A spanyol krimiirodalomba 2018-ban berobbant Carmen Mola – illetve ezen az írói álnéven alkotó három író, dramaturg, Jorge Díaz, Agustín Martínez, Antonio Mecero – azóta négykötetesre bővült thriller-trilógiájának második darabja 2019-ben örvendeztette meg a spanyol olvasóközönséget, hozzánk némi késéssel jutott el.

Az alapsztori nem teljesen váratlan, hiszen az első kötet vége világosan jelzi, milyen fordulatot vesz Elena Blanco felügyelő és csapata nyomozása: egy titokzatos videóban felbukkan a felügyelőnő évekkel korábban elrabolt fia, immár kamaszként, és véres bemutatót tart anyjának, elrablói milyen szadista, lélektelen tinédzsert faragtak belőle, egyben pedig felszólítja, ne nyomozzon tovább utána. Az első kötet elvarratlan cselekményszála tehát megnyitja az utat a második kötet, A Bíbor Hálózat alaptémájának.  A narráció ezúttal is két szálon fut: 

a közbeékelt rövid szövegek egy jól felépített bűnbanda működését vázolják fel, amely kiszolgáltatott gyerekeket rabol el,

hogy kegyetlen módszerrel kiöljön belőlük minden érzelmet, és szenvtelen gyilkológépekké nevelje őket.

A másik cselekményszál Elena és csapata nyomozását követi, hogy elkapják és felgöngyölítsék a deep weben tevékenykedő Bíbor Hálózat tagjait. A történet nehézkesen indul, próbára téve az olvasók türelmét, s csak a regény harmadánál gyorsulnak fel az események. Természetesen – a műfajra jellemzően – itt senki sem az, aminek látszik.

A Bíbor Hálózat a dark weben tevékenykedő „fogadóiroda”, amely horribilis összegekért nézőket, licitálókat és alkalmasint az eseményt aktívan alakító résztvevőket toboroz gyerekek által elkövetett kéjgyilkosságokhoz. Az életre-halálra menő szadista gladiátorharcot élőben filmre veszik, aztán busás pénzért terjesztik a snuff-videókat. A nyomozás fordulatait követve az olvasó is kap zaftos ízelítőket a harcosok kegyetlen előadásaiból. Amikor pedig úgy gondolhatja, hogy a válogatott kínzásokat már nem lehet fokozni, következik a csúcspont: a banda karmai közé került Elena és fia párharca.

De hogyan lesz egy védtelen gyerek a bűnbanda áldozta?

A regény ráirányítja a figyelmet a súlyos társadalmi felelősségre, a gyermekvédelmi törvények elégtelenségére, a megfelelő szociális háló nélkül ide-odacsapódó kiskorúak helyzetére. Az elrabolt gyerekek többsége ugyanis valamely nevelőintézet gondozottja, többségük megszökik az intézetből, és könnyen besétál az őket csábító ajánlatokkal megkörnyékező bandatagok kelepcéjébe.  Ráadásul legtöbbjüket senki sem keresi… Tizennyolcadik életévüket betöltve pedig – minden további kontroll, segítség nélkül – mindnyájan szélnek lesznek eresztve. Ha már egyszer horogra akadtak, onnan már nincs menekvés, megfelelő kiképzéssel lélektelen gyilkológépeket faragnak belőlük.  De a negyvenes években áldozattá válhattak a politikai ellenzék gyerekei is, akiket erőszakkal elválasztottak a családjuktól. Elena Blanco kisfiát célzottan rabolja el a hálózat, hogy rávegye a felügyelőt, ne kutakodjon tovább a banda után.

A regény rámutat egy másik súlyos kortünetre is: 

társadalmunkat egyre inkább veszélyezteti az elmagányosodás,

az elidegenedés, ami elöl az életünket átszövő digitális világ csalóka korlátlanságában keresünk menedéket. Óhatatlanul felmerül a társadalom, a család felelőssége, amely nemigen tudja megóvni a fiatalokat a függővé tevő, kezdetben játéknak induló, aztán eldurvuló közösségi eseményektől. Elena Blanco és csapata is egy átlagos, jómódú, polgári családban élő kamasz számítógépén bukkannak a Bíbor Hálózat nyomára.

A regény szerkezetét ezúttal is a rövid, pörgős jelenetek egymásutánja jellemzi, ami különös dinamikát kölcsönöz a narrációnak. A fordítás jelen esetben is Tolvaj Zoltán munkája, akinek nyelvezete hűen követi az egyes figurák karakterét. Vitatható azonban a Guardia Civil magyarítása: ez szó szerint valóban ’civil gárdát’ jelent, de funkcióját tekintve – a magyar szép- és szakirodalomban is, követve az első szótári jelentését – csendőrségnek fordítjuk (245. oldaltól kezdődően), a rendőrség mellett működő rendfenntartó fegyveres testületről lévén szó.

A műfaj lelkes olvasói izgulhatnak tovább: feltehetően magyarul is elmerülhetnek majd a szokványosnak nem mondható felügyelőnő, Elena Blanco további nyomozásában, s bár a Bíbor Hálózatot sikerült is felgöngyölíteniük, amíg az emberi természet nem makulátlan, és 

amíg vannak beteges devianciák, addig mindig lesznek erre rájátszó bűnözők is…

Carmen Mola: A Bíbor Hálózat. Fordította Tolvaj Zoltán. Budapest, General Press, 2024. 408 oldal, 4990 forint