Londonban a Booker Prize, Barcelonában pedig a Premio Planeta 2022-es győztesének személye vált ismertté az elmúlt napokban. Humor, pátosz, kísértettörténet, polgárháború, gyarmatosítás meg persze díjeső s némi partibeszámoló a heti hírekben.
Mintha csak tegnap lett volna, hogy e felületen beszámolhattam a legfontosabb brit irodalmi pályadíj elnyerésére idén esélyes hatos listájáról, s most hétfőn késő este már sor is került a Booker Prize ez évi győztesének kihirdetésére. A londoni Roundhouse előadóművészeti és rendezvényközpontban megtartott ünnepi eseményen, melyen részt vett a királyi házastárs, Kamilla és az énekes-dalszerző Dua Lipa is, a díjat a Srí Lanka-i Shehan Karunatilaka nyerte el The Seven Moons of Maali Almeida című regényével. A győztes nevét bejelentő (és a láthatóan feszengő királyi hölgyet eközben folytatólagosan kitakaró) zsűrielnök, a művészettörténész és volt múzeumigazgató Neil MacGregor
„túlvilági noir”
gyanánt méltatta Karunatilaka művét, amely „hullámvasutazásra viszi az olvasót, keresztül életen és halálon”.
Az író, aki már első regényével (Chinaman: The Legend of Pradeep Mathew) komoly feltűnést keltett, elnyerve a 2012-es Nemzetközösségi Könyvdíjak egyikét, most egy olyan művel diadalmaskodott, amelynek cselekménye hazája 1989-es polgárháborús viszonyai közepette zajlik,
a középpontban egy megölt, de szellemként a saját gyilkossági esetét nyomozó fotóriporterrel,
aki életében egyszerre volt megveszekedett szerencsejátékos és titkos meleg. Az Indiában 2020-ban eredetileg Chats with the Dead címen megjelentetett Seven Moons ilyesformán egyszerre detektívtörténet és fekete humorú (politikai) szatíra, merészen szellemes és egyszersmind mélyen patetikus alkotás. Mely alkotást értékelvén a különböző recenziók hosszú névsort kínálnak számunkra olyan pályaelődökből, akik hatással lehettek a 47 esztendős Karunatilaka írásművészetére. Így Salman Rushdie és Gabriel García Márquez mellett Gogolt és Bulgakovot csakúgy emlegetik vele és művével kapcsolatban, akár Agatha Christie-t, Stephen Kinget vagy Kurt Vonnegutot.
*
A londoni díjátadón a könyvéhez méltó módon, egyszerre szellemesen és pátosszal megszólaló Srí Lanka-i szerző az aranyszín trófea mellett 50 ezer fontot nyert el, mely summa szinte eltörpül az 1952-ben alapított spanyol könyves elismerés, a Premio Planeta (teljes nevén: Premio Planeta de Novela) 1 millió eurójához képest. Ez a díj és ez az összeg is most, egész pontosan múlt szombaton került kiosztásra Barcelonában. Mindazonáltal a Premio Planeta említése alkalmasint mégis méltán kerül a Booker-hír mögé, hiszen e díj tekintélye jóval billenékenyebb, mint a brit dekórumé. Mert jóllehet ezt az elismerést a spanyol nyelven alkotó írók közül Jorge Semprún és Mario Vargas Llosa is megkapta, ám
gyakorta és főleg újabban erős kritika éri a győztes alkotás minőségét.
Dacára annak – vagy tán éppen azért, mivel itt nem ismert és irodalmi árfolyammal rendelkező nevek már megjelent művei, hanem jeligés alkotások között dönt a zsűri. Tavaly pedig emlékezetes módon az keltett nemzetközi szenzációt és sokakban élénk visszatetszést, hogy kiderült: Carmen Mola, az az évi győztes krimiírónő, aki korábban elvétve még interjúkat is adott, valójában három közösen alkotó férfiú művész-, fedő- és álneve.
Nos, idén a valóban létező Luz Gabás személyében tényleg női szerző nyerte el a nagy összeggel kísért jutalmat, de ugyancsak nőé, név szerint Cristina Camposé lett a szintén dúsan premizált második helyezés is. (A Premio Planeta versenyében végül mindig két döntős közül választ a grémium.) Az 54 esztendős Gabás regénye, a Lejos de Luisiana (Távol Lousianától) egyrészt éppúgy a múltban játszódó romantikus szerelmi regény, mint az aragón írónő előző bestsellerei, a 2012-es Palmeras en la nieve (Pálmafák a hóban) vagy a 2017-es Como fuego en el hielo (Mint tűz a jégen). Másrészt újfent hasonlatosan 2012-es, utóbb nagy sikerrel megfilmesített regényéhez, a történet a kolonializáció témájához is kapcsolódik: csak itt ehhez nem a múlt századközépi Spanyol (majd Egyenlítői) Guinea szolgál színhelyül, hanem a XVIII. század utolsó harmadának Észak-Amerikája, miután a címben említett Louisiana a franciáktól a spanyolok birtokába került át. E korszak gyarmati Amerikájának freskóját ígéri a regény, középpontjában egy indián férfi és egy francia nő szerelmével. S ha igaz, voltaképp szintúgy reflektálva az oly ambivalens spanyol birodalmi múltra, mint ahogyan a Booker Prize jelenkora is rendre vissza-visszatükrözi a brit impérium nehéz és érzékeny örökségének utófájdalmait.
