ŐRSÉGVÁLTÁS

Tizenhat év
Tizenhat zászló együtt a mezők fölött
Ahol a jó pásztor panasza köszönt
Reményvesztett férfiak és nők szétválva
Tárják szárnyaikat a lehulló levelek között

Szerencse szólít
Kilépek az árnyak közül a piactérre
Kufárok és tolvajok hatalomra éhezve lelkük mélyén
Megcsapott édes illata mint a tisztásé ahol született
A toronynál Szentivánéjén

A hidegvérű hold
A kapitány vár az ünneplő tömeg előtt
Gondolatai a szeretett hajadonnál
Kinek ében arcát leírni kevés a szó
A kapitány lehangolt de hiszi még hogy szerelme viszonzásra talál

A lány fejét leborotválják
Hányódik Jupiter és Apolló között
Hírnök jön a fekete pacsirtával
Megláttam őt a lépcsőn és követnem kellett
Követnem a forráson túl föllebbenő fátylával

Lábra tántorodtam
Lövészárkok között kell egy járat
Míg a varrat gyógyul a szív alakú tetoválás alatt
Renegát papok és csalfa ifjú boszorkányok
Adták át a virágot mely neked maradt

Tükrök palotája
Tükröz kutyafejű katonákat
A végtelen út és a harangszó csilingel
Az emlékét őrző üres termek
Ahol angyalok hangja susorog régi idők lelkeivel

Fölkelti őt
Negyvennyolc órával később föltör a nap
A széttört láncok, hegyi babér és gördülő kövek közé
A lány könyörögve kérdi mit fog most tenni
Míg ő lehúzza magához és a lány már hajol hosszú szőke fürtjei fölé

Uraim így szólt
Nekem ne rendezkedjetek kifényeztem cipőtöket
Elmozgattam hegyeitek megcinkeltem a kártyát
Ám Éden lángol készüljetek a végre
Vagy legyen szívetek elég bátor kibírni míg az őrség vált

Jön a béke már
Ragyogó nyugalommal a tűzkeréken
Ám abban nem lesz köszönet mikor a hamis bálványok ledőlnek
És leteszi a fegyvert a kegyetlen halál sápadt szelleme meghátrál
A Kardok Királya és Királynője között

Az 1978-as Street Legal című Bob Dylan-lemez nyitó- és programadó dalát Patti Smith csaknem harminc év elteltével vette elő 2007-es Twelve című földolgozáslemezén. A kezdő sorokban említett tizenhat év és tizenhat „zászló” az eltelt idő okán elveszítik túlságosan is evidens értelmüket Patti Smith tolmácsolásában – 1978-ban Bob Dylan ugyanis épp tizenhat év dalszerző-énekesi pályán és tizenhat lemezen volt túl. A Changing of the Guards című dal szövegében és hangszerelésében is a kiélezett váltást igyekszik hangsúlyozni az életműben; a szövegben talán kissé túlsulykolva, míg a hangszerelésben némiképp elvetve a sulykot. Patti Smith változatában mintha mindkét aspektus helyére kerülne: a hangszerelés elegáns minimalizmusa, az egyébként szemantikailag obskúrus, de szép eufóniával és ritmussal rendelkező dalszöveg kevésbé ironikus, himnikusba hajló tolmácsolása, és nem utolsósorban a refrénszerű lalalázás elhagyása (csak a legvégén kerül elő, mondanom sem kell, egyetlen ironikus hatásként így) – mind-mind odahatnak, hogy a dalból valóban dal lesz, és nem program, provokáció, ironikus hitvallás vagy misztifikáló  önigazolás, amely megközelítéseket az eredeti verzió fölkínált. És talán a szív kicsit bele is remeg, amikor a kegyetlen halál meghátrál.

Nézzük meg ennek a dalszöveg-típusnak egy ellenpontját és komplementerét Patti Smith sajátjai közül. Eleddig utolsó, 2012-es Banga című lemezének egyik kulcsdala Piero della Francesca A Szent Kereszt Legendája című freskósorozatának egyik képéből, a Konstantin álma címűből indul történelemfilozófiai-poétikus asszociációs kalandra. Az utalások itt, ellentétben a Bob Dylan-szöveg rózsakeresztes, keresztény-misztikus és tarot kártyás „szinkrézisével”, egészen explicitek és nyomon követhetőek: Arezzo, Szent Ferenc természetvallása, a róla elnevezett bazilika, Piero della Francesca műve és halála 1492-ben, Kolumbusz és Amerika fölfedezése, stb. A szöveg explicit, kissé szájbarágósnak is nevezhető apokaliptikus konklúziója mesterien egészül ki a feszült zenei lezárással, és szinte tűpontos komplementerét nyújtja a Changing of the Guards lalalázós-ironikus, mégis, a maga módján ugyancsak megrendítő kifutásának.

KONSTANTIN ÁLMA

Arezzóban álmodtam álmot
Szent Ferencről aki térdepelt és imádkozott
Madárért állatért az egész emberiségért
Egész éjjel éreztem vonzását
És hallottam ahogy szól hozzám
Mint egy himnusz a távolból

Szobám csöndjéből visszavonulva
Leereszkedtem a harmat mosta ősi köveken
És beléptem a bazilikába mely az ő nevét viseli
Képmását megpillantva fejet hajtottam
És dobogó szívemet fölajánlva térdeltem és imádkoztam
És az álmot melyet hiába kerestem egész éjjel
Megtaláltam rajta keresztül

Világának világát láttam magam előtt
Ragyogó réteket miriádnyi madarat
A róla daloló természetet
Melyről ő dalolt
Mind a szépséget mely körülvette jártában
Természete maga volt a természet
És hallottam – hallottam szólni
A madarakat énekelni
Farkasok nyalogatták lábát

(O Signore, fa' che sia strumento della tua Pace:
Dove c'è odio, lascia che sia Amore.
Dove c'è offesa, Perdono.
Dove c'è dubbio, Fede.
Dove c'è disperazione, Speranza.
Dove c'è oscurità, Luce.
Dove c'è tristezza, Gioia.
Fa' ch'io non cerchi tanto
Di essere consolato, quanto consolare.
Di essere compreso, quanto comprendere.
Di essere amato, quanto amare.)

Ám nem tudtam átadni neki magam
Egy másik hívást hallottam a bazilika belsejéből
A mű hívását – az ember hívását
És az anyag szépsége magával ragadott
Fölébredtem és a falon megpillantottam
Konstantin álmát
Piero della Francesca keze munkáját
Aki ott állt ahol most én
És ecsetével fölfestette Az Igaz Kereszt Legendáját
Látomásában Konstantin előrelovagolt az ellenséget köszönteni
Ám ahogy elhaladt a folyó mellett
Szokatlan félelem szorította össze gyomrát
Túláradó előérzetként hullámokban törve rá
Egész éjjelen át kerítette hatalmába az álom
Mint egy hódító keresztes hadjárat
Sátrában pihent a csatamezőn
Emberei álltak őrt
És fölébresztette egy angyal
Konstantin fölébredt álmában
Emberei látták a király arca fölött fölsejlő fényt
A gondűzött király
Eljött egy angyal és megmutatta
Az igaz kereszt jelét az égen
És föl volt rá írva
E jelben diadalmad lészen
Holdfény világította meg serege sátrait a távolban
Ám Konstantin arcát másféle ragyogás vonta be
És a reggel fényében
A művész látva hogy műve kész
Látá hogy ez jó
E jelben diadalmad lészen
Kezéből kihullott az ecset ő pedig álomba merült
Konstantinról álmodott aki jobbjában egy makulátlan romlatlan
Egyszerű fehér keresztet vitt a csatába
Ecsetvonás közben Piero della Francesca
Kábulatot érzett
És álomba merült
A szív geometriája kirajzolta előtte
A páncéljában fehér lován peckesen
Léptető királyt
Jobbjában a makulátlan fehér kereszttel
Az ellenség felé vonult
És a szimmetria a matematika tökélye
Révén szétrebbent az ellenség
Megtörve földúlva menekült
Piero della Francesca pedig ébredve fölkiált
Minden a Mű – a jövőé minden!
Ó uram hagyj meghalni kalandon innen
Ecsettel a kézben szemem világánál
Ám ahogy előrehaladt korban
Szemevilágától megfosztva
Világtalan fekve ágyán 1492
Októberének reggelén azt suttogta
Ó uram hagyj meghalni kalandon innen
Ó uram hagyj meghalni kalandon innen
Egy világ választotta a világtól elválasztva
A három hatalmas hajót
A kalandot árasztva válaszként
Az Új Világra
Ameddig csak a szeme ellátott
Többé már nem világtalanként elétárult
A romlatlan természet egésze – szépségesen – szépségesen
Úgy hogy az fölröpítette volna Szent Ferenc szívét
Az egyetemes szeretet birodalmába
Kolombusz az Új Világ földjére lépett
És tanúja lett a romlatlan szépségnek
Isten minden gyönyörének
Mintha csak maga az Éden volna
Mintha csak az Éden szíve tárult volna föl előtte
Köpenye tárult szét előtte
És átnyújtotta minden gyümölcsét
És Kolombusz ettől letaglózva
Saját álmába merült
És álmának egész világa
Minden szépsége minden szépsége összefonódott a jövővel
A huszonegyedik századdal
Mely eljő mint az angyal
Eljő mint az angyal
Aki eljött Konstantinért
Konstantinért álmában
Ó ezt a keresztet kell majd cipelned
Ó Uram Ó Uram hadd hozzam el
Az emberiség megszentelt kalandját
A jövőbe
Ó mű kiáltott a festő
Ó mű Ó mű kiáltott az angyal
Mű az ember hatalmas anyagi adománya
Mű mely megtagadta
Szent Ferenc alázatos könyörgését
Ó te művész
Mindez porba hull majd
Ó te tengerész
Embernek szörnyű vége
Ez ama ajándékod az embernek
Ezt a keresztet kell majd cipelned
És Kolombusz látta lángba borulni a természet egészét
És az apokalipszis éjjelén
A gondűzött király álma
Szétoszlott a fényben