A Helikon Kiadó jóvoltából 2021 végén megjelent Joszif Brodszkij-kötet, a Karácsonyi versek értelmezéhez remek kiindulópontqot jelentenek az irodalomtörténész Lev Loszev kijelentései. A két állítás így hangzik: „Függetlenül a Brodszkij verseiben jelen lévő vallásosság mértékétől és jellegétől, egyvalami kétségtelen: épp ő hozta vissza az orosz költészetbe az abból kiveszett metafizikai diskurzust.” „Bár a fiatal Brodszkij nem tartozott egyetlen vallási felekezethez sem, és a vallásos neveltetés alapjainak is híján volt, a »lélek« és az »Isten« szavakkal operál, és vallásos világnézettel bír.”[1]

Loszev Brodszkijjal kapcsolatos meglátásai azért lényegesek, mert az egyik legfontosabb kérdést vetik fel a költő életművével kapcsolatban. Nevezetesen azt, hogy egy zsidó családból származó, de a felekezetektől és a vallásos doktrínáktól magát tudatosan távol tartó költő vajon miért határoz úgy már igen fiatalon, 20-21 éves korában, hogy „minden évben, karácsonykor igyekszem megírni egy verset, azért, hogy megünnepeljem vele Krisztus születésnapját. Ez az egyetlen születésnap, amihez többé-kevésbé komolyan viszonyulok.”[2]

Az 1940-ben született Brodszkijnak 1961-től élete utolsó, 1995-ös karácsonyáig kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de betartott ígérete, azaz a végül Karácsonyi versek címen összeállt ciklusa sokrétű magyarázattal szolgál a kérdésre.

Az 1960-tól a Szintakszis című szamizdat-kiadványban publikáló, hazájában a verseiből áradó individualizmus és pesszimizmus miatt üldözött, 1972-ben emigrálni kénytelen, 1987-ben Nobel-díjjal kitüntetett Brodszkij, aki bár felekezeten kívüli volt, de keresztény poétának vallotta magát[3], nem véletlenül választotta viszonyítási pontjául a karácsonyt, amelyhez ihlető forrásként minden évben visszatérhetett. Az ebben a tematikában íródott versei első fele, azaz az emigrálása előtti, 1961 és 1971 között keletkezett művei az ateista Szovjetunióban egyfajta lázadást jelentettek a kizárólag az Újév megülésére engedélyt adó hatalommal szemben. Brodszkij versciklusának értelmezését azonban vétek volna erre a lázadó magatartásra szűkíteni. Hiszen az USA-ban élve, 1987-től haláláig is minden évben megírta az aktuális Krisztus-köszöntőjét, mikor már nem volt mi ellen lázadnia. Így karácsonyi versei három dimenzióban válnak értelmezhetővé: felölelik az akkort ― azaz a betlehemi eseményeket szedik rímbe, foglalkoznak a mosttal – tartózkodjon a költő akár a hazájában, akár emigrációban, s mindezt az ott – azaz Isten országa, a metafizikai dimenzió felől teszik. Ezt a három dimenziót pedig egyértelműen a költő személyes sorsa köti össze: az ő Krisztuséhoz hasonlítható küldetése, költői szerepe.

A karácsonyi versek írása az orosz irodalomban nem előzmények nélküli. Brodszkij ismerte és tisztelte Borisz Paszternak hasonló tematikájú költeményeit, ám a két költő mondanivalója teljesen eltér egymástól. Amíg Paszternak Krisztus születésének eseményeire távlatilag tekint, vagyis azt vizsgálja, vajon milyen hatása van annak az emberiség lelkületére és művészi alkotásaira, Brodszkij versei a maguk metafizikai dimenziójával a legreménytelenebb helyzetben is a csoda megtörténtét, a karácsony minden körülmények között való megünneplésének lehetőségét ígérik.

Épp ezért Paszternak mellett Brodszkij másik ihlető forrása maga a Biblia – az evangéliumi történet, melynek alapján Krisztus születését és annak körülményeit rekonstruálja. Ám mindezt önmagán, a személyes sorsa szűrőjén keresztül teszi. Brodszkij ciklusában így két vonulatot lehet elkülöníteni: az egyik magáról a karácsonyról szóló verseket tartalmazza, a másik pedig a karácsony apropóján megírt költeményeket foglalja magába. Míg utóbbi verseiben Brodszkij nagyobb teret szentel saját sorsa érzékeltetésének, a Krisztus születése körüli eseményeket taglaló versekben a lírai én háttérbe szorul.

A most megjelent, két nyelven, oroszul, és Soproni András kiváló fordításának hála magyarul is olvasható Brodszkij-kötet nyitó verse, az 1962-es Karácsonyi románc talán a legeklatánsabb példája a karácsony apropóján írott költeményeknek. A versnek már a címe is izgalmas, hiszen nem hagyományos értelemben vett románcról van itt szó, nem egy szenvedélyes szerelmi tragédia bontakozik ki az olvasó előtt, hanem a mindent felemésztő egzisztenciális bánat tragédiája. Az orosz nép, és vele együtt a „szomorú fővárosi dalnok” a „talányos bánat árján” úszik. Karácsonyról, boldogságról egy szó sem esik, csak „holdkóros, részeg méhrajkórusról”. Mivel a vers a karácsonyt még csak meg sem említi, első olvasatra ellentmondást érezhetünk a cím és a tartalom között. Ám – főleg az utolsó verszak befogadásakor – rájövünk, hogy nem ellentmondás, hanem antinómia van közöttük. A címben szereplő karácsony itt a tézis, és az ateista, kizárólag az újévet, és nem a karácsonyt ünneplő városban tapasztaltak jelentik a keresztény költő számára az antitézist, amelyek szintézisét az utolsó verszak sorai adják meg ― az istentelen világban az Isten utáni vágy kétségtelen jelenlétére utalva: „Tán újra kezdődhet az élet, / lesz tán kenyér, szerencse, minden, / feljő a fény s dicsőség napja, / s talán az élet jobbra billen, / ha billent balra.”

Az élet újrakezdéséhez, Krisztus születése csodájának megélése elé azonban az ateista Szovjetunió további akadályokat gördít. Az 1964-es karácsony apropóján írott, 1965. január 1. című vers ezért még teljes kiábrándulással, a betlehemi események negligálásával indul: „Ne várd a három bölcseket. / Csillag nem süt fejed felett.”

Ez a Csillag, amely Brodszkij szinte minden karácsonyi versében szerepel, az égi Jel szimbóluma: az Atya égből való letekintése, pillantása ez a Fiúra, a megszületett Krisztusra. Annak, hogy 1965-ben ez a Csillag még nem süthet, két oka van. Az egyik a Karácsonyi románcban már fejtegetett, de a legrészletesebben az 1967-es Szónoklat a kiömlött tejről című opusban kifejtett kommunista valóság, ahol Marx Tőkéje az Úr, és ahol „az egyenlőség kizárja a vágyott testvériséget”; a másik az ebben a közegben magát „paradox halandóként” aposztrofáló költő számkivetettsége: az 1965. január 1. című verse megírásakor Brodszkij a KGB által rá kiszabott féléves száműzetését tölti Arhangelszkben.

Ebben a paradox halandóban azonban épp a számkivetettsége erősíti meg a küldetéstudatát. Az 1965. január 1. című költemény első strófájában az egyes szám második személyű megszólítással elmosódik a határ az ember és az Istenember, a költő és Krisztus között. A vers olvasható úgy is, mintha Krisztus írta volna személyesen – az a Krisztus, akit elfelejtettek megünnepelni. Éppen úgy, ahogy a költőt, aki szintén egyfajta küldetéssel, a Saját Szava képviseletének küldetésével jött a világra. „S hogy nincsenek csodák, tudod. / De szemed égnek fordítod, / s már érzed: jó szívvel adott / ajándék vagy magad” – zárja e biztató bizonyossággal az egyébként pesszimista verset Brodszkij.

Ez a küldetéstudat teszi optimista végkicsengésűvé az utolsó Szovjetunióban született karácsonyi verset. Az 1971. december 24-ében a költő a saját jelenét egybemossa az az 1. század eseményeivel. Az újévi (továbbra sem karácsonyi!) készülődés, a materiális javak, a szaloncukor, a vodka, a fenyőfa beszerzése körüli hercehurca meggátolja az embereket abban, hogy „lássák a Betlehembe tartó utat”. Abban, hogy felismerjék Máriát, vagy a jászolt. Ahogy Heródes is csak a szeszt vedeli, s nem tudja, mit cselekszik, amikor az „anyák menekítik a kis csecsemőket” előle. Csakhogy a saját küldetéstudatát (is) felismerve a költő ekkor már érzi: „egy furcsa rugó löki a karácsonyi gépezetet”, azaz a csoda, Krisztus születése Heródes ténykedései ellenére is megtörténik. „De az ajtóban megjelenik / egy kendős alak a ködös éjben (…) ott a Kisded, a Lélek, a Szent, / s nézd: a Csillag is ég odafent.”

A költő tehát a karácsony „csakazértis” megünneplésével, a Csillag mégis-fénylésével távozik a hazájából. A Szovjetunióban sokáig tiltólistás Brodszkij 1972 és 1987 között csak nagyritkán ír karácsonyi verset, s csak a hazájában való újrapublikálási lehetősége ad ihletet számára, hogy ismét évről évre jelentkezzen ilyen tematikájú verssel. Az 1987 és 1995 között megírt tíz karácsonyi verse már sokkal inkább a karácsonyról, mint a karácsony apropóján íródik. Az emigrációban elismerésre és nyugalomra lelt költő karácsonyi versei ekkor már lehetnek önmagukért, az egykori betlehemi történések felidézéséért valók. Például az a Paszternakéval azonos címet viselő, Karácsonyi csillag című vers, amely a kisded születésének eseményeire fókuszál. Az épp megszületett Krisztus szemével láttatja a történéseket, akinek „órjási volt minden: anyamell, ökör, szamár, / s a három bölcsek”, s ahol ő egy pont csupán, amelyet fentről az a bizonyos Csillag, az Atya végre nyugodtan nézhet. De megszületik a Menekülés Egyiptomba című verse első és második része is, amelyek közül az első az újszülött Krisztus üldöztetéséről, a második viszont már a szent család barlangban megtalált nyugalmáról, egyben a küldetésről is szól, amiről kisded lévén Krisztus még mélyen hallgat.

Brodszkij személyes sorsa ezekben a versekben csak közvetve, a szent család életébe „beleszőve” érhető tetten – de mindenképp tetten érhető. Így például a Nem számított az se, mi van körülöttük című vers Brodszkij megtalált boldogságáról, az olasz-orosz származású Maria Sozzanival való 1990-es házasságkötéséről is szól: a „pásztori szállás” a szent család mellett a friss házasok jól-létének is a színhelye. Az 1993. XII. 25. című versében pedig az örökkévalóságot hirdető krisztusi csoda „árnyékában” Brodszkij a maga Oroszhonban hagyott örök szerelmére, Marina Baszmanovára is visszaemlékszik („csodák egy-egy földi cím fele vesznek irányt”).

Brodszkij karácsonyi verseiről szólván azonban nem hagyhatok figyelmen kívül egy irodalomtörténeti tényt: abból a 2007-es, szentpétervári kötetből, amely alapján a versek magyar fordítása készült, két, egymás után íródott, Karácsony, 1963 címet viselő költemény kimaradt. Két olyan vers, amely ― a szerző vallomása szerint ― egy lengyel újságból kivágott, A napkeleti bölcsek imádják a gyermek Jézust című kép hosszas szemléléséből született. Azaz nem Paszternak, és nem is a Biblia ihlette ezeket a Krisztus születése körülményeit taglaló verseket. Ráadásul Brodszkijt itt „elveszítjük”: a lírai én teljesen feloldódik a betlehemi eseményekben, és mintegy dokumentarista módon, egy szemtanún keresztül érzékelteti a történéseket, azt, hogy a „megszületett a Megváltó”. A szikár hangvétel és a személyes jelenlét hiánya így valóban a ciklus többi versétől idegenné tenné ezeket a strófákat. Az 1963-as versek kihagyása mindenesetre megakadályozza, hogy az 1995-ös Menekülés Egyiptomba című költeménnyel záródó Karácsonyi versek egysége megtörjön – a ciklus folytatásának pedig Brodszkij 1996. január 28-ai, vagyis épp ma huszonhat éve bekövetkezett halála szabott  gátat.

Joszif Brodszkij: Karácsonyi versek. Fordította Soproni András. Budapest, Helikon, 2021. 136 oldal, 2999 forint.

*

Jegyzetek:

[1] Lev Loszev: Joszif Brodszkij. Molodaja Gvargyija, Moszkva, 2011., 56.,

[2] Brodszkij, J. A.: Knyiga intervju. Zaharov, Moszkva, 2011., 500.

[3] „A kereszténység mint értékrendszer ilyen-vagy olyan mértékben jelen van a műveimben, ezt tükrözik az alkotásaim” – jelentette ki a Pjotr Vajlnak adott interjújában. In: Brodszkij, J. A.: Knyiga intervju. Zaharov, Moszkva, 2011., 553.