A tarazonai fordítóháztól kaptam egyszer egy pólót, mely büszkén hirdette, „Yo soy Goethe, Shakespeare, Cervantes…” („Én vagyok Goethe, Shakespeare, Cervantes…”). Ritkán esik szó arról, hogy a fordítás folyamata során milyen közeli kapcsolatba kerül szerző és fordítója, és azon túl, hogy a szöveg egy másik nyelven születik újjá, kialakul-e a két alkotó között másfajta kölcsönhatás. Ugyan tudom, hogy írói munkámra hatással voltak műfordításaim, ritkán torpanok meg egyenként végiggondolni, mit kaptam azoktól a szerzőktől, akiket fordítottam. A spanyol írónő, Almudena Grandes korai halála most erre késztetett.

Almudena Grandes már első regényével hatalmas sikert aratott. Az 1989-ben megjelent Lulú korszakai egy fiatal lány kalandjairól szóló erotikus regény, ékes példája annak, hogyan tükröződik az irodalomban a Franco-rezsim utáni szexuális felszabadulás. A könyv többmilliós példányszámban kelt el, és huszonhat nyelvre, köztük magyarra is lefordították (Maecenas Kiadó, 1994, ford. Nagy József). A Lulú sikeréhez kétségtelenül hozzájárult, hogy alig két évvel később filmadaptáció készült belőle Bigas Luna (Sonka, sonka) rendezésében, melynek forgatókönyvét maga az író adaptálta.

Grandes úgy emlékszik vissza pályája elejére, hogy örök hálával tartozik a Lulú elsöprő sikeréért, mely lehetővé tette, hogy teljes mértékben az írásnak szentelje magát. A Madridi Complutense Egyetem földrajz-történelem szakán szerzett diplomája később kap komoly szerepet munkásságában.

Az első könyvet további sikerek követték, melyek közül kiemelkedik a szintén megfilmesített Malena es un nombre de tango [Malena egy tangó neve] (1994), az Atlas de geografía humana [Emberi földrajzi atlasz] (1998) és a Kártyavárak (2004; ford. Vajdics Anikó, Geopen, 2006). A prózai technikákkal való kísérletezés, és az egyéni élettörténetek mély és érzékeny ábrázolása azonban Megdermedt szív (2007; Scolar, 2013) című regényében teljesedik ki igazán, mely nemcsak számos irodalmi elismerést kapott, de fordulatot hozott írói pályáján is.

A Megdermedt szív műfordítóként hatalmas kihívás elé állított. A könyv két család életét meséli el, akik a spanyol polgárháború után ellentétes oldalra kerülnek. Egy véletlennek köszönhetően azonban a kétezres évek elején vonzalom ébred a legfiatalabb nemzedék tagjai között. Nem klasszikus értelemben vett Rómeó és Júlia-átiratról van itt szó, a két családot ugyanis nem az ellenséges múlt köti össze, hanem az árulás és a titok. A történelmi igazság megismeréséért a főhősnek fel kell adnia a családját.

Grandes mesterien vezeti olvasóját ebben a szövevényes történetben, lassan bontva ki, hogyan lehet az emberi méltóságot vesztesként, elárulva is megőrizni, és mit jelent árulónak lenni. „Az árulók, mielőtt bármit vagy bárkit elárulnának, önmagukat árulják el”, hangzik el többször a könyvben. A kis variációval vagy szószerint ismétlődő mondatok különleges lüktetést visznek a szövegbe, a fordítót pedig nagy feladat elé állítják. A Megdermedt szív fordításakor kilencszáz oldalnyi anyagot kellett fejben tartani, fülelni, mikor bukkan fel újabb ismétlődés, és olyan komolyan venni a formát, mintha versről lenne szó.

Jegyzeteimet átnézve találtam meg azt a huszonöt oldalas dokumentumot, melyben az újra meg újra felbukkanó mondatokat vezettem, melléjük írva a spanyol és magyar variációkat. Egy közülük mindig velem maradt, de csak most, újra elmélyedve Grandes munkásságában értettem meg, hogy miért: „Az egész egyenlő a részek összegével, ha a részek nem állnak kapcsolatban egymással”. A foglalkozása szerint fizikus főhős visszatérő gondolata ez, aki – mikor kiderül, hogy családja múltja véres árulásra épül – kétségbeesetten próbálja értelmezni jelenét.

Grandes nem múló érdeklődéssel fordul műveiben az egyén története felé: nem rangsorol, kinek a múltja értékesebb, és kinek a történelme érdemel nagyobb figyelmet. Főhősei azzal küzdenek, hogy a mikrotörténetek által elmesélt múlt nagyobbra dagad, mint ami a családi krónikákba vagy történelemkönyvekbe belefér. Amíg az egymásnak ellentmondó emlékek és értelmezések nem találkoznak, és nem ütköznek, addig a narráció keretek közé szorítható. Amint azonban helyet kapnak más hangok is, és meghallgatjuk a másik fél történetét, az egész nagyobb lesz a részeknél. „Az egész lehet nagyobb, kisebb vagy egyenlő, mint a részek összege, minden attól függ, hogy milyen kölcsönhatás lép fel az utóbbiak között” – hangzik el újra és újra a műben.

A Megdermedt szív elméleti és ideológiai felvetéseit követve Grandes ambiciózus vállalkozásba kezdett. Az Episodios de una guerra interminable [„Jelenetek egy végtelen háborúból”] öt kötetes munka, melynek célja valós és fiktív szereplők vegyítésével beszámolni a spanyol polgárháború korszakáról, az azt megelőző és követő évekről. Grandes elmondása szerint ekkor kezdte el tudatosan felhasználni történészi képesítését, és merült el az elhallgatott történetek feltérképezésében. Az Episodios egyes kötetei számos díjat nyertek. A szerző az utolsó regényen dolgozott betegsége alatt is.

Almudena Grandes nem ír többet, de művei részei annak, amit a világirodalom történetének nevezünk. A műfordító feladata lehetővé tenni, hogy fellépjen az a kölcsönhatás, melytől az egész nagyobb lesz, mint a részek összessége. Az íróé, hogy ezzel a kölcsönhatással éljen. Írásaimban a huszadik század mikrotörténeteit akarom megszólaltatni én is, felmutatva, mennyivel gazdagabb és felkavaróbb az a múltértelmezés, amelyben hagyjuk az egymással ellentétes hangokat egyszerre beszélni. És ebben az értelemben büszkén viselném a pólómon: „Almudena Grandes én vagyok…”

*

Almudena Grandes utolsó regényét, a Frankenstein anyját 2022-ben adja ki a Noran Libro Kiadó Dornbach Mária fordításában (a szerk.).