Messi mint fogalom (Stílusgyakorlatok: a focista egy író szemével)
Fotó: MTI/AP/Joan Monfort
Messi mint fogalom (Stílusgyakorlatok: a focista egy író szemével)

Alien, Picasso, vagy szimfóniaszerző? Leo Messire nehéz szavakat találni - de hátha az irodalomnak sikerül! A katalán Jordi Puntí kísérlete Bakucz Dóra fordításában.

Huszonegyedik század

Irodalom és foci nem sok mindenben hasonlít egymáshoz, van azonban valami, ami közös bennük: se az írók, se a focisták jövőjével kapcsolatban nem érdemes jóslatokra hagyatkozni. Ha az ember a kezébe vesz egy kortárs irodalmi antológiát vagy egy folyóiratcikket, ahol épp felfedezni vélik az új Nabokovot, a huszadik századi nagy katalán klasszikus, Rodoreda örökösét, vagy az új Bolañot, igen óvatosnak kell lenni, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy tíz év elteltével emlékezni fog még bárki is ezekre az új tehetségekre. A valóság gyakran felülírja a lelkesedés motiválta jóslatokat. Ugyenez a helyzet a sportelemzőkkel és az új labdarúgótehetségek felfedezőivel: hetente vélnek rátalálni az új Cruyffra, az új Maradonára, és biztos vagyok benne, hogy sok Barça-akadémista apukája is azt gondolja ezekben a percekben, hogy az ő gyereke lesz az új Xavi, az új Puyol, az új Valdés. (Igaz, ami igaz, azt is hozzá kell tenni, nem nagyon hallottam még olyanról, aki az új Messit merné emlegetni, talán mert ő mára fogalommá lett, olyan hírnévre tett szert, hogy hozzá hasonlítani bárkit, vagy azt állítani, hogy úgy focizik, ahogy ő, teljesen abszurd volna. Picasso juthat erről eszünkbe, aki egyszer azt mondta: „Csókoltatom az imitátoraimat, hálás vagyok nekik, mert így tudom, hol hibázom”.)

Azt is régóta tudjuk, hogy az irodalomkritikusok általában a sportújságírókhoz és -szakértőkhöz hasonlóan kritikai észrevételeiket sokkal inkább elméleti megfigyelések, mint gyakorlati tapasztalatok alapján teszik, vagy mert az adott műfajban valaha jeleskedtek volna. És itt most nem számít sem az, ha egy irodalomkritikus írt már egyszer egy verset a nyugdíjba vonuló barátja tiszteletére, vagy ha a sportszakértő megnyert egy Szinglik-Papucsférjek meccset a hétvégi bajnokságban. Időnként azonban mégis akad olyan kivételes elme, aki a saját tapasztalataiból kiindulva jóslatokba bocsátkozik, és bejön neki. Ott van például a híres „mágus”, az ellentmondásos reakciókat kiváltó, öltözőkben praktizáló konyhapszichológus-edző, Helenio Herrera, aki a modern foci váteszének bizonyult. 1979-ben, amikor Maradona 19 éves volt, és már kezdett megmutatkozni kivételes tehetsége az Argentinos Juniorsnál, bár még egy meccset sem nyert, H. H. a következő választ adta az El Gráfico című napilapnak adott egyik interjújában, amikor azt kérdezték tőle, milyen lesz a huszonegyedik század focistája: „Olyan lesz, mint Maradona: alacsony, de izmos, varázslatos, ugyanakkor pontos, mint a számítógépek”. Akkor még nem tudhatta, de valójában Messit írta le a válaszában. 

Öt évvel később, 1984-ben, nem sokkal a halála előtt Italo Calvino író kiadott egy gyűjteményt a Harvardon tartott előadásaiból, „Amerikai előadások” címmel, „Hat feljegyzés az elkövetkező évezred számára” alcímmel. Calvino ebben az írásában öt olyan fogalmat jelöl meg, amelyek véleménye szerint meghatározzák majd a huszonegyedik század művészetét és irodalmát: könnyedség, gyorsaság, pontosság, képszerűség, sokrétűség. Ő sem tudhatta, de ha jobban belegondolunk, ő is Leo Messiről beszélt.

Jelzők

Két átemelős gól, az egyiket ballal, az ügyesebbik lábával lőtte, a másikat jobbal, az is elég ügyes. Az egyik gólnál pofátlanul kihasználta a helyzetet, a másik egy olyan tipikus játszmázás eredményeképpen született, amit már megszokhattunk Messitől: a pálya jobb széléről középre csalogatja az ellenfél játékosait, aztán lő. Később volt még egy gól, amit közepéről lőtt be egy finom, elegáns mozdulattal. Csodálatos, fantasztikus, kiszámíthatatlan, zseniális, egyedülálló. Aznap este, 2012. március 7-én Messi öt gólt lőtt a Bayer Leverkusen ellen a Camp Nouban. A végeredmény 7-1 lett, a másik két gólt Tello lőtte, aki épp akkor debütált a csapatban, de a meccsből mégis leginkább az maradt meg, hogy Messi BL-rekordot döntött, másnap pedig több újságíró is úgy nyilatkozott, hogy az argentin játékos teljesítménye kimeríti a leírására alkalmas jelzők tárházát.

Nem először teljesített így, és nem is az utoljára. Nem emlékszem egyetlen más olyan játékosra sem, aki hasonló reakciókat váltott volna ki az emberekből, még Pelére, Maradonára, Cruyffra, de Di Stefanóra sem mondtak olyat, hogy elfogytak a jelzők a szótárból, amelyekkel le lehetne írni a játékukat. Talán ez is annak a jele, hogy milyen időket élünk: mindent definiálni és kategorizálni akarunk, besorolunk és osztályozunk végkimerülésig. Ugyanakkor úgy is értelmezhetjük a jelenséget, mint Messi tehetségének bizonyítékát, hiszen ha egy labdarúgó kimeríti a szótár által kínált lehetőségeket, akkor minden bizonnyal a történelem legjobb játékosának kell lennie.

Messi első jelzőgyűjtéssel kapcsolatos esete, amire emlékszem, 2010 márciusában történt, miután a Barcelona megverte a Romaredában a Zaragozát. Az eredmény 2-4 lett, az akkor 23 éves Messi pedig, miután mesterhármast lőtt, az utolsó percben még kiharcolt egy büntetőt is – de ahelyett, hogy ő lőtte volna be, átadta a lehetőséget Ibrahimovicnak, aki három ziccert is kihagyott, és aki a góllal egyszerre tett pontot egy rossz meccs és egy hosszú, gól nélküli sorozat végére. A lényeg azonban az, hogy kedvenc argentin labdarúgónk újabb jelzőt zsebelhetett be a játék után: nagylelkű. Vagy gáláns. Vagy gavallér.

A sajtótájékoztatón Pep Guardiola a következőt nyilatkozta: „Messire egyszerűen nincs több jelző, már mind elfogyott. Legalábbis nekem nem jut eszembe olyan, amit még ne mondtak volna rá.” Idővel aztán ez a fordulat is része lett a Messi bravúrjait dicsérő retorikai fogásoknak: nincsenek rá szavak. Persze a szótárban minden bizonnyal vannak még további jelzők, nem fogytak el, de az elképzelhető, hogy az újságírók szókincsét valóban kimerítette Messi teljesítménye.

Viszont, ha jobban belegondolunk, a Messi-jelenség gazdagítja is a nyelvünket, hiszen arra késztet bennünket, hogy csúcsra járassuk nyelvi leleményességünket, és meghökkentő asszociációkat, költői képeket keressünk annak érdekében, hogy le tudjuk írni, amit látunk, és vissza tudjuk adni szavakkal mindazt, amit ő a lábával művel a pályán. Ezzel pedig nemcsak a memóriánkat fejleszti, és a szinonimaszótárak reneszánszát segíti elő (mivel kénytelenek vagyunk újabb és újabb szuperlatívuszok után kutatni), hanem az intelligenciánkat is próbára teszi, mert ha lehet, nem szeretnénk ismételni magunkat, így folyton újabb és újabb kifejezéseken, nyelvi megközelítéseken ügyködünk. A napilapoknak azonban időnként beletörik a bicskája a dologba: a Bayer Leverkusen elleni 7-1-es meccs után az argentin Olé sportújság egyszerűen a „Picasso” címet adta beszámolójának, az alcímben pedig a következőképpen fejtette ki a metaforát: „A foci művésze”. A hondurasi Diez című lap viszont – Messi öt góljára utalva – „Messi ötödik szimfóniája” névvel illette a meccset, Katalóniában pedig az El 9 Esportiu tömören és velősen úgy fogalmazott: Messi egy „Alien”.

Màrius Serra író a La Vanguardia hasábjain két cikket is szentelt a témának, és a gyengébbek kedvéért összegyűjtött egy 584 elemből álló, ábécésorrendbe szedett listát arról, milyen el nem koptatott jelzőket lehetne még használni az admiráblilistől (ami azt jelenti, „csodálatos, csodálatra méltó”) a zseniálisig. Egy másik író, Marc Pastor, a Fot-li Pou (Adj neki, Pou) című weblapon megjelent cikkében egy új melléknév bevezetését javasolja az utókor számára: messzis. Íme, a definíció:

Messzis (bizonyos indoeurópai nyelvekben igény szerint nőnemű és hímnemű formában is használható) [első előfordulása a huszonegyedik századra tehető. Etimológiája: a Messi vezetéknévből származik, Lionel Messi labdarúgó játékosra utal] 1. mn olyan ember, aki egy meccsen, egy gólnál, vagy bármilyen egyéb labdarúgással kapcsolatos tevékenység közben kitűnik a futballban való jártasságával, technikai tudásával, kitartásával, erejével. 2. átv. is Olyan mérkőzés, selejtező vagy döntő, amelyen Leo Messi csúcsteljesítményt nyújtott. Pl.: „Mivel a Barça játszott a legmesszisebben a klubvilágbajnokság döntőjében, a Santos csapata végül alulmaradt a katalánokkal szemben.” „A Barça nyerő szériája egészen messzisre sikeredett.” „Ki lett a spanyol bajnokság gólkirálya? A legmesszisebben teljesítő Luis Suárez”.

2010 áprilisában még magunkhoz se tértünk a Romaredában bemutatott bravúros teljesítménye után, mikor Messi négy gólt lőtt az Arsenal ellen a Camp Nouban a BL elődöntőjében, ezzel döntőbe lőve csapatát. A meccs után Arsène Wenger azt mondta, Messi olyan, mint egy „PlayStation-figura”, amire tekinthetünk akár Jorge Valdano évekkel korábbi Rovira-magasztalásának aktualizálásaként is. Az eredeti hasonlat így hangzott: „úgy játszik, akár egy rajzfilmfigura”. Mindkét eset arra utal, hogy ezek a focisták olyan valószínűtlenül bravúrosan bánnak a labdával, hogy az sokkal inkább elképzelhető egy fikciós történetben, mint a valóságban.

Nemrég újranéztem a Camp Nouban játszott, Arsenal elleni BL-negyeddöntőt – (ez kicsit úgy hangzik, mintha filmkritikus lennék, és tanulmányt készülnék írni egy jelentős alkotásról). Angolul hallgattam a közvetítést: amikor Messi a harmadik gólt lőtte, a kommentátorból záporozni kezdtek a jelzők: briliáns, merész, varázslatos. Újabban szeretem angolul nézni a meccseket, mert az a benyomásom, hogy az angol újságírók mintha jobban tudnának történeteket mesélni, akkor is, amikor éppen meccset közvetítenek. Valószínűleg ebben a hagyománynak is szerepe van, de egyébként is mintha átlagon felüli képességük lenne az érzékletes leírásokhoz, és ez az amerikaiakra is igaz, nem csak az angolokra. A 2016-os spanyol bajnokság utolsó meccsét a helyi rivális Espanyol ellen az amerikai beIN Sports csatornán néztem. A kommentátor, Ray Hudson, aki egykor a Newcastle-ben játszott, csodálatos ékesszólással közvetít és lelkes rajongója a hasonlatoknak. Messi igen bravúros, egészen finom mozdulattal lőtt gólja után így kiált fel teljes eksztázisban: „Erre nincsenek szavak, erre nincs hasonlat! Messi maga Harry Houdini és David Blanie egy személyben! A következő állomás Las Vegas! Egyszerűen a földkerekség legjobb játékosa, igazi zseni!”

*

A könyv 2021 tavaszán jelenik majd meg a Helikon Kiadó Szenzár imprintjében, Bakucz Dóra fordításában.

Az esszé szerzőjéről
Jordi Puntí (1967)

Katalán író, publicista, fordító. Maletes perdudes ('Elveszett bőröndök', 2010) című regényéért négy különböző irodalmi díjat is kapott, tizenhat nyelvre fordították le. Legutóbbi kötete: Tot Messi: Exercicis d'estil (2018)

A fordítóról
Bakucz Dóra (1977)

Irodalmár, műfordító, egyetemi docens. Legutóbbi fordítása: Mercè Rodoreda: A Kaméliás utca. (Megjelent a Kisgalamb és Cecília: Nők Barcelona kisvilágában című kötetben. L’Harmattan, 2019.)