Aki már a 19. században magának vette a virágot (Kate Chopinról)
Fotó: Wikipedia
Aki már a 19. században magának vette a virágot (Kate Chopinról)

A korai amerikai feminizmus egyik kanonikus alakjáról, Kate Chopinról idehaza szinte semmit sem tudunk - délelőtt Dobsa Evelin oszlatja e ködöt, délután pedig egy 19. századi énidő-novellájával jövünk.

Majd ő maga elmegy, és megveszi a virágokat”[1] – írja Virginia Woolf a feminista, függetlenségre vágyó Mrs. Dallowayről 1925-ben. Volt azonban egy írónő, aki már a tizenkilencedik század végén „magának vette a virágot” – ő Kate Chopin, akinek ugyan mára már méltó helye van az irodalmi kánonban, az 1970-es évekig azonban jóformán ismeretlen volt a neve. Chopin munkásságát Per Seyersted norvég professzor fedezte fel újra 1969-ben, aki úgy fogalmazott, hogy az írónő új korszakot nyitott az amerikai irodalomban.

Kate Chopin Katherine O’Flaherty néven, 1851-ben született az amerikai St. Louisban, ír kereskedő apa és francia származású arisztokrata anya gyermekeként. Neveltetésében nagy szerepe volt a család női tagjainak: édesanyjának, nagymamájának és dédnagyanyjának, akiktől többek között franciát, költészetet és történelmet tanult. 1870-ben hozzáment Oscar Chopinhoz, hat gyermekük született. A férfi 1882-ben halt meg, s ezt követően – dacolva a társadalmi konvenciókkal – Kate vette át a Chopin-üzletek irányítását. Ekkortájt kezdték el publikálni írásait (elsősorban novelláit) a helyi magazinok és újságok. Két regény és legalább száz novella szerzője.

Chopint a feminizmus előfutáraként tartják számon: történeteiben erős, független nőket sorakoztat fel, akik nem elégednek meg a háziasszonyszereppel. Történeteihez a környezetéből merít ihletet, s nem is találhatna ehhez megfelelőbbet a férfiközpontú, jelentős cajon és kreol lakosságú Louisianánál. Egyes novellái a nemi egyenlőtlenségeken kívül a rasszizmusra, a társadalmi megszégyenítésre fektetik a hangsúlyt.

Legismertebb regénye, a The Awakening (Ébredés), 1899-ben jelent meg, és egy fiatal nő öntudatra ébredését veti papírra. A regényt magyarul 2011-ben adták ki Antoni Rita fordításában. A könyv főszereplője a húszas évei végére rájön, hogy nem azt az életet éli, amit szeretne, és kockáztatva az addigiakat vágyai után ered. A maga korában a regény sem sikernek, sem elismerésnek nem örvendett: megbotránkoztatónak tartották ugyanis, hogy egy nő olyan „mérgező” gondolatokat fogalmazott meg, amelyek minden akkori társadalmi normával szembemennek. Műve miatt a St. Louis-i Szépírók Társaságába sem vették fel. A negatív kritika olyannyira megviselte, hogy felhagyott az írással és visszavonult. 1904-ben hunyt el.

Délután közölt Egy pár selyemharisnya című novelláját 1896-ban írta, és egy évre rá jelent meg a Vogue-ban. A történet Sommersnéről szól, aki váratlanul tizenöt dollárhoz jut, s miután gondosan eltervezi, hogy a pénzt gyermekei öltöztetésére fogja szánni, végül magára költi az összeset – vagyis a novella főhősnője anyaként tervezi meg a vásárlást, és nőként hajtja végre. Vásárlási körútját mai szemmel lehet egyfajta szabadulógyakorlatnak, „énidőnek” is értelmezni: ebben a lopott pár órában nem gondol semmire, nem nyomasztja semmilyen felelősség vagy kötelesség. Az a Sommersné, aki háztartási tennivalói közepette még enni is elfelejt, egy napra végre az lehet, aki lenni szeretett volna, és aki – ahogyan a novellából kiderül – korábban is volt. De az öröm, amit vásárláskor érez, csalóka és mulandó: a nap végére nem érzi magát kiteljesedettnek. Az többrétegű novellában az írónő – Mrs. Sommers vásárlási kényszerén keresztül – a fogyasztói társadalommal szemben is erős kritikát fogalmaz meg.

*

Jegyzet:

[1] Tandori Dezső fordítása

Az esszé szerzőjéről
Dobsa Evelin (1996)

Anglisztika szakos bölcsész, műfordító.

Kapcsolódó
Kate Chopin: Egy pár selyemharisnya