Egy nap Mrs. Sommers váratlanul tizenöt dollárhoz jutott. Évek óta nem érezte magát olyan fontosnak, mint most, hogy ütött-kopott tárcája e számára hatalmasnak tűnő összegtől dagadt.

Mindjárt a befektetésen kezdte törni a fejét. Az ember azt gondolná, hogy egy-két napig a felhők fölött járt, pedig valójában minden gondolatát a spekuláció és kalkuláció foglalta le. Nem akart semmit elhamarkodni, olyasmit csinálni, amit később megbánna. Ám az éjszaka csöndjében, amíg ébren hánykódva terveket szövögetett, úgy érezte, megvilágosodott, és megtalálta a pénz felhasználásának legbölcsebb, leginkább illő módját. 

Egy-két dollárral kipótolhatná a Janie cipőjére szánt összeget, hogy ne menjen olyan hamar tönkre kislánya lábbelije. Rengeteg méterárut vehetne – így lenne miből inget varrni a fiúknak, meg Janie-nek és Magnek. Az elnyűtt ingeket ügyesen befoltozhatná. Mag új köntöst kaphatna. A kirakat ablakában nagyszerű mintákat látott alaposan leárazva.  És még harisnyára (mi több, két pár harisnyára!) is jutna pénz, ami egy időre megszabadítaná a stoppolás nyűgjétől! A fiúknak sapkát, a lányoknak matrózkalapot vehetne. Lelki szemeivel életükben először frissnek, üdének és jól öltözöttnek látta csemetéit, s e látomás valóssággal feltüzelte, a várakozás éberségével töltötte el. 

Mrs. Sommers szebb napokat is látott ­– mesélték néha a szomszédok – még jóval azelőtt, hogy hozzáment volna Sommershez. De ilyesmi nosztalgiázásba ő maga sosem kezdett bele. Nem volt rá ideje – egyetlen perce sem volt a múltidézésre. A jelen tennivalói minden erejét felemésztették. A jövő színtelen, csont és bőr szörnye olykor-olykor megrémisztette – még szerencse, hogy a holnap sosem jön el.  

Ha valaki, akkor Mrs. Sommers tisztában volt a leárazások jelentőségével. Képes volt órákig sorban állni, hogy kedvezményesen szerezze meg az áhított tárgyat. Ha kellett, a könyökével tört utat magának, és megtanulta, hogy kell felkapni, aztán kitartóan és határozottan magához szorítani az árut, amíg ki nem szolgálják – bármikor is kerüljön rá sor. 

Ám aznap kicsit sápadt és fáradt volt. Pedig evett valami kis ebédet – vagy mégsem? Jobban belegondolva, miközben megetette a gyerekeket, kitakarított, és felkészült a bevásárlókörútra, teljesen megfeledkezett az evésről.

Az egyik pult előtt volt egy többitől valamelyest elszigetelt forgózsámoly – oda ült le erőt és bátorságot gyűjteni, hogy átverekedje magát az ingvásznak és nyári ruhák erődjeit buzgón ostromló embertömegen. Úgy érezte, minden ereje elhagyta, ezért bágyadtan pihentette a kezét a pulton. Nem volt rajta kesztyű. Csak kis idő múlva érezte meg, hogy ujjai valami nagyon selymes, kellemes tapintású anyaggal érintkeznek. Lepillantott és meglátta, hogy keze egy halom selyemharisnyán nyugszik. Nem messze tőle egy tábla hirdette az árleszállítást: két dollár ötven centről 1,98-ra árazták le a harisnyákat. A pult mellett álló fiatal lány megkérdezte tőle, szeretné-e közelebbről is megvizsgálni az árut. Mrs. Sommers úgy mosolyodott el, mintha egy gyémánttiarát kellene alaposan, a vásárlás eltökélt szándékával szemügyre vennie. Ezúttal mindkét kezével megtapogatta a selymes és fénylő luxuscikket, felemelte, nézte, ahogy csillog-villog, majd egykettőre kicsusszan az ujjai közül, akár egy kígyó.

Sápadt orcái egészen kipirultak az izgatottságtól. Felnézett a lányra.

– Nyolc és feles van köztük?

Rengeteg nyolc és feles volt köztük. Igazából több volt abból a méretből, mint bármelyik másból. Itt egy pár égszínkék, ott néhány levendulaszín, amott a fekete, a barna és a szürke különböző árnyalatai. Mrs. Sommers egy pár feketét választott, amelyet hosszan és alaposan mustrálgatott. Úgy tett, mintha a textúráját vizsgálgatná, ezért az eladó biztosította az anyag tökéletességéről. 

– Egy dollár kilencvennyolc cent – gondolkodott hangosan Mrs. Sommers. – Jó, akkor ezt elviszem.

Átadott egy ötdolláros csekket a lánynak, majd megvárta a visszajárót és a csomagját. Olyan aprócska volt az a csomag! Kis híján elsüllyedt az ezeréves, rongyos táskájában. 

Vásárlás után azonban nem a leárazásokhoz ment, hanem felliftezett az emeleten lévő női mosdóhoz. Ott egy eldugott sarokban az újonnan vett selyemre cserélte régi pamutharisnyáját. Semmilyen észérvvel nem akarta igazolni, amit tett, még csak magyarázkodni sem próbált miatta. Egyáltalán nem gondolkodott. Felszabadította magát a gondolkodás járma alól, és átadta magát a gépies ösztönnek, amely minden kötelesség és felelősség alól felmentette.

Micsoda érzés fogta el, amikor a nyersselyem a bőréhez ért! Kedve támadt hátradőlni a párnázott székben, hogy még egy kicsit kiélvezze az őt körülvevő luxust. Végül így is tett. Aztán felhuzakodott, összetekerte a régi pamutharisnyáját és beledobta a táskájába. Ezután egyenesen a cipőosztályra ment, helyet foglalt és várta, hogy kiszolgálják.

Kényeskedett. Az eladó nem tudta hová tenni a viselkedését, hiszen a cipője még véletlenül sem illett az új selyemharisnyához, a kedvében járni pedig szinte lehetetlen volt. Amikor felpróbálta a hegyes orrú lakkcipőt, Mrs. Sommers felhajtotta a szoknyáját és a lábát az egyik, a fejét pedig a másik oldalra fordította. Lábfeje szép volt, bokája kecses. Alig akarta elhinni, hogy ez is ő, hogy ezek a testrészek is az övéi. Tökéletesen hozzá illő darabot szeretne, mondta a fiatal fiúnak, sőt hajlandó lenne egy-két dollárral többet is fizetni, ha azért a pénzért megkapja, amire vágyik.

Rég volt már, hogy kesztyűt próbáltak Mrs. Sommers kezére. Ritkán vásárolt kesztyűt, akkor is csak a leárazásokon, olyan olcsón, hogy teljesen észszerűtlen, sőt nevetséges lett volna elvárni, hogy a mérete illeszkedjen a kezére.

Most a kesztyűspult párnáin pihentette karját, miközben egy tetszetős külsejű, fiatal teremtés serényen egy könyékig érő selyemkesztyűt húzott a kezére. Majd szépen eligazgatta, a csuklójánál begombolta, és néhány pillanatig mindketten elbűvölten csodálták a két kecses kesztyűs kezet. De maradtak még más, pénzköltésre alkalmas helyek is.

Az egyik stand ablakában könyvek és magazinok tornyosultak egymás hegyén-hátán. Mrs. Sommers két drága magazint vásárolt – ilyeneket olvasott a régi szép időkben, amikor még más, hasonlóan kellemes elfoglaltságai voltak. Óvatosan vitte, nehogy összegyűrje. Amikor átkelt az utcán, felhúzta a szoknyáját, amennyire csak tudta. A harisnyája, a cipője, és a méretben tökéletesen passzoló kesztyűje valósággal csodát tett vele: önbizalommal töltötte el, és úgy érezte, végre ő is a módos, jól öltözött sokasághoz tartozik.

Nagyon éhes volt. Más alkalommal csak otthon csillapította volna kínzó étvágyát: főzött volna egy csésze teát és bekapott volna pár falat maradékot. De az őt megszálló ösztön nem tűrte az ilyen gondolatokat.

A sarkon egy étterem állt. Sohasem járt még bent, de ha néhanapján bekukucskált az utcáról, patyolattiszta asztalterítőket, csillogó kristálypoharakat, és élére vasalt nadrágban jóvágású embereket kiszolgáló pincéreket látott.

Amikor Mrs. Sommers belépett az ajtón, megjelenése minden előzetes szorongása ellenére se meglepetést, se megdöbbenést nem váltott ki. Egy kisebb asztalnál foglalt helyet, egy szemfüles pincér pedig azonnal odalépett hozzá, hogy felvegye a rendelését. Kiadós ételre nem vágyott, csak néhány finom falatra: úgy féltucat osztrigára, sertéskarajra zsázsával, valami édesre, mondjuk egy parféra, egy pohár fehérborra, és a végén egy csésze kávéra.

Amíg a kiszolgálásra várt, könnyedén lehúzta a kesztyűjét és maga mellé tette. Aztán elővette az egyik magazint, és – miközben felvágta a lapjait – gyorsan átfutotta. Nagyon tetszett neki minden. Az asztalterítő még tisztább volt, mint amilyennek az ablakból látszott, és a kristály is fényesebben csillogott. Az övéhez hasonló kis asztaloknál hallgatag férfiak és nők ültek, akik észre sem vették őt. Kellemes aláfestő zene szólt, és lágy szellő fújdogált az ablakon át. Mrs. Sommers harapott egy falatot, közben olvasott egy-két sort a magazinból, belekortyolt a fehérborba, majd megmozgatta lábujjait a selyemharisnyában. Hiába volt drága, az ára nem változtatott semmin. Megszámolta a pénzét és borravalót hagyott a pincér tárcáján, mire az úgy hajtott fejet előtte, mintha csak Mrs. Sommers a királyi család sarja lett volna.

A kísértés ezek után ­– mivel még mindig volt pénz a tárcájában – egy színdarab plakátjának formájában jelentkezett.

Késve lépett be az ajtón, a darab már elkezdődött, és úgy tűnt, teltház van. Itt-ott azonban akadtak még szabad helyek, és le is ültették az egyikre, cifra ruhába öltözött nők közé, akik csak unaloműzésből jártak színházba, meg hogy édességet egyenek és a kirívó öltözékükkel hivalkodhassanak. Voltak persze olyanok is, akik tényleg a darab és a színészi alakítások miatt vettek részt az előadáson. Azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy valamennyi néző közül Mrs. Sommers figyelt leginkább a környezetére. Mohón, kéjes örömmel szívott magába mindent – a színpadot, a színészeket, az embereket. Nevetett a komikus mozzanatokon és sírdogált a tragikusokon, akár a mellette ülő cifra ruhás nő. Pár szóban meg is beszélték az adott jelenetet. Aztán a cifra ruhás nő megtörölgette az orrát és a szemét a parfümtől illatozó, csipkés keszkenőjével, és átnyújtotta az édességesdobozát Mrs. Sommersnek.

A darab véget ért, a zene elhallgatott, a közönség kivonult. Mintha egy álom ért volna véget. Az emberek szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Mrs. Sommers a sarkon várt a villamosra.

A vele szemben ülő éles szemű férfi alaposan megnézte magának Mrs. Sommers keskeny, sápadt arcát. Zavartan próbálta megfejteni, mit lát. Valójában nem látott semmit ­­– hacsak nem varázsló volt, mert akkor nyomban megérezte volna a benne rejlő megrendítő és elementáris erejű vágyat, hogy soha, de soha ne álljon meg vele villamos, csak vigye tovább, egészen a végtelenségig.

*

A szöveg eredeti címe és megjelenési helye: Kate Chopin: "A Pair of Silk Stockings" In: The Complete Works of Kate Chopin. Edited by Per Seyersted. Baton Rouge, Louisiana State University Press, 1969, 2006.