Miután málladozó házuk maradékát felgyújtják és visszaadják a természetnek, a Háztartás két hősnője, Ruthie és Sylvie az éjjeli vonat potyautasaiként kezdik el vándoréletüket – már ekkor felmutatva Marilynne Robinson későbbi műveinek egyik kulcsmotívumát, az otthontalanságot és gyökértelenséget. A Pulitzer-díjas amerikai írónő sikeres első regényének 1980-as megjelenése után több mint két évtized elteltével jelentkezett újabb szépirodalmi művel. A 2004-ben megjelent Gilead, majd az Itthon (2008) és a Lila (2015)[1] regénytrilógiát alkotnak, amelynek középpontjában az otthon áll, több vonatkozásában: mint alapítás, megmaradás, befogadás, kötődés, elszakadás és elutasítás. Az elsődleges cselekmény az Iowa állambeli Gilead kisvárosban játszódik az ötvenes évek közepén, ám két központi szereplő, John Ames és John Boughton tiszteletesek visszaemlékezései és családi történeteik a 19. század közepéig, kulturális örökségük pedig a 17. századi puritán telepesekig vezetnek vissza. A Gilead-trilógia műfaját nem könnyű meghatározni, hiszen 

témája révén tekinthető modern történelmi regényfolyamnak, időkezelése és narratív technikái miatt késő modernistának, filozofikus és teológiai felvetései pedig a gondolati regényt idézik.

Robinson erőssége a bensőségesség narratív ábrázolása, amelyet fegyelmezett szerzői ökonómiával, mindössze három szereplő (Ames tiszteletes, Boughton tiszteletes lánya, Glory, illetve Ames fiatal felesége, Lila) tudati szűrőjén keresztül valósít meg. Ám mindhárom regényben felbukkan egy nehezen érthető és még nehezebben szerethető gyermek, majd fiatalember, Jack Boughton. Az ő világát nyitja meg a 2020-ban megjelent Jack, így lesz a Gilead-trilógiából tetralógia.

A Gilead-regényeket nem a cselekmény vezérli, ezért mindegy, milyen sorrendben olvassuk őket. E recenzió szerzőjének nem kell ügyelnie arra, hogy megőrizze a végkifejlet titkát, hiszen nincs végkifejlet. Bármelyik kapun át lépünk ebbe világba, először jelenének egy-egy arcát ismerjük meg, majd fokozatosan feltárul előttünk a múlt. A felfedezés izgalma sarkall arra, hogy kezünkbe vegyük a következő kötetet. Akárcsak a Mississippi állambeli Yoknapatawpha megye, William Faulkner legtöbb regényének fiktív helyszíne, 

Gilead is lassan otthonossá válik az olvasó számára, miközben lakói éppen az otthonosság érzését veszítik el.

Azonban a Jack más, mint a ciklus többi darabja. Attól függően, hogy elsőként vagy utolsóként olvassuk, más és más könyvvel van dolgunk. Az eltérést legkönnyebben Faulkner A hang és a téboly (1929) című regényének segítségével világíthatom meg.

Ha a Jack a belépőnk Gilead világába, eleinte olyan tanácstalanok vagyunk, mint amikor A hang és a téboly első fejezetét, Benji belső monológját olvassuk. Benji a történet idejében éppen betölti a harmincharmadik életévét, ám értelmi képességei egy hároméves kisgyerekéi. Töredezett tudatfolyama összezavar minket: nem tudjuk, mikor törnek felszínre az emlékei és mit él át éppen most, de a fájdalmát átérezzük. A regény további részei – két másik tudatfolyam és egy szerzői elbeszélés – fokozatosan rajzolják ki az összképet, míg végül összeáll Benji és a Compson család története. Ugyanígy, a Jack első száz oldalát egy első olvasatra alig érthető párbeszéd foglalja el, amely egy St. Louis-i temetőben zajlik egy nyilvánvalóan kétes egzisztenciájú fehér férfi és egy fiatal fekete nő közt. A beszélgetést óvatossá, tapogatózóvá és reménytelivé teszi néhány kínos előzmény, amelyeket csak később ismerünk meg. A regény címszereplője, központi tudata és az elbeszélés fokalizálója okos, túlságosan is tudatos, bűntudattal küszködő személy, akinek jószándéka is rosszul sül el. Hányatott életének felbukkanó darabjaiból csak egy hiányos mozaikképet tudunk összerakni, amelyben több a fehér folt, mint a kivehető részlet. Jack Boughton sok múltbeli vétket cipel, és érdemtelennek tartja magát az élet legkisebb ajándékára is. Della Miles szellemes, független, hivatása van, saját és a feketék helyzete miatt időnként elönti a harag, és megmagyarázhatatlan indíttatásból ő lesz Jack életében az ajándék.

A Jack egy szerelem története, amely a józan belátás és az amerikai Dél mélyen rasszista, a fehérek és színesbőrűek házasságát tiltó törvényei ellenében bontakozik ki.

 Látjuk ésszerűtlenségének nagyszerűségét, Jack számára a kegyelem esélyét, de nem tudjuk, tud-e élni vele, és lesz-e jövője ennek a szerelemnek.

A választ csak akkor kapjuk meg, ha élünk a lehetőséggel, hogy a további bejáratokon át újra meg újra belépjünk Gilead világába. A hang és a téboly további fejezeteihez hasonlóan a három fennmaradó regény három különböző központi szereplő és fokalizáló nézőpontjából, eltérő formában mond el egy-egy történetet. A Gilead John Ames presbiteriánus tiszteletes emlékirata, amelyet kései házasságából született fiának ír. Az Itthon középpontjában Glory, John Boughton kongregacionalista lelkész lánya, Jack húga áll. Számára Gilead és az apai ház egyszerre menedék és nyomasztó feladat, amellyel nehezen békél meg. A bensőséges szabad függő beszéd az ő tudatát nyitja meg számunkra. A Lila narratív technika szempontjából a legnagyobb kihívás: a címszereplő és a regény központi tudata Ames tiszteletes fiatal felesége, az egykori bántalmazott árva, félig írástudatlan, idénymunkásokhoz csapódó női csavargó. Lilának először van ideje és ereje tűnődni, elmélyedni, gondolatokat és érzéseket szavakba önteni. 

Az ő perspektívájából látjuk a gazdasági válság nincstelenjeinek a könyörtelen mindennapjait,

majd a révbe érés áldásait, amelyek, úgy sejtjük, nem tartanak örökké.

A Jacket megelőző regényekben találjuk meg, elvétve, Jack mozaikportréjának további darabjait, és értelmet nyer az a sok zavarba ejtő vagy kínos pillanat, csalódás, elkeseredés, amelyet Jack a szeretteinek és ismerőseinek okoz. Itt-ott felbukkan a konok gyermek, akit nem lehet a kitaposott úton tartani; a nyughatatlan fiatalember, aki teherbe ejt egy lányt, majd lelép. Húsz év kallódás után hazatér néhány hétre, elbaltáz egy öngyilkossági kísérletet, majd újra odébbáll. A Gilead-regények időkezelése nem lineáris, beszélgetésekből, utalásokból és előtolakodó emlékekből ismerjük meg a szereplők összefonódó történeteit. A Jackre vonatkozó történetfoszlányokból azt is megtudjuk, hogy a tetralógiát lezáró Jack nem végkifejlet, hanem előzmény. Az események időrendjében az a végpont, amikor a Gilead befejező jelenetében felül a távolsági buszra.

A fiktív térnek, amelyben a Gilead-tetralógia és Faulkner több regénye játszódik, valódi történelme van. Yoknapatawpha földrajzi és történeti megfelelője a Mississippi állambeli Lafayette megye polgárháború előtti és alatti múltja, majd 20. századi jelene. Gilead mintája az Iowa állambeli Tabor. 

Azonban míg Yoknapatawpha története tragikus, Gileadé ironikus.

A regénybeli várost – éppen úgy, mint a történelmi Tabort – új-angliai puritánok utódai, meggyőződéses abolicionisták alapították 1852-ben. A város Abraham Lincoln 1862-es emancipációs nyilatkozatáig a szökött rabszolgákat Kanadába csempésző „földalatti vasút” egyik állomása volt. Az 1854-ben, a rabszolgatartás intézményének kiterjesztésének ellenzői és támogatói közt súlyos zavargások törtek ki Kansas államban. A radikális John Brown és fiai, akik fegyveresen vettek részt a „vérző Kansas” harcaiban és valószínűleg a pottawatomi mészárlásban is, Tabor városában ütötték fel titkos főhadiszállásukat.[2] Robinson Gileadjának múltja méltó a történelmi Tabor szellemiségéhez. Azonban az elkötelezett abolicionisták emlékét az ötvenes években, a cselekmény jelenében Gilead már elfelejtette. Ekkorra már a valamikor népes fekete közösség is elvándorolt, miután „véletlenül” leégett a templomuk. Az évtized legfajsúlyosabb eseményeiről, a polgárjogi küzdelmekről mit sem tudnak, és a feketék jogegyenlőségének kérdése nem foglalkoztatja őket. Ironikus, hogy Jack nem telepedhet le színesbőrű feleségével és gyermekével a radikalizmus egykori fellegvárában.

A Háztartás és a Gilead megjelenése között huszonnégy év telt el. A regényciklus befejező kötetére, a Jackre újabb másfél évtizedet vártunk. Eközben Robinson szépirodalmi műveivel párhuzamosan értekező prózai életművét is építgette. Regényeinek filozófiai, etikai horizontját kötetekbe gyűjtött esszékben munkálta ki, amelyek közül a két legkorábbi magyarul is megjelent.[3] A kálvinizmus teológiának liberális vonulata áthatja gondolkodását és meghatározza regényeinek morális perspektíváját. Robinson személyes Kálvinja az a humanista gondolkodó, akire támaszkodhat, amikor a hétköznapi élet és szolgálat szentségét, a tudat mélységeit, a szabad akarat határait, az emberi méltóság megőrzésének és a kegyelem elfogadásának lehetőségeit kutatja. 

Isten nem megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal van jelen hőseinek tudatában és életében, még az őt kitartóan – és tökéletlenül – szolgáló lelkészekében sem. Sokkal inkább rejtőzködő jelenlét, a csodák mögött munkáló erő, amely ellenállhatatlan, de nem tolakodó, megváltó kegyelmével élni pedig nem kötelező.

Ezért marad rejtély, hogy révbe jut-e Jack valaha is.

Azonban a Gilead-regények világába különleges, egyedi bejáratok is vezetnek. Ezeken az kapukon a fordító segítségével lépünk be, aki segít felderítenünk ezt a számunkra ismeretlen teret. Lehetséges, hogy Mesterházi Mónika, az Itthon, a Lila, és immár a Jack magyar nyelvre ültetője nem a megfelelő kalauz ehhez az utazáshoz. Az Itthon fordítását Tóth Sára részletesen és mélyre menően értékelte, rámutatva azokra a tévedésekre és figyelmetlenségekre, amelyek sajnálatosan megzavarják az olvasói élményt. A fordítás hiányosságai a Jack esetében még fájdalmasabbak. A tetralógiát lezáró regény több, az előzőek során nyitva maradt kérdésre válaszol. Marilynne Robinson Jackje megvilágítja annak a szereplőnek a gondolatvilágát, aki Ames tiszteletes és Glory – a Gilead és az Itthon fokalizáló alanyai – számára sok tekintetben talány marad. És jobban megértjük Jack és a Lila címszereplője közötti, mások számára megmagyarázhatatlan rokonszenv forrását. A magyar nyelven olvasható Jack ugyanakkor inkább csak hozzáad ezekhez a talányokhoz. A fordítás melléfogásai tehát akadályokat gördítenek a teljes regényfolyam befogadása elé, és elzárják Robinson gondolatvilágának mélyebb rétegeit az olvasó elől.

Kritikájában Tóth Sára alaposan körbejárta a kálvinista hagyomány hiányos ismeretéből fakadó fordítói és szerkesztői tévedéseket. A Jack-ben szembetalálkozunk ugyanezekkel. A „church” kétféle jelentése továbbra is gondot jelent. Amikor Jack egy „fekete templom” (202) ajtaján lép be, valójában egy feketékből álló gyülekezetben találja magát. Ugyanígy, Dellának sem „saját temploma” (157) van, hanem egy gyülekezethez tartozik. A gyerekek, akik „templomi öltözetben” vannak, csak az ünneplőjüket vagy a vasárnapi ruhájukat hordják. A „deacon” (132),[4] azaz „diakónus” a protestáns gyülekezetekben különböző szolgálatokat ellátó világi személy, és semmiképpen sem fordítandó „sekrestyésnek” (202, 211), mert ezt a tisztséget csak római katolikus parókiákon töltik be. A presbiteriánus Jack és a baptista Della időnként olyan kálvinista hittételekről beszélgetnek, amelyekben Jack már nem hisz, ám bármikor el tudja őket magyarázni. Az eleve elrendelés hittételét például – a fordítás szerint – így vezeti be: „Az egész nagyon becsületes” (52). Az eredeti szövegben álló „straightforward” (36) első szótári jelentése valóban ez, ám ha lejjebb téved a szemünk, ott áll az „egyértelmű” is, ami ebben a szövegösszefüggésben az egyedüli helyes megoldás. Egyébként a protestáns vallásgyakorlás kérdései elég sokszor fordulnak elő a regényben ahhoz, hogy a fordító akkor is ehhez a regiszterhez forduljon, amikor nem kellene. Jacket zavarja, hogy a fekete gyülekezetben koldusnak nézték, és aggódik, hogy valaki „elviszi az ájtatos történetet” (208) Dellának. Csakhogy az eredeti szövegben nem „pious” áll, hanem „piteous” (136), tehát ez az eset, elmesélve, egy „szánalmas történet”.

A szavak és kifejezések többféle jelentése olyan csapda, amely könnyen beleléphet az óvatlan fordító. Ilyen az „all right” kifejezés, amelynek ismétlése sajátos ritmust kölcsönöz az eredeti szövegnek, miközben a jelentésbeli eltérések megóvják az egyhangúságtól. Mesterházi Mónika erre következetesen a „rendben” szót használja („Rendben vagyok” (55) „De rendben van a nő” (121)), pedig ez esetben életszerűbb lenne a fordításokat a kontextushoz szabni („Jól vagyok”, „Különben rendes.”)

Azonban a jelentést olykor mégis konkretizálni kell, amikor ezt a magyar mondatszerkezet megkívánja. Egy kényes párbeszéd végén Jack így nyugtatja meg Dellát: „I’m not offended. I don’t want to be”. (38) A fordítás az angol mondatszerkezetet próbálja tükrözni, és ragaszkodik az „akarok” igéhez. Viszont így nem rendel az állítmányhoz tárgyat: „Nem vagyok megbántva. Nem akarok”. (55) Így nem egészen világos, mit nem akar Jack. Szóismétléssel vagy egy rokonértelmű szóval megoldható lenne a probléma: „Nem bántott meg. Nem akarok megbántódni/megsértődni.” A szabatosabb változat a szóismétléstől is megkímél: „Nem bántódtam meg. Nem áll szándékomban.” Máskor Jack anatómiai bravúrt hajt végre, amikor „[a] bordáitól függetlenül sikerült még felszednie az aprót, amit az átkozott fickó a földre szórt” (167), holott csak arról van szó, hogy egy verés után, sajgó bordával kell lehajolnia néhány pénzdarabért: „He had managed despite his ribs to pick up the coins that damn fellow threw on the ground”. (108)

Ezek az átgondolatlan fordítói megoldások elfedik az árnyalatokat és elidegenítik az olvasót a szövegtől, ám nem akadályozzák jelentősen a megértést. A képes beszéd lefordításának kihívásait viszont illik megoldani, különben végérvényesen elveszítjük a fonalat. Minden nyelv idiómái egyediek, és tükörfordításban abszurddá válnak. Amikor ezt olvasom: „De nyitva állt a sugallat előtt” (320), képzavart érzékelek, és gyanús, hogy egy idióma szó szerinti fordításával van dolgunk. És valóban: „But [Jack] was open to suggestion” (206), vagyis „nem zárkózott el” a sugallat elől. A szólásmondások pedig azért veszélyesek, mert a nyelvhasználók bölcsessége minden nyelvben sajátosan képezi le a valóságot. Nincs biztosíték arra, hogy ezekben a metaforikus kifejezésekben a közös tartalomhoz azonos hordozók (azaz képek) kapcsolódnak. Például Jack eljátszik a gondolattal, hogy nyíltan beszél Della családtagjaival kapcsolatuk tisztességes voltáról, és megvédi a lány becsületét. Azonban aggódik, hogy nyíltsága nem lesz elég meggyőző. Az itt következő szövegrészletet több ismerősömön teszteltem, és egyikük sem értette, mire gondol Jack: „Nem tudott számolni az őszinteséggel, amikor hatást kellett volna vele kelteni. A tej nem alszik meg a szájában, mondták vagy gondolták, amikor még fiatal volt, hogy kísérletezzen, és megkönnyebbüljön az eredménytől”. (233) Az eredeti szöveghez kell folyamodnunk: „He could not calibrate his sincerity when he hoped to make an impression with it. Butter wouldn’t melt in his mouth, they said or thought, when he was still young enough to have made the experiment and to have been relieved by the result”. (151) Tehát Jack nem számol (calculate), hanem hatásfokot állítgat (calibrate). A szólás a szövegrész közepén további fogódzót kínálhatna, csakhogy a magyar szólás tartalma nem egyezik az angoléval. „A tej nem alszik meg a szájában” azt jelenti, hogy „gyors észjárású”. Azonban az angol szólás – „Butter wouldn’t melt in his mouth” – magyar megfelelője az, „Ártatlan, mint a bárány”. Azaz: Jack biztos nem hazudik. Nos, Jackről már tudjuk, hogy gyakorlott hazudozó, önvizsgálatai viszont őszinték és önironikusak. Ez a rövid passzus talán érthetőbb volna így: „Képtelen volt beállítani az őszinteség megfelelő fokát, amikor őszintének akart látszani. Ártatlan, mint a bárány, mondták vagy gondolták, amikor még elég fiatal volt ahhoz, hogy ilyesmivel kísérletezzen, és a végén fel is lélegezzen.”

Robinson a gondolati próza virtuóza. Regényeiben a lélekábrázolás, a hétköznapi emberek belső világa egyfelől a hagyományos kálvinizmus és a világi humanizmus gondolatvilágának, az Egyesült Államok történelmének, illetve az ötvenes évek súlyos társadalmi kérdéseinek az összefüggéseiben nyer értelmet. Ezt az értelmet pedig mindegyik regényben, de a Jackben különösen, a párbeszédek és a gondolatfolyamok öntik formába. Ezért olyan fontos, hogy a fordítás ne homályosítsa el Jack pengeéles, önmagát értékelő gondolatait, és minél hívebben adja vissza az óvatos, tapogatózó párbeszédek mögötti kimondatlan aggodalmakat, vágyakozást, kétségbeesést, reményt. Ha ezeket az olvasó a fordítás hiányosságai miatt nem érti, a regény értelmezése egy szinttel alább csúszik, a cselekmény szintjére. Azt regisztráljuk, hogy mi történik, de azt nem, hogy miért.

Nehezemre esik mindezt szóvá tenni. A Jack magyarul olyan, mint egy fordítás legelső vázlata, amit az olvasónak nem volna szabad látnia. Mesterházi Mónika kiváló műfordítói munkája időnként megmutatkozik egy-egy jól sikerült szövegrészben. Kerestem az okát, hogy miért ilyen egyenetlen ez a fordítói teljesítmény.  Vajon volt-e Mesterházi Mónikának elég ideje arra, hogy beleélje magát a regény világába, átvegye a hangulatát, felkészüljön a kálvinizmus regiszteréből, szótárakat forgasson, és ha kell, napokig dolgozzon egy-egy nehezen fordítható szövegrészen, hogy megmutassa, mire képes? Fordított-e a kiadó figyelmet és anyagi forrást a lektorálásra? Nem tudom elképzelni, hogy egy, az angol nyelvet jól ismerő nyelvi lektor elolvasta a regényt, és minden egyes értelmetlen mondatot rendben talált. Egy olyan világban, ahol az alkotómunkát – a fordítóét is – nem termelésnek tekintik és időegységre eső leütésekben mérik, egy másfajta Jacket forgathatnánk. Pedig Gilead világába érdemes újra meg újra belépnünk, váltogatott bejáratokon.

Marilynne Robinson: Jack. Fordította Mesterházi Mónika. Budapest, Magvető, 2022. 398 oldal, 4999 forint

*

Jegyzetek:

[1] Mindhárom regény megjelent magyar fordításban, bár nem az eredeti megjelenés sorrendjében: Gilead (ford. Pásztor Péter, Magvető, 2012), Itthon (ford. Mesterházi Mónika, Magvető, 2019), Lila (ford. Mesterházi Mónika, Magvető, 2016).

[2] Lowell J. Soike. Necessary Courage: Iowa’s Underground Railroad in the Struggle against Slavery. Iowa City: Universitity of Iova Press, 2013. 88, 97-107.

[3] The Death of Adam: Essays on Modern Thought (1998). Magyarul: A gondolkodás szabadsága. Kálvinista tűnődések. Fordította Pásztor Péter. Budapest, Kálvin, 2018; Absence of Mind: The Dispelling of Inwardness from the Modern Myth of the Self (2010). Magyarul: Szellemtelenség: a bensőségesség száműzetése az én modern mítoszában. Fordította Pásztor Péter. Kolozsvár, Koiónia, 2019.

[4] Marilynne Robinson: Jack. Virago, 2020. A továbbiakban szövegközi zárójellel és oldalszámmal hivatkozom a kötetre.