Jelinek és W. G. Sebald nevét. Hogy ez immár a nemesebb fajtájú giccsig is eljutott (Katya Petrovszkaja: Talán Eszter; Takis Würger: Stella; Sacha Batthyány: És nekem mi közöm ehhez?), az mit sem von le a vállalkozás morális pátoszából és gyógyítónak tételezett erejéből. A németek igyekeztek.

A derekas németek

Néha talán túlzottan is. Mert például Georg Klein (1953), aki életművében ugyancsak a múlt megértésére törekszik, A németekről (Von den Deutschen) című novellájában gyilkos szarkazmussal taglalja, hogyan látják elcukisodó honfitársait egy kis balkáni (?) falu focirajongó lakói: „Hogy értsük a dolgot, tekintetbe kell vennünk, hogy alig több mint egy évtizede a németeknek még nem volt közös nemzeti válogatottjuk! Ez a Németország ugyanis sokáig: vagy száz évig két részre volt osztva. S ez a két fél ország esküdt ellenségként nézett egymással farkasszemet, és nem holmi karókkal jelzett határ, hanem egy hatalmas betonfal két oldaláról. S ha egy német át akart mászni ezen a falon, egy másik német lelőtte őt a létráról.

Valahogyan aztán mégiscsak kiügyeskedték ezek a németek, hogy újra összekerüljenek. Az egész irdatlan falat lebontották, és most egy nemzeti csapatban futballoznak. Girko azt mondja, ha közülünk valaki olyan meccset néz, ahol a német válogatott játszik, csak akkor tudja, melyik játékos melyik oldalán nőtt fel a falnak, ha azt egy német elmondja neki. Nálunk még az unokák is kiszurkálják egymás autóján a gumit, ha a nagyapáik fiatal korukban összevesztek egy tyúkon. De ott a tévében mindenki mindenkinek lepasszolta – mindössze tíz közös év után! – a labdát. Ilyen derék emberek a németek.”[1]

Mi sem természetesebb, hogy ebben a szellemi helyzetben a kulturális ipar (Kulturbetrieb) sem szeretett volna lemaradni, és az úgynevezett „történelmi krimi” alzsánerében 2008-ban színre is lépett az igazán rátermett német szerző, Volker Kutscher. (Bár e téren szerfölött megelőzte a skót születésű, angolul író Philipp Kerr, de az ő 1989–1991 között publikált Berlin Noir-trilógiája nem tartozik a hosszú német szó fogalomkörébe. Ami sok előnnyel jár, például azzal, hogy ő német bűntudat nélkül dolgozhat…)

Persze Georg Kleinnek volt pár keresetlen szava a múlt feltárásának elgiccsesedéséről is: „A kiváltképp a második világháború halottai iránti érdeklődést ébren tartja a televízió és a mozi. Az irodalom itt már jó ideje csupán a nála magánál nagyobb hatalmú médiák farvizén evez. 

A döntő csatákat ezekért a halottakért immár nem a könyvpiacon, hanem a képernyőn és a mozivásznon vívják.”

Igen, nem kérdés, hogy Volker Kutscher regényfolyama (amelynek tavaly már az 1936-os berlini olimpiát tárgyaló nyolcadik része is megjelent németül, miközben Philipp Kerr March Violets címen 1989-ben írta meg a nevezett sportrendezvényt; magyarul a Jaffa adta ki Halálos március címen 2015-ben) szinte tévésorozatnak termett: a Babilon Berlin feltehetően hazánkban is komoly nézettséget hozott. Ráadásul a címe szerfölött találó: a Goldsteinben Reinhold, a kommunista munkás „bűnös Babilon” névvel gyalázza a várost lányának, a betörőként dolgozó Alexnek.

Egy város modellt áll

A történelmi krimi amerikai mestere, James Ellroy ugyanilyen eljárásokkal dolgozik, amikor Los Angeles portréját festi. És Kutscher még a krónikás jellegű szerkezetet is átveszi tőle: a fejezetek elején nála is két évszám fogja közre az éppen ábrázolandó időszakot.

De míg Ellroy a szenvedélyes bebop hangszerelésével száguld a maga teremtette regénytérben,

Kutscher inkább a fiatal Miles Davis által megalapított cool jazz, vagy egyenesen az „intellektuális” jelzővel gúnyolt zongorista, Dave Brubeck visszafogottságával bonyolítja a cselekményt.

 Amely szerfölött leleményesen, sokszínűen, izgalmasan, valamint egyszerre több szálon és különféle narrációval is folyik. A Goldstein (regényideje: 1931. június 27. – 1931. szeptember 12.) egyidejűleg követi egy Amerikából érkezett zsidó bérgyilkos berlini küldetésének alakulását és a híres KaDeWe (Kaufhaus des Westens) nevű áruházban nincstelen kamaszok által elkövetett betörések felgöngyölítését. Mindehhez meglehetősen laposan és vérszegényen kapcsolódik Gereon Rath felügyelő és a rendőrségen gépírónőként dolgozó Charlotte Richter („Charly”) közt szövődő szerelem rajza. Az egészet a Fehér Kéz nevű, a rendőrségen belül szerveződött, a rendőri korrupció ellen harcoló titkos különítmény bűneinek feltárása fogja össze. Lassú, körültekintő, de nem túl körülményes és csak némileg fontoskodó előadásban.

Biztos kézzel megrajzolt jellemek, hiteles figurák – közülük is kimagaslik Abraham Goldstein, a gengszter és Alex, a tizennyolc éves, hajléktalan betörőlány alakja – viszik tovább a Lukács-féle „nagy realizmus” szájíze szerinti elbeszélést.

Kutscher legnagyobb írói erénye a rendkívül alapos miliőrajz. Pontosan az a Berlin jelenik meg – különösen az első Gereon Rath-regény, a Tisztázatlan bűnügy (Der nasse Fisch) lapjain – amelynek szexuális káoszáról az első emigrációja nagy részét itt töltő Márai Sándor hagyta ránk az egyik legbriliánsabb leírást: „A nemek zavara elhatalmasodott a nyugtalan városban. Nőket ismertem meg, akik titokban porosz katonatisztek voltak, négy fal között monoklit viseltek, szivaroztak, és odáig vitték az átváltozást, hogy éjjeliszekrényükön katonai szakkönyvek hevertek. Egyetlen permanens álarcosbál volt ez a berlini tél. A párok néha ijesztő álarcokat viseltek.”

A mélymazúr nem híglengyel

A legplasztikusabb körképet Kelet-Poroszország Mazúria nevű vidékéről adja Kutscher a Halál a mulatóban lapjain, melynek cselekménye 1932. július 2-tól augusztus 6-ig tart. A fővonalhoz kapcsolódik egy Prológus (1920. július 11.) és egy Epilógus (1945. április 30.) is. Az első a mazúriai népszavazás napja, amelyen a lakosság több mint 90 százaléka a Németországhoz történő csatlakozás mellett döntött Lengyelország ellenében, ez a tény pedig sorsdöntő jelentőségű.

Nos, amikor Gereon Rath, a Porosz Szabadállam (Freistaat Preußen) bűnügyi felügyelője megérkezik Treutburgba (korábban: Marggrabowa), már szinte az első kocsmai napján halálos verekedésbe bonyolódik az Adamek nevű „mélymazúr” férfiúval, akit németül szólít meg, és amikor látja, hogy az öreg ettől dührohamot kap, elnézést kér, mondván, nem tudta, hogy az úr lengyel. Ettől azonban az öregembernek még markánsabban kezd habzani a szája, mert mint a felügyelő életét kisvártatva megmentő falusi tanító megvilágítja, Adamek, aki amúgy remekül ért németül, valóban nem lengyelül szólt Rathhoz, hanem mazúriai nyelven, amikor azt üvöltötte: „Ne jem polak, jestem pruszakiem!” Hogy ő nem lengyel, hanem porosz. Nagyon különös népség az itteni, úgyszólván mindenki mostohagyermekei, mert a mazúrok a lengyelek szemében poroszok, a poroszok szemében viszont lengyelek. 

A gasztronómiai kultúra ugyancsak kevert. Az egyik specialitás a masurische Glumse, azaz mazúriai kvargli, de itt az eredetileg savanykás sajtot cukorral és mazsolával megbolondítva tálalják, amitől persze Rath majdnem padlót fog, hasonlóképpen a pillkalleni névre hallgató itókától, mely 

nem más, mint brutál gabonapálinka, „a poharak száján egy-egy szelet, mustárral jó vastagon megkent májas hurkával”.

De természetesen akadnak ennél szörnyűbb dolgok is errefelé. Például bestiális gyilkosságok. Miként Berlinben, ahol Charly ezúttal amolyan fedett nyomozóként, azaz konyhai előkészítőként dolgozik a Haus Vaterland nevű hatalmas vigalmi komplexumban a Potsdamer Platzon. És megint feltűnik a Fehér Kéz.

A végén persze (legalábbis ideiglenesen) minden a helyére kerül, és Rath végre Charly ujjára húzhatja a regény elején felkínált eljegyzési gyűrűt is.

Volker Kutscher regényfolyama nagy tudással, komoly helyismerettel, de nem túl erős költői ihlettel, néha egyenesen nyárspolgári világképpel megírt széria. (Utóbbit feltehetően érezték a Babilon Berlin forgatókönyvírói is, ezért náluk Charly alkalmi szajháskodással keresi meg a napi betevőt az éjszakában.) Mindamellett azért várjuk a folytatást.

Volker Kutscher: Goldstein. Fordította Csősz Róbert. Budapest, General Press Könyvkiadó, 2019.

Volker Kutscher: Halál a mulatóban. Fordította Csősz Róbert. Budapest, General Press Könyvkiadó, 2021.

Jegyzet:

[1]  Tatár Sándor fordítása.

A kritika szerzőjéről
Bán Zoltán András (1954)

Irodalmár. Legutóbbi kötete (Kompolthy Zsigmond néven): Pannon pestis (Kalligram, 2019).