Küzdő korunkban ismét érdekes lett minden, melyek a jelenlegi orosz vezetés alternatívájának, ellene lázadó kulturális tartalomfejlesztésnek, vagy a rezsim fricskázásának tűnik. Az államilag meggyilkolt Anna Politkovszkaja művei régóta kaphatóak magyarul, a Kreml közelében halálos merénylet áldozatául esett Borisz Nyemcov nevének emléke már fakul, de Alekszej Navalnij és az alsóneműjébe novicsokot csempésző GRU-ügynökök története Netflix-bestseller. A mai orosz vezetést elemző írások, dokfilmek és videók száma rengeteg, lassan önálló műfaj lesz a Putyin-noir. Most a Pussy Riot femino-anarchista punkegyüttes tagjai történetének magyarul megjelent köteteiből epizódozunk.
Masha Gessen moszkvai születésű amerikai közíró leszbikus is, zsidó is, szóval az ág is húzza. Gessen író, publicista, esszéista és oknyomozó újságíró, rendszeres szerzője a The New Yorkernek, az Atlantic Monthlynak és még megannyi amerikai portálnak, napi-, és hetilapnak, folyóiratnak. A YouTube-on megvilágító erejű interjúi vannak az orosz elnök hatalomra jutásáról, hatalomban maradásáról és sztálini-birodalmi ambícióiról. Masha Gessen könyve a Pussy Riotról a szerző oknyomozó újságírói munkásságának része, sokat beszélt a punk girlie gang tagjaival, barátaival és esetük elemző ismerőivel. A történet úgy kezdődött, hogy 2012. február 12-én öt fiatal csaj – akik a 90-es évekbeli, a kifáradó punkot újradefiniáló brit feminista formációtól, a Riot Grrrl-től vették az inspirációt – lépett be a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház oltára elé, mintegy tiltakozásul az egyház és a hatalom szellemkorlátozó, deszekularizáló összefogása ellen. Az előzmény az, hogy a hajdan fiatal KGB-tisztből lett elnök, Putyin két ciklus után átjátszotta a hatalmat miniszterelnökének, a pufók arcú Medvegyevnek, aki, miután kitöltötte a maga idejét, azon mesterkedett, hogy visszajátssza az elnöki hatalmat elődjének, akit a Dzserzsinszkij plóságyról szalajtottak. (A lengyel származású csekistáról elnevezett téren van a Lubjanka, a KGB és előd-, valamint utódszervezeteinek rettegett központja.) Szemben sok nyugati új-újbalos politikussal (Blair, Schröder, Gyurcsány – cumbejspíl), a moszkvai leánykák már ekkor a neosztálinizmust látták Putyinban. Neonszín ruhában, harisnyában és maszkban punk imát adtak elő Kirill pátriárka (Vlagyimir Mihajlovics Gungyajev – az orosz ortodox egyház feje és korábbi titkosügynök) katedrálisában. Isten Anyjához intéztek könyörgést, hogy szabadítsa meg őket és Oroszországot, valamint a világot Putyintól. A biztonságiak seperc alatt lekapcsolták őket, de videó készült.
Hármójukat letartóztatták, bíróság elé citálták. Kettejük, Nagyezsda Tolokonyikova és Marija Aljohina büntetése büntetőtábor lett a tundrán,
Kátyja Szamucsevics felfüggesztetett kapott. Mása és Nadja a kétéves büntetés letöltése előtt nem sokkal amnesztiával szabadult; Putyin ekkor, a szocsi téli olimpia kezdete előtt kiengedett néhány, Nyugaton is ismert politikai foglyot – mások mellett a számkivetett oligarcha, Mihail Hodorkovszkij is ekkor szabadult. Ügyük a nemzetközi sajtó címlapjaira került, a templomi videofelvételek vírusként terjedtek. Sokaknak ekkor lett kristályos, hogy a Pussy Riot tagjai nem csak politikai ellenállók, de művészek is. Masha Gessentől megtudhatjuk, hogyan vált a lánycsapat közös világlátású művészcsoporttá, és mi adott bátorságot és képzelőerőt ahhoz, hogy művészeti közlésigényüket és politikai ellenzékiségüket látványosan és egyedi módon fejezzék ki. Gessen könyve jó beveztés a Pussy Riot története iránt elemzően érdeklődő közönségnek.
*
Nagyezsda Tolokonnyikova (32) jó csaj, amit már az is bizonyít, hogy az általa jegyzett wearepussyriot és a nadjariot oldalaknak sokszázezer követője van az Instagramon worldwide. Van, aki csak a jócsajság és az olykori erotikus képek okán, mások az ellenzéki lázadó Pussy Riot aktuális tevékenysége miatt látogatják ezeket az oldalakat. Nadja könyve, a Lázadj! A Pussy Riot útmutatója aktivistáknak a HVG kiadásában jelent meg 2019-ben Budapesten; valójában egy Anarchist Cookbook-szerű kézikönyv a mának: hogyan legyél ellenálló egy 21. századi autokratizmusban. Dada és punk, „kalózok népköztársasága”, lehet-e más a jogrendszer?, a „büszke boszorkány” és a „ribanc” dichotómiája; fejezeteinek végén hőseit listázza: Diogenésztől Martin Luther Kingen át az interszekcionális feminizmus úttörőiig. Nem csoda, hogy az egyik utószót Kim Gordon, a Sonic Youth frontleánya írta a könyvhöz, Patti Smith és Madonna lelkesen népszerűsíti és a szerző Brazíliától Japánon át a Nyugati-partig járja a világot. Napjainkban Nadja viszi tovább a zenei vonalat, amerikai, argentin, nyugat-európai koncertsorozatokkal, rengeteg újmédiás megjelenéssel, burzsoá-epatírozással, csinovnyik-bosszantással etc. Pasijával, Pjotr Verzilov festővel a feminista művészet és ideológia negyedik hullámát képviselik, a leggyakoribb általuk használt kifejezés a пизда (pizda = pina), lakossági megoldásoktól a barokk-monumentalista nagyszabásig terjed művészetük. Nadja könyve, a Lázadj! A Pussy Riot útmutatója aktivistáknak a kalózkodás Sollenjéból indul, a barkácsolást isteníti, a lázadás és a kormányzatra-frászhozás örömét ünnepli, „művészetbűnt” követel, a hatalmaskodás leleplezését. Kitartást, alternatívát, önazonosságot. Pál apostoltól és Jean-Luc Godardtól, Guy Débordtól és Frantz Fanontól idéz, Dosztojevszkijtől és Angela Davistől, Mandelstamtól, Foucault-tól és Bernie Sanderstől, valamint Frida Kahlo a példaképe – a mexikói festőnőben nem csak képzőművészetét, de az emigráns Trockijjal folytatott viszonyt is ünnepli. Nadja hozzáállása a világhoz olyan, mintha egy 1968-as nyugati baloldali diáklázadó lenne, de nem az, hiszen 1989-ben született a szibériai Norilszkban, a Gulág fővárosában, kamaszlányként keveredett Moszkvába.
*
Marija Aljohina (33) neve nemrég ismét a világlapok címoldalára került: sikerült neki kiügyeskednie magát az Oroszországi Föderációból, és a szabad világba távoznia. Aljohina nincs egyedül, egyes hírek szerint több, mint egymillió politikai és kulturális emigráns hagyta el Oroszországot az Ukrajnában folytatott „különleges katonai művelet” megkezdése óta. Persze bátran aulikus, nacionalista, imperialista megszólalások épp úgy voltak ismert orosz kulturális személyiségektől, például a csudaszoprán Anna Netrebkótól, mint rezsimkritikus és humanista statementek, amint például Ljudmila Ulickajától. Nem könnyű most orosz értelmiséginek lenni, még ha nem is elkobzott jacht-tulajdonos az ember. 2012 februárjában Aljohina is a Punk ima c. zeneszám előadói között volt balaklavának mondott színes, kiluggatott símaszkban, amiért a „huliganizmus által motivált vallásgyűlölet” vádjával ítélték el.
Letöltötte a letöltendőt, kijött, tiltakozott, háziőrizetbe került, majd egy James Bond-filmbe illő trükkel – járvány alatti maszkos ételfutárnak maszkírozva Belaruszba, majd onnan hamis EU-útlevéllel Litvánián keresztül Izlandra távozott.
Mása Aljohina feketében jár, csak egy szivárvány öv és a bakancsában a selyemszalag színes a fűző helyén, ami arra emlékezteti, hogy a böriben nincs ilyesmi (vö.: „Cipőmre nézek / fűző benne / az nem lehet / hogy ez a börtön lenne” – Petri György). Miután 2013. decemberében amnesztiával szabadult, megalapították a Mediazona nevű hírportált, mely az orosz börtönállapotokra fókuszált. Könyvének (magyarul: A lázadás napjai) oroszországi bemutatója alig lehetett, ezért aztán a világsikerrel kárpótolhatta magát aztán. Disszidálása óta rendszeres résztvevője a háborúellenes tüntetéseknek, és külön súlyt ad a háborúpárti Kirill pátriarka elleni fellépésének, hogy épp a főpap volt az, akinek behódoló és az államot az egyházzal összeolvasztó tevékénységének bírálatáért került büntetőtelepre.
(folyt. köv.)
