A „meghízott, felpuffadt és megőszült” mester nyomoz (Marcin Świetlicki: Tizenhárom)
Fotó: 1749
A „meghízott, felpuffadt és megőszült” mester nyomoz (Marcin Świetlicki: Tizenhárom)

Hogy folytatódik Marcin Świetlicki krakkói krimitrilógiája? Hogy alakul a skandináv krimihősökre feltűnően hasonlító mester sorsa? Németh Orsolya kiváló kritikájából megtudhatjuk.

„A mester az Irodában üldögél, hol másutt is lehetne?” –  az Iroda itt azonban nem egy klasszikus értelemben vett munkahely (bár a mester számára az), hanem Krakkó belvárosának egy kultikus kocsmája. Azonban már az Iroda sem a régi, nem olyan, mint a Tizenkettőből megismert boldog békeidőben volt, amikor még Mango Głowacki (mesterünk jó cimborája) volt a tulajdonos, és a híres Fehér Agyar zenekar tagjai is ezt az intézményt látogatták. Ők sajnos már mindannyian elköltöztek ebből a világból, méghozzá elég rejtélyes körülmények között – a részletek kiderülnek Marcin Świetlicki regénytrilógiájának első kötetéből. A magyarul nemrég megjelent második kötet, a Tizenhárom (a trilógia harmadik része a várakozással ellentétben a Tizenegy címet viseli) tehát már egy olyan világban, egy olyan Krakkóban játszódik, ahol a mester számára jóval kedvezőtlenebbek a körülmények, mivel az eltelt időben megszűnt a kocsma előző tulajdonosával kötött egyezség, miszerint: „a lefoglalt asztalnál való tartózkodásért, azért, mert odatolja a maga ismert, és némely körökben kedvelt pofikáját […] tetszőleges mennyiségű ingyen alkoholhoz jutott”.

Na de ki is ez a titokzatos mester, Świetlicki krimitrilógiájának főhőse? Annyi biztos, hogy a Krakkó már klasszikusnak számító kocsmáiban összejáró közönség (művészek, átlagemberek, prostituáltak) számára kultikus figura, akinek nevét azonban sohasem tudjuk meg. Tudjuk viszont, hogy a Kispiactéren lakik, mellőzi (vagy ellenzi?) a modern világ olyan vívmányait, mint a telefon, az internet vagy az e-mail, nem veti meg viszont az alkoholt és a cigarettát, főleg, ha ingyen van. És számára általában ingyen vagy hitelre van, mivel tisztes polgári foglalkozással és így bevétellel nem rendelkezik. Hajdan népszerű gyermekszínész volt, A kis mester nyomoz című sorozat főhőse, azóta azonban „meghízott, felpuffadt és megőszült” – ahogy erre többek is emlékeztetik. Van továbbá egy nevenincs kutyája, „kutya”, aki, miután az első kötetben elveszett, mostanra megkerül, ám ez a momentum az öröm mellett hatalmas bajba fogja sodorni a mestert, mivel általa ismeri meg Maria kisasszonyt (akihez az eltűnt kutya keveredett), és kényszerül majd menekülésre, mikor gyilkossággal gyanúsítják.

A fentiekből nem épp egy vonzó személyiség képe rajzolódik ki – nem is csodálkozunk rajta, hogy a bokszerlány az egyetlen nőnemű lény, akivel huzamosabb ideig megosztja az életét. A Tizenháromban azonban rögtön két „kérője” is akad: egyrészt ott van a már említett Maria kisasszony, akinek állítólag házassági ajánlatot is tett a mesterünk, másrészt megjelenik a színen a żagańi eszement, egy tinilány, aki az ősrégi sorozaton felbuzdulva beleszeret a mesterbe, és úgy határoz, hozzá költözik. Gyakorlatilag a két nő egyszeri találkozása vezet ahhoz a tragédiához, amely arra kényszeríti a mestert, hogy elhagyja szeretett Krakkóját.

Ez pedig roppant lényeges momentum, mivel a mester számára nem egyszerűen az otthont, de a világot, a mikrokozmoszt jelenti Krakkó. A regény cselekménye kezdetben szűk térre korlátozódik, és időben is mindössze néhány napot ölel fel. Térben Krakkó belvárosában vagyunk, gyakorlatilag a négy kocsma (az Iroda, a Piękny Pies, a Dym és a Vis à vis) és az otthont jelentő Kispiactér ötszögében, illetve a mindezt – konkrétan és metaforikusan is – körülölelő-lezáró Plantyn. Świetlicki regénye(i) ezáltal Krakkó belvárosának sajátos útirajzává, illetve kulturális lenyomatává is válnak. Az aprólékos, érzékletes, plasztikus, de korántsem túlspilázott leírásoknak köszönhetően megelevenednek előttünk e krakkói helyek, mintha csak a mester asztaltársaságában ücsörögnénk, a szereplők pedig akárha ismeretlen ismerősök lennének. Lengyel körökben általánosan elterjedt nézet, hogy Świetlicki a krakkói művészvilág ismert figuráiról mintázta hőseit, ám ő maga óva int ettől a látásmódtól: „ne áltassátok magatokat, kedves Olvasóim, hogy közületek bárkit is a Tizenhárom című regényben ábrázoltam volna. Ezennel kijelentem, hogy ez nem lehetséges. Én nem ábrázolok, én kitalálok.” Ugyanakkor a főszereplő mester a szerző alteregójának tekinthető, hiszen vele is a már sokat emlegetett kultikus kocsmákban lehet találkozni, ő is sötét szemüveget hord, nem használ telefont és emailt, sőt még a regénybélihez hasonló kutyája is van. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy e regénybe saját magát is beleírta, nem kevés öniróniával: „És nicsak, itt van Świetlicki is, a krakkói költő, ott ül ő is velük. Ez meg hogy csöppenhetett ide? Biztosan a varsói pénzek miatt jött ő is, pedig mit összehencegett, hogy milyen független.”

Ezzel pedig ki is tágult a tér, egészen Varsóig nyúlik a cselekmény folyama, ahova egyrészt valóban a pénz, másrészt a gyilkossági vád előli menekülés vezet. A regény lényeges szála, hogy a mestert felkeresi egy varsói kiadó, hogy írja meg élete történetét, s bár ez az anyagi gondokat megoldaná, a „függetlenségről hencegő” mester számára nem feltétlenül járható út. A fővárosi cég képviselője számára pedig az az érthetetlen, hogy a huszonegyedik században valaki nem él a technika vívmányaival – e ponton két világ(nézet) csap össze élesen. Amikor azonban gyilkosság történik a lakásában, és a mester az egyedüli (logikus) gyanúsított, mégiscsak a varsói út lesz a menekülési terv – főképp, mert napjai jó részét delirium tremensben töltve még abban sem lehet biztos, nem gyilkolt-e valójában.

Ezen a ponton válik leginkább krimivé a történet, de ha már krimi, a mesterhez illően abból is olyan verziót képzeljünk el, amely egy napjainkra már letűnt korra volt jellemző. A mester rejtőzködik (értsd: mégis elfogadja a megírandó könyvért járó összeget, a legjobb szállodába költözik, bár közben a legócskább kocsmába jár, a könyvvel meg majd lesz, ami lesz), egy levitézlett krakkói rendőrfőnök pedig a nyomába ered. A Főhadnagy valahol az igazi pancser zsarut testesíti meg, nyomozati módszerei pedig – hiába járunk 2006-ban – inkább Derrick szellemét idézik, mint A helyszínelőket. A mester nyaka körül pedig nemcsak a gyilkosság miatt szorul a hurok, hanem a megígért önéletrajz okán is. A kiadó mögött álló megbízó kilétét végig baljós homály fedi, majd egy verseskötet bemutatóján kulminálnak az események, ahol a véletlennek köszönhetően összetalálkozik a mester, a Főhadnagy és a titokzatos kiadóvezér, aki anno A kis mester nyomoz rendezője is volt, sőt arra is fény derül, ki a Kiadó kocsma új tulaja. A kiadó igazgató-rendező-kocsmatulajdonos figurája nemcsak azért érdekes, mert kiderül, hogy több ponton is komoly szerepet játszott a főhős életének alakulásában, hanem mert általa napjaink egy újabb tipikus figurája, a pénzzel kitömött médiamágnás is megjelenik a regényben.

A cselekmény végül egy igencsak érdekes fordulattal zárul, immár megint Krakkóban. Talán senki sem számít arra, hogy a rejtélyes gyilkosság kérdése úgy oldódik meg, ahogy – ami ékes bizonyítéka annak, hogy Świetlicki krimije bizony jó krimi. A regénynek még egy nyomozós szála van, amelyben a mester ismét nyomoz, akárcsak anno a filmvásznon: az ismert helyi prostituált, Szotyka több ízben is roppant furcsa sérüléseket szenved, miközben a munkáját végzi, és a mestert bízza meg a tettes kézre kerítésével. Az akció azonban nem jár sikerrel, sőt, ez a szál el is hal anélkül, hogy bármiféle funkciót betöltött volna a regényben, ha csak azt nem, hogy Szotyka figurája által egy sajátos szubkultúrába is betekintést nyerünk.

Technikailag érdekes megoldása a Tizenháromnak, hogy minden fejezetben (amiből, elárulom, tizenhárom van) találunk a cselekménytől jól elkülöníthető betoldásokat, amelyekről sosem derül ki egyértelműen, kinek a narrálásával vagy delíriumos képzelgéseivel állunk szemben. Helyenként intertextusként is funkcionáló idézetek is megjelennek, például a Szomorú vasárnap (ami nyilván nem véletlen, hiszen Świetlicki nagy rajongója Seress Rezső e szerzeményének, rengeteg feldolgozásban, kis túlzással a világ minden nyelvén beszerezte a művet). Marcin Świetlickit valószínűleg mind Lengyelországban, mind külföldön sokkal inkább költőként és a Świetliki együttes frontembereként (Budapesten is többször játszottak) tartják számon, a krimitrilógiát elolvasva azonban meg kell mondanom, prózaírónak is kiváló. Bár tagadhatatlan, hogy nem tudja teljes mértékben levetkőzni költői mivoltát, de egyáltalán nem árt a prózájának, hogy helyenként erőteljesen lírikussá válik: „Nézzük másképp. / Mim van itt? / A halálom. / Mögöttem. / Előttem. / Már nem kell sokat készülnöm. / Már itt van”.

Marcin Świetlicki: Tizenhárom. Fordította Wołosz Vera. Budapest, Prae, 2021.

A kritika szerzőjéről
Németh Orsolya (1982)

Polonista, műfordító, irodalomtörténész. A PPKE lengyel tanszékének oktatója. Legutóbbi kötete: Posztszovjet non-fiction. A volt Szovjetunió országai és a lengyel tényirodalom (2019).