ÁLDOZÓNAP

Fogadok elkárhozom
Adóssághalom kártyaasztalon
Fogadok elkárhozom
Fogást sem találok a vitorlán

Ég veled
Anyába tompult-bódult
A sorsnak ugyan mind egy vagyunk

Sulykom elvetem
Vesszen tétem ítélet napján majd égek
Sulykom elvetem
Megüt a vitorla hogy érezzem

Ég veled
Anyába tompult-bódult
Kétszer oszt ez az évszak
Lazára húzva hamar húz el
A sorsnak ugyan mind egy vagyunk

Házam hátamon
Elkártyáztam poklom és minden májusom
Házam hátamon
Áldozónap távozom

Ég veled
Anyába tompult-bódult
A sorsnak ugyan mind egy vagyunk
Szeretni mind egyek vagyunk

Áldozónap. Mennybemenetel. „Fölviteték”. Áldozócsütörtök.

„Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani, mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának. Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe. Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.” (ApCsel 1, 1-12, Károli Gáspár fordítása.)

Crucifixus est Dei Filius, non pudet, quia pudendum est; et mortuus est Dei Filius, prorsus credibile est, quia ineptum est; et sepultus resurrexit, certum est, quia impossibile – írta Tertullianus. („Isten Fia keresztre feszíttetett: nem szégyen, hiszen szégyellni való. Isten Fia meghalt: teljességgel hihető, mivel képtelenség. Eltemették és feltámadt: bizonyos, mert lehetetlen” (De carne Christi 5.4).”)

Credo quia absurdum – hamisította meg a középső passzust Voltaire, és tette nagyszerűvé Kierkegaard a Félelem és reszketésben.

Kötelekkel szorítják meg csuklóit, a ministráns kétrét görnyedve tekerni kezdi a csörlőt, a Krisztus-szobor pedig lassan emelkedik föl a földről, meg sem állva a templom mennyezetéig. Ascensio domini. A középkori Magyarországon az áldozócsütörtök (csak magyarul hívják a mennybemenetelt így is) megszokott ceremóniája volt ez. Nem abszurd, inkább megejtően nonszensz.

Mark Hollis az utolsó Talk Talk-lemezről (Laughing Stock, 1991): „Mint ahogy eddig is volt, a csönd a legfontosabb, egy hang jobb, mint kettő, minden a szellem; és a technika, noha van némi jelentősége, mindig másodlagos.” 

A lemezfölvétel a „rendezett spontaneitás” égisze alatt történt. Mark Hollis egybegyűjtött hasonló gondolkodású zenészeket az észak-londoni Wessex Stúdiókba, ahol a hangszeres szólamokat a fizikai távolság perspektivikusságában, és nem együtt „egy fedélzeten” lehetett rögzíteni, és minden zenész, a Laughing Stock fölvétele során egészen pontosan tizennyolcan, imrpovizálhatott egy alaptémára kedve szerint. Ez a folyamat sokáig kellett hogy tartson (a Laughing Stock esetében egy évig), amíg csak Mark Hollis úgy nem érezte, hogy minden zenész megformálta karakterét, és legsajátabb lényegéig finomította játékát. Csak ekkor lehetett elkészíteni a lemezt.

„Végső soron a legnagyszerűbb muzsika, már ha az éneklésről van szó, a gospel. Semmi más nem lehet, hiszen az a szívből szól.”

Bevallom, ha nem tudom elolvasni a dalszövegeket, vajmi keveset értettem volna belőlük. Az artikuláció áhítatos mormolás, a tónus melankolikus búgás.

„Nem azt mondom, hogy minden dalszövegnek a vallásról kell szólnia, de bennük kell hogy legyen egy ilyesfajta dolog.”

És végül is miről lehet énekelni? Istenről, a szexről és a halálról. „Ja, hát azt hiszem, kettőt a három közül biztosan érintettem.”[1]

Lee „Scratch” Perry a tavalyi év során „fölvitetteték”. Szabadfogású recitációit ugyancsak nehéz érteni – ám nála dalszövegek sincsenek. Utolsó lemeze a New Age Doom formációval készült, a megjelenése már posztumusz, pazar zenészek kollaborációja, szaxofonozik rajta az a Donny McCaslin, aki David Bowie utolsó lemezén is fújt. A lemez címe azt ígéri, hogy Lee „Scratch” Perry útmutatását kapjuk meg az univerzumhoz. Az utolsó tétel címe: Conquer the Sin, azaz „hódítsd meg a bűnt”. A bűnt nem kizárod, nem elzárkózol előle, nem undorodsz tőle: meg kell hódítanod, legyőznöd és birtokolnod. Az egyetlen etikailag igazolható módusza az uralomnak éppen ez: a bűn fölötti uralom.

„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő. Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” (Mózes 1, 1-7, Károli Gáspár fordítása.)

„Uralkodjál rajta” – ez a megelőlegezett fonákja Káin bűntettének, minden bűn archetípusának, az első emberölésnek, a testvérgyilkosságnak, mely egyben előrevetíti, hogy minden emberölés: testvérgyilkosság. Ez legalább annyira a bűn keletkezésének őstörténete, mint ama almás epizód, amely a „jó és rossz” semmis tudásához vezet – kéz a kézben járnak valójában. Ezek után mi marad: a megbánás, amelyre a jó öreg Fichte szerint nincsen idő. Nem is pazarlom hát tovább.

* 

[1] Minden Mark Hollis-forrás innen.