Nagyban virágzik a fantasy, sőt itt-ott már túl is burjánzik. Tonke Dragt ifjúsági lovagregényéből a Netflix készített hatrészes sorozatot, de biz’ isten, ha nem volna azonos a címe, nem biztos, hogy ráismernénk. A Levél a királynak – miként ifjú hőse, Tiuri – nagy utat járt be, mire a streamszolgáltatóhoz került, és nagy változáson ment keresztül, nem épp az előnyére.

Korántsem mai regényről beszélünk: közel hatvan éve, 1962-ben jelent meg először – holland nyelven –, majd jóval később, 2014-ben készült el az angol nyelvű fordítás. Érthető, hogy az adaptációban aktualizálni akarták, de jócskán túllőttek a célon. Dragt története egy fiktív világban játszódik, ami azonban erősen emlékeztet az általunk is ismert, idealizált középkorra. Itt nincsenek varázslatok, természetfeletti lények, a fenyegetettség és a konfliktus nagyon is evilági. Egy fiatal lovagjelölt, a tizenhat éves Tiuri éppen a finisbe ért: már csak ébren kell virrasztania a kápolnában, ahová aztán hajnalban érte jönnek, és lovaggá ütik. Ám egy ismeretlen zörget az ajtón, így a fiúnak választania kell: vagy segít a rászorulón, és kézbesít egy levelet, amin királyságok sorsa múlhat – ahogy azt egy rátermett és elkötelezett lovag tenné –, vagy tudomást sem vesz a kápolna ajtaján dörömbölő idegenről, marad a helyén, és kivárja, hogy hajnalban lovaggá üssék. De méltó lenne-e rá, ha már most megtagadja a segítségnyújtást egy rituálé miatt? Ezzel a dilemmával startol a regény, és viszi végig következetesen.

A Levél a királynak egy nem túl komplikált, lineáris cselekményvezetésű ifjúsági lovagregény. Tiuri kiszökik a kápolnából, és olyan kalandba keveredik, ami egy sokat látott lovagnak is dicsőségére válna. Pikareszki tempóban járjuk be a kötethez rajzolt térképet, A-ból B-be, majd vissza A-ba. Nincs túlbonyolítva, mégis képes meglepni, miközben a cél Tiuri jellemének kibontása és felnőtté válásának bemutatása, amihez a levél kézbesítése csak jól alkalmazott indok. Miközben a legváltozatosabb helyeket járja be, útját a klasszikus módon keresztezik barátok és ellenségek, lovagok és egyszerű félbolondok. Mondjuk ki: a Levél a királynak minden flanc nélkül szolgáltat egyszerű és tanulságos mesét bátorságról, barátságról és felelősségről. Nincs túlterhelve, mégsem ül le a sztori, talán csak a vége felé veszít a lendületéből, amikor Tiuri már visszafelé tart az otthonába. Aztán jött a Netflix – a sorozatot nézve a készítői nagyon elégedetlenek voltak azzal, amit a könyv kínál.

A regénynek volt már egy korábbi, 2008-ban bemutatott filmes adaptációja, ami szintén azonos címen fut. Ez az alig kétórás holland feldolgozás azonban nem váltott ki túl nagy visszhangot, pedig még magyar szinkron is készült hozzá, de félve kérdem: hallott felőle bárki is ezelőtt? Pieter Verhoeff rendezése eléggé tévéfilmszerű hatást kelt, ami nem is csoda, hiszen alapvetően sorozatepizódokat dirigált előtte és utána is. A film követi a regény egyszerűségét, de két dologgal nem számol: egyrészt, hogy a kétezres évek vége felé ez a fajta megvalósítás már nem sok fiatalt ejthetett ámulatba, másrészt pedig hogy a regény nagy erőssége, hogy Tiuri kalandjai mellett a belső vívódásait, gondolatait is közvetíti az elbeszélő, így valójában két síkon zajlanak az események. Ez utóbbi – ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Levél a királynak nem egyszerű kalandfolyam – azonban teljesen hiányzik a 2008-as filmből. Mondjuk a 2020-as sorozatból is.

Valószínűleg a korábbi, holland feldolgozás sikertelensége is közrejátszott abban, hogy a Netflix semmit sem bízott a véletlenre, és a saját verzióját úgy telepakolta manapság divatos filmes elemekkel, hogy ki sem látszik belőle az eredeti sztori és üzenet. Nézzünk egy konkrét példát, a már emlegetett kápolna-jelenetet. A regény ezzel rajtol, mintegy in medias res ejtve bele olvasóját a kalandokba. Tiuri már virraszt, amikor hirtelen dörömbölnek. A sorozatban csak az első epizód végén jutunk el az utolsó próbatételig, és végigkövethetjük a felkészülést, a bajvívást és a lovagi tornát. A kérdés, hogy mindez mit ad hozzá a történethez? Kétségtelen, hogy árnyalja Tirui jellemét, és megismerjük a szüleit, valamint azokat a társakat, akikkel együtt készül a ceremóniára – de a kevesebb itt több lett volna. Tiuri szülei szinte csak említésszinten vannak jelen a regényben, itt azonban nemcsak megjelennek, de a Merész epitheton ornansszal illetett apát lecserélték egy mostohára, a fiú és édesanyja pedig egészen más országból származik. Tiuri tehát idegenként készül rá, hogy egy királyság lovagja legyen – de nem csak ezért indul hátrányból. A felkészülésről szóló, jócskán elnyújtott képsorok másik célja ugyanis, hogy bemutassák, mekkora anyámasszony balfasza ez a fiú. Csakhogy eredetileg szó sincs arról, hogy Tiuri fizikailag alkalmatlan lenne a tisztségre, az egész regény elsősorban a jellemfejlődésre helyezi a hangsúlyt. De mintha még ez sem lenne elég, lovagjelöltünk hangokat hall, és a felsőbb körök valami kiválasztottról susmorognak.

Ehhez mérten túlozták el a szériában a kápolna-jelenetet is. Itt is ébren kell maradni, ám ez valójában egy kripta, az Elveszettek Sírkamrája, ahol éjjel az ősök szellemei kísértenek. Bizony, beemelték a túlvilági borzalmak fenyegetését, pedig egy izgága kamaszfiúnak már az is elég megpróbáltatás, hogy egyhelyben maradjon egy egész éjen át, étlen-szomjan. Ráadásul még egy terhet rónak az ifjakra: ha akár egyvalaki is idő előtt hagyja el a kápolnát, mindnyájan elbuknak. Tiuri tehát egyszerre felelős önmagáért, a társaiért és azért, hogy megfeleljen a mostohaapjának. Sok lesz ez felelősségből, ráadásul szükségtelenül, mivel a túlbuzgó forgatókönyvírók oly sok minden mellett azt az elemet is megváltoztatták, ami a legnagyobb terhet rója Tiurira: a levelet. A regényben ugyanis egy teljesen átlagos, pecséttel lezárt borítékban van a fontos írás, a sorozat azonban nem bírt magával, és muszáj volt egy cryptexre hajazó hengerbe rejteni a levelet. Ezzel azonban éppen azt a gesztust irtják ki, hogy Tiuri bármikor elolvashatná, ám ezt csak veszély esetén teheti meg, ha a tartalma illetéktelenek kezébe kerül. Ekkor be kell bifláznia, és meg kell semmisítenie. Az ifjú végig kacérkodik a gondolattal, hogy megnézze, milyen üzenetet is visz, hiszen a jövőjét áldozta fel valamiért, aminek a fontosságát bemondásra kellett elhinnie. A sorozat ezzel szemben egyértelműsíti a levél jelentőségét, és a módszeresen lezárt henger nyilván látványos is a képernyőn. Csak épp a funkciója lesz ellentétes az eredeti szándékkal.

Végezetül játsszunk el a gondolattal: ha úgy tekintünk a Netflix sorozatára, hogy nem ismerjük az eredeti regényt, akkor sem több egy jól felmondott tankönyviklisé-konténernél. Semmit nem tud, vagy nem mer újítani a fantasykból megszokott vizuális megjelenítéseken. Itt van például az a jelenet, mikor a trón galád várományosa, Viridian herceg legyilkol egy sámánt – ilyen sincs ám az eredeti sztoriban –, és magába szippantja annak erejét. Fekete füstfelhő kavarog, ami a herceg száján ömlik be, hogy erei feketén kidagadva jelezzék: immár ő bitorolja az erőt. Látványos, de sokat látott megoldás.

A Netflix saját gyártású sorozatai ugyanis sosem kockáztatnak, azt kínálják a nézőnek, amiben a legbiztosabbak, hogy látni szeretné. Valójában nem történetet és karaktereket, hanem popkulturális kódsorokat mozgatnak. Ennek lett most az áldozata a többre érdemes Levél a királynak. Mintha nem bíztak volna abban, hogy a regénybeli konfliktus és kaland elegendő a mai nézőnek, túlzsúfolták mostanság divatos elemekkel, hogy minél több fronton váltsanak ki ingert. A sorozatot nézve nem is egészen világos, miért lett a Levél a királynak az elmúlt ötven év legjobb ifjúsági regénye Hollandiában. Hát, biztos nem ezért.

Tonke Dragt: Levél a királynak. Fordította Wekerle Szabolcs. Budapest, Kolibri, 2017.
Levél a királynak – 1. évad, Netflix, 6 rész, 2020.