A történet legalaposabb, irattári anyagokon alapuló feldolgozása Pavel Nyerler munkája, a továbbiakban az adatokat innen merítem.[1]

A vers megírásának időpontját, előzményeit és fontos körülményeit, sőt a vers szövegét is, leghitelesebben a költő 1934. május 16-ról 17-re virradó éjszaka foganatosított letartóztatása után rögzített rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvből ismerhetjük, természetesen lehántva a szövegről a rendőri minősítéseket, otromba, prejudikáló megfogalmazásokat.

A jegyzőkönyvben Mandelstam összefoglalja szellemi-politikai fejlődését. Eszerint fiatalkorában közel került az eszerekhez[2], szimpatizált az anarcho-szindikalistákkal[3], majd az irodalmi munka elvonta a politikától. Az októberi fordulatot ellenségesen fogadta, de hamarosan irányt váltott, a művelődésügyben dolgozott. 1918-tól az új hatalom brutalitása politikai depressziót váltott ki benne, ezért Kijevbe majd Feodoszijába költözött, ahol a fehérek fogságába esett. Választás elé került: emigrál, vagy visszatér Szovjet-Oroszországba. Ez utóbbit választotta. Visszatérése után igyekezett beilleszkedni az új rendbe, nőtt a bizalma a kommunista párt és a szovjethatalom iránt. 1927-28-ban „nem túl mély, de heves” szimpátiát mutatott Trockij politikai irányzata iránt. 1930-tól súlyos depressziót váltottak ki belőle „a kulákság mint osztály felszámolásának” drasztikus eszközei, a Krímben tapasztalt iszonyú éhínség.

A jegyzőkönyvben nincs szó a vers tartalmának közvetlen hátteréről: Sztálin brutális hatalmának erősödéséről, a politikai ellenfelekkel való véres leszámolásokról, a Lenin halálát követő pozícióharcokról, amelyekben az egykori vezérek is dicstelen módon mutatkoztak meg.

Stílusmintaként is érdemes idézni a kihallgatás kulcsmozzanatát. Az önköpködő jelzők természetesen a nyomozó megfogalmazásai.

„Kérdés: Elismeri-e bűnösségét ellenforradalmi tartalmú művek írásában?

Válasz: Igen, elismerem, hogy bűnös vagyok abban, hogy szerzője vagyok egy ellenforradalmi paszkvillusnak a kommunista párt és a szovjet állam vezetője ellen. Kérek engedélyt, hogy külön leírjam ezt a paszkvillust, és átadjam jelen kihallgatási jegyzőkönyv mellékleteként.”

Az „engedélyt” megkapta – a szerveknek valószínűleg nem volt meg a szöveg -, és a jegyzőkönyv mellékletei között csakugyan ott a vers.

A nyomozót az is érdekelte, kikhez jutott el a vers, és a kihallgatott fel is sorolt név szerint egy tucat személyt, akinek felolvasta/elmondta a versét.

1934. május 26-án megszületett a politikai rendőrség, az OGPU úgy nevezett Különleges Tanácsának (nem bírósági, hanem adminisztratív) határozata, amely elrendeli Mandelstam kitelepítését (высылка) az uráli Cserdiny városba, három évre. 28-án ehhez kiegészítésül Mandelstam engedélyt kap, hogy a felesége vele utazhasson. A büntetés tulajdonképpen enyhe, és a szakirodalomban sokáig konszenzus volt abban a tekintetben, hogy ez magának Sztálinnak volt köszönhető. Eszerint a vezér már ismerte a verset, a letartóztatás is ennek nyomán történt, és az ítélethez Sztálin intenciója adott irányt: „Elszigetelni, de megőrizni”. Ehhez több magyarázat is született. Az egyik szerint Sztálin jól ismert kedvenc „macska-egér” játékáról van szó, de olyan vélemény is volt, hogy a vezérnek imponált a személyét félelmetesnek ábrázoló vers, netán hogy a vezér magához akarta édesgetni Mandelstamot, mert személyében újabb dicshimnusz-szerzőre számított (végülis valami ilyesmi történt).

A magam részéről valószínűbbnek tartom egy másik kutató, Gleb Morev[4] okfejtését, aki szerint az ítélet kulcsát a harmincas évek elejének kultúrpolitikai széljárásának változásában kell keresni, amely a „régi”, forradalom előtti szakemberek (спецы) felhasználhatósága felé tolódott el, közéjük sorolva a művészetek és az irodalom mestereit is. Minden jel arra mutat, hogy a letartóztatási parancsot kiadó J. Sz. Agranov, az OGPU[5] elnökhelyettese – éppen azért, hogy ne kelljen a Szovjet Írószövetség megalakulása előtti napokban[6] több ismert irodalmár (Mandelstamon kívül pl. Anna Ahmatova) ügyében pert indítani – maga (esetleg főnöke, Jagoda[7], de semmiképp sem Sztálin) adta ki az „elszigetelni, de megőrizni” utasítást, sőt, jobbnak látta, ha nem terjeszti a vezér elé a vers szövegét, hanem csak poszt faktum akarta tájékoztatni a letartóztatásról,[8] ezt azonban megelőzte egy váratlan fordulat.

A Mandelstam-házaspár május 28-án indult Cserdinybe, ahol Oszip Emiljevics mentális állapota megrendült, olyannyira, hogy – nem először – öngyilkossági kísérletet követett el (kiugrott az emeleti ablakból), s ekkor felesége, Nagyezsda Jakovlevna sürgönyben kérte ismerősei segítségét. Ezek között a legfontosabb a költővel jó kapcsolatban lévő Buharin volt, aki pályája hullámvasútjának ekkor éppen egy emelkedő szakaszán az Izvesztyija című központi lap főszerkesztőjeként tevékenykedett. Buharin pedig nyomban Sztálinhoz fordult.

A dátum nélküli, de minden bizonnyal június 6. körüli levélben, két – talán csak alibiként szereplő – információ után a harmadik pont a következő:

„3.) A költő Mandelstamról. Nemrég letartóztatták és kitelepítették. … Beszéltem Agranovval, de ő semmi konkrétat nem mondott. Most kétségbeesett táviratot kaptam Mandelstam feleségétől, hogy a férje pszichikailag kikészült, ki akart ugrani az ablakon, stb. Értékelésem Mandelstamról: elsőrangú költő, de abszolút korszerűtlen; kétségkívül nem egészen normális; üldözöttnek érzi magát, stb. Engem folyton nyaggatnak, de nem tudom, miféle „rosszaságot” követett el, ezért döntöttem úgy, hogy ezt is megírom neked. Bocsánat a hosszú levélért. Üdv.

A Te Nyikolajod.

P. S. (a lap hátoldalán) Megint írok Mandelstamról, mert Borisz Paszternak teljesen odavan M. letartóztatása miatt, és senki nem tud semmit.”

A levélen pedig kék ceruzával Sztálin saját kezű megjegyzése, dátum nélkül, de minden bizonnyal az érkezés napján:

„Ki engedélyezte ezeknek, hogy letartóztassák Mandelstamot? Disznóság…”[9]

Ez az egyetlen mondat egyértelmű cáfolata annak a feltételezésnek, hogy Sztálin előre tudott volna Mandelstam letartóztatásáról, netán ő maga kezdeményezte volna azt. A hátterében – Morev meggyőző véleménye szerint – a Politbüró[10] 1931. július 10-i ülésén az OGPU tevékenységéről hozott határozatát kell látnunk. Eszerint „a szakemberek (műszaki-technikai személyzet, katonai szakemberek, agronómusok, orvosok, stb.) közül tilos letartóztatni bárkit a megfelelő népbiztosság hozzájárulása nélkül, nézeteltérés esetén a kérdés áthelyezendő az SzK(b)P[11] KB hatáskörébe.” Ennek a határozatnak a célja a megtorló szervek működése fölötti ellenőrzés megerősítése, az – egyre inkább kontraproduktívnak bizonyuló – represszív politika némi megzabolázása volt.

Sztálin tehát nem a Mandelstam iránti jóindulata, esetleg versének értékelése, még csak nem is a „macska-egér” játék iránti vonzalma okán szólt bele a költő sorsába, hanem azért, mert a letartóztatás a KB-határozattal ellentétes módon történt.

Erre utal a nevezetes telefonbeszélgetés Sztálin és Paszternak között, amely a huszadik századi orosz irodalomtörténet egyik alaplegendája. A beszélgetésről nem a két fél valamelyikétől tudunk, hanem közvetve, mégpedig tucatnyi változatban, ezek közül nemegy köré lélektani találgatások, jellemrajzok jegecesedtek.[12] Több változat közös eleme szerint Sztálin azt tudakolta Paszternaktól, hogy véleménye szerint Mandelstam mester-e, vagyis beletartozik-e a „megkímélendők” kategóriájába.

Mivel a válasz elismerő volt, Sztálin csakugyan intézkedett Mandelstamék sorsának enyhítéséről, akik Сserdiny helyett maguk választhatták meg a kitelepítés helyszínét, a tizenkét legnagyobb város kivételével[13]. Így kerültek a jóval kedvezőbb adottságú Voronyezsbe. Arról, hogy Mandelstam csakugyan a „régi szakértőknek” járó elbánásban részesült, további dokumentumok is tanúskodnak, például ismeretes olyan hivatalos levél, amely arról szól, hogy „Mandelstamot fokozatosan be kell vonni az írói munkába, és lehetőség szerint fel kell használni mint kulturális erőt.”

Mindamellett maga Mandelstam meg volt győződve, hogy a vezér igenis ismerte a róla szóló kihívó verset, és ez megfordította a Sztálinról alkotott képét, odáig menően, hogy ódákat írt a vezérről. (Van, aki ebben a Stockholm-szindrómaként ismert pszichológiai jelenséget látja, amikor az áldozat átáll az ellenfele oldalára.) Az külön kérdés – és ebben a kérdésben is homlokegyenest ellentétes vélemények olvashatók –, hogy mi ezeknek a verseknek a művészi értéke. Sokan mélyen az életmű szintje alatt látják őket, de vannak, akik – legalább egyes sorokban – az igazi Mandelstam-hangot vélik felfedezni, sőt olyanok is vannak, akik egyenesen arra lyukadnak ki, hogy a versek mélyén érvényesül egyfajta költői igazság, ami valósággal visszájukra fordítja a dicsérő szavakat.

Annyi bizonyos, hogy Mandelstam hasztalan próbált – a maga ellentmondásos módján – szabadulni a „mester ugyan, de nem a mi szovjet emberünk” bélyegétől, így például nem sikerült bejutnia a Szovjet Írószövetségbe, holott akkor ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy valaki az irodalmi munkából megéljen. További kisebb-nagyobb konfliktusok oda vezettek, hogy egy újabb politikai irányváltás – a Nagy Terror – viszonyai között az Írószövetség titkára, V. P. Sztavszkij levélben fordult Jezsov[14] belügyi népbiztoshoz, kérve Mandelstam letartóztatását.

„Tisztelt Nyikolaj Ivanovics!

Az irodalmi körök egy részében roppant idegesen vitatják Oszip MANDELSTAM ügyét.

Mint ismeretes, Oszip MANDELSTAMOT ocsmány rágalmazó verseiért és szovjetellenes agitációért három-négy évvel ezelőtt Voronyezsbe internálták. Internálásának határideje lejárt. Most a feleségével együtt Moszkva környékén él (a „zónán” kívül).

Valójában gyakran megfordul Moszkvában a barátainál, akik főképp irodalmárok. Ezek támogatják, pénzt gyűjtenek neki, „mártírt” csinálnak belőle, afféle el nem ismert zseniális költőt. Nyíltan a védelmére kelt Valentyin KATAJEV[15], I. PRUT[16] és más irodalmárok, mégpedig hevesen.

A helyzet enyhítése érdekében O. Mandelstam a Litfondon[17] keresztül anyagi támogatásban részesült. Ez azonban nem oldja meg végleg a Mandelstam-kérdést.

A problémát nem csupán ő jelenti, mint a pártvezetésről és a szovjet népről írott ocsmány, rágalmazó versek szerzője. A probléma tekintélyes szovjet írók egy csoportjának a viszonya Mandelstamhoz. Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, Nyikolaj Ivanovics, hogy segítsen.

Kommunista üdvözlettel.

V. SZTAVSZKIJ”

A kérés meghallgattatott, és Mandelstam ezúttal szovjetellenes tevékenység címén szigorúbb – bár a Nagy Terror viszonyai között még mindig viszonylag enyhe – ítéletet kapott: öt év láger a Távol-Keleten. Leromlott szervezete azonban már az utat se bírta, és 1938. december 27-én meghalt. Sírjának pontos helye mindmáig ismeretlen.

*

Jegyzetek az esszéhez:

[1] Нерлер, Павел: Следственное дело Осипа Мандельштама. Новый мир, 10, 2009.

[2] Eszerek – Szociálforradalmárok Pártja. 1901-1923 között működő párt, amelyik a 19. századi narodnyikok („népbarátok”) nyomdokaiban főként a parasztság érdekeit képviselte. A forradalmakban a bolsevikok szövetségesei és riválisai. A húszas évek elejétől kiszorultak a hatalomból, majd megkezdődött a hajsza ellenük.

[3] A tízes évek elején Oroszországban született politikai irányzat, mely szerint az igazságos társadalom a kölcsönös segítségnyújtás és kollektív önigazgatás útján valósulhat meg. Egyik alapítója Bakunyin M. A.

[4] Глеб Морев: О сталинской резолюции на письме Бухарина и ее последствиях.

[5] OGPU – Egyesített (t. i. a szovjetköztársaságokra is kiterjedő) Állami Politikai Csoportfőnökség, politikai rendőrség.

[6] Az alapító első kongresszus időpontja 1934 májusára esett volna, de különböző okokból áttevődött az augusztus 17 és szeptember 1. közötti két hétre.

[7] Jagoda, G. J. (1891 – 1938), belügyi népbiztos, a sztálini terror egyik végrehajtója, majd áldozata.

[8][8] Глеб Морев: Еще раз о Сталине и Мандельштаме. https://www.yarcenter.ru/articles/history/eshche-raz-o-staline-i-mandelshtame/?ysclid=lv9w9kxkpz928254432

[9] http://mandelshtam.lit-info.ru/mandelshtam/document/pismo-buharina-stalinu.htm

[10] Politbüró – Politikai Iroda, a kommunista párt központi bizottságának plénuma által megválasztott pártszerv, mely a plénumok között a KB munkáját irányította. Gyakorlatilag az ország szűkkörű, legfőbb hatalmi szerve.

[11] A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja.

[12] Миф: звонок Иосифа Сталина Борису Пастернаку. https://diletant.media/articles/28839830/

[13] Ezt nevezték a köznyelvben mínusz tizenkettőnek.

[14] Jezsov, N. I. (1895 – 1939) belügyi népbiztos, Jagoda utóda és működésének folytatója – majd követője a halál módjában is – őt is kivégezték.

[15] Katajev, V. P. (1897 – 1986), kitűnő író, költő, újságíró.

[16] Prut, I. (1900 – 1996), a maga idejében népszerű, mára elfedett drámaíró.

[17] Irodalmi Alap.

* 

Ahol élünk, nem érzik alant anyaföld

(Мы живем, под собою не чуя страны)

Ahol élünk, nem érzik alant anyaföld.
Ha beszélne a száj, belefojtja a csönd,
De ha futna egy kurta dumára,
Odalesnek a Kreml hadurára.
Keze ujjai zsíros, kövér kukacok,
Szava döng, mint a pudnyi acéldarabok.
Nevet órjás csótány-szeme párja,
S csak úgy tündököl a csizmaszára.

Körülötte vezérek, nyeszlettnyakú mind,
Dirigálja silány feleembereit.
Ki fütyül, ki nyafog, ki iázik,
Míg a gazdi dödög, hadonászik.
Kalapál patavasnak ukázra ukázt -
Fejen ezt, faron azt, tökön harmadikát.
Ha kinyír valakit, neki ünnep,
Az oszétnak a melle kidülled.

1933 november

Jegyzetek a vershez:

Pud – orosz súlymérték (kb. 16 kg), főképp átvitt értelemben használatos.

Csótány (таракан) – az orosz folklór gyakori „hőse”. Sztálin egyik – a bajuszára utaló – gúnyneve. (A vers egyik változatában csótánybajusz szerepel, én a börtönben leírt változatot választottam, amelyben szem szerepel.)

Csizmaszár (голенище) – valószínűleg célzás Sztálin apjára, aki csizmadia volt, ezért a vezér egyik gúnyneve гуталинщик – kb. suvickos volt.

Dödög – az eredetiben Mandelstam által kitalált hangulatfestő szó van: бабачит.

Ünnep – A sor oroszul: Что ни казнь у него – то малина.  Itt a малина szó – a korábbi fordításokkal ellentétben – nem málnát jelent. Az orosz tolvajzsargon szava, mely egy éjszakai szállás jelentésű jiddis szóból ered. Jelentése: tolvajszállás, majd átvitt értelemben: menyország; frankó.

Oszét – kaukázusi törzs. Utalás Sztálin – vélt - származására, egyúttal célzás egy korabeli, eléggé ismert grúz regény oszét „vadember” hősére.

* 

Didergető tavasz. Az éhes Sztarij Krím

(Холодная весна. Голодный Старый Крым)

Didergető tavasz. Az éhes Sztarij Krím,
Mint Vrangel idején – lapít, a bűne fojtja.
Kutyák az udvaron – a göncök toldva-foldva.
A füst is épp olyan: harapós, szürke kín.

A táj is ugyanaz, oly szépséges, puha,
Megannyi jövevény: duzzadt rügyes karokkal
A fák, s a lelkeket megtölti szánalommal
A csacska április éke: a mandula.

Nem ismeri ma fel a természet magát,
Ukrajna s a Kubány szörnyárnya ráhanyatlott…
A filces föld színén a csontsovány parasztok
Őrzik a kiskaput, nem érintik a zárt.

Jegyzetek a vershez:

Ez a vers mellékletként szintén szerepel Mandelstam kihallgatási jegyzőkönyvében.

Sztarij Krim – történelmi város a félsziget keleti felében.

Vrangel, P. N. (1878 – 1928) – Orosz tábornok, a vörösök ellen harcoló fehér Önkéntes Hadsereg parancsnoka.

Ukrajna s a Kubány – utalás a kulákság felszámolása és az erőltetett kolhozosítás következtében kialakuló éhínségre.

* 

Voronyezs

(Воронеж)

Eressz csak el, hadd menjek el, Voronyezs,
Jaj, el ne ejts, és át ne ejts, és meg ne nyess,
Voronyezs, gyors és nyers; te, varnyú, hess,
Voronyezs – kés, Voronyezs – véres vers.