„De hogyan lehet akár ítélni, akár szeretni azt, amit nem ismerünk?”
(Giovanni Pico della Mirandola)

Kihívás és kaland! Mikroképek asszociációja, homály, ugyanakkor valami eredeti átfogó indulat tartja egységben Adonis versvilágát. Mint egy keleti szőnyeg egymás mellé rendelt motívumai, a kép-molekulák szabad oszcillációja teremti meg az áradó föltárulkozás lehetőségét. Idegen nyelvi univerzum, kétségtelen, de ismerős tapasztalatok. Üzenet a modern alteritás világából.

Adonis verseit olvasva föltehetjük a kérdést, hogyan működik, milyen problémákat tárgyal, milyen kritikai fogadtatást kap, milyen elméleti törekvéseknek ad teret a jelenkori arab irodalom? Egyáltalán, hogyan van jelen a világ irodalmainak sorában a huszonegyedik század első negyedében? És ehhez milyen arab műveket találunk az olvasók polcain, milyen arab szerzőket ismerünk? Hány klasszikus, és hány modern alkotó kerül be az európai és a magyar oktatási rendszerbe, értjük-e az Ezeregyéjszaka meséit, ismerjük-e Hárún al-Rasíd (úr. 786-809) udvarának kulturális pezsgését, Abu Nuvász (756-814) borverseit, Omar ibn al-Fáridh (1181-1234) misztikus költeményeit vagy a huszadik század útkereső romantikus költészetét, a maronita keresztény Dzsibrán Khalíl Dzsibrán (1883-1931) műveit? És hol van a modern arab szépirodalom? Az 1988-ban Nobel-díjjal elismert egyiptomi regényíró Nadzsíb Mahfúz (1911-2006)? S a szinte minden évben a Nobel-díjra érdemesek szűk körébe szavazott immár kilencven éves Ali Ahmad Szaíd Eszber (sz. 1930), azaz Adonis? Egy-egy kötet, mutatóba, igen, de messze, nagyon messze elmarad az arab nyelvű irodalom reprezentációja a magyar kulturális közéletben.

A legújabb irodalmi alkotások különösen hiányoznak, hiszen ezek napjaink eleven történéseinek lenyomatát őrzik, napjaink arab történelmében élő és boldogulást kereső férfiak és nők sorsát követik. Iszlám? Hogyan képzelhetjük el a hívő vallásos életét, ha nem olvashatjuk, s nem tapasztaljuk mély hitét, értékeit, ha nem látjuk, hogy az élet mindennapi eseményeihez való viszonyában folyamatosan érvényesíti meggyőződését, s hogy benne él. A megélt hit – a modern regényirodalom tanúsága szerint – jelen van, akár a Korán szavával, akár a fohászokkal, a rendszeres istentisztelettel, de mindenek előtt az életet támogató-őrző józan értékekkel. Terrorizmus? Ellenhatás, akár az autokratikus politikai rendszer módszereivel, akár a Nyugat neokolonialista törekvéseivel szemben. De kívül esik a józan ész territóriumán, szélsőség, ahogy például Alaa al-Aszváni (1957) Jakubiján Ház (Imárat Jakubiján) c. regényében 2002-ből, amely egyébként a 2011-es „arab tavasz” előtti egyiptomi társadalom értékválságának művészi bemutatása. Az ebben felvázolt hétköznapi terrorista portréja köszönő viszonyban sincs a nyugati médiában oly élesen megrajzolt iszlamista szélsőségesekével. 1967 – a hatnapos háború? Három arab ország katonai veresége, és az arab nacionalizmus teljes bukása az oly sokat ígérő ötvenes-hatvanas évek után. Hogyan érthetjük meg a palesztinai területmegosztás hosszú-hosszú történetét, ha nem ismerjük Mahmúd Darwish (1941-2008) költészetét? Hogy minden általános iskolai olvasókönyvben benne van palesztinai arab identitását megfogalmazó költeménye? Migráció? Az ismerethiányra, negatív média-beállításokra nem lehet spontán és bizalmas kapcsolatokat építeni. Az előítélet, ha egyszer alakot ölt, ideológiát alakít ki magának, és mindentől elzárkózik, ami ettől eltér. Hogyan lehet távolról érkezettek között – ellenszélben – normális viszonyt építeni? Tajeb Szálih (1929 -1909) Az Északra vándorlás évada (Mauszim al-hidzsra ilá l-simál) c. munkája a huszadik század arab irodalmának legfontosabb regényeként éppen a Kelet és a Nyugat (vagy talán az alteritás és a modern) közötti találkozás bonyolult és tragédiákhoz vezető fejleményeire hívja fel a figyelmet. Az irodalom – mi más lenne a funkciója, ha nem az idegen mintázatok közvetítése?

A világ gazdagabb felén nagyobb ismertsége van az arab irodalomnak és általában az iszlám kultúrájának. Vagy inkább: több eszköz és módszer között válogathat a tájékozódni kívánó európai polgár. S nem csak a piacon, a sarki boltban megjelenő „keleti áruk”, hanem a könyvesboltok, könyvtárak polcain várakozó értékes, eredetileg arabul írt regények, verseskötetek között. De – tapasztalat mutatja –, hogy idő, múlhatatlan kíváncsiság és türelmes olvasás nélkül nem sajátítható el az a kompetencia, amivel meg is érthetjük, a sajátunkká tehetjük ezt a nyilvánvalóan más irodalmat.

A magyar orientalisztika egyik küldetése hozzáférhetővé tenni a keleti kultúrák alapműveit a magyar nagyközönség számára, hogy hiteles ismereteket szerezzünk az Istenhez, a világhoz és az emberhez való viszony megfogalmazásáról, a boldogulás útjairól. Hogy megszerezhessük a jártasságot, hogy értsük a beállítódást, fölépüljön bennünk a kompetencia az új művek befogadásához. A megismerés mélyebb lehetőségéhez. S a könyvtári katalógusokban láthatjuk, hogy a magyar arabisztika végzi a dolgát, tudós kutatásainak eredményei a nagyközönség számára is hozzáférhetővé válnak. Hét kötetben olvashatjuk az Ezeregyéjszaka meséit az eredeti arab szövegből készült csodálatos fordításban (Prileszky Csilla). Az Avicenna Közel-Keleti Kutatások Intézete kiadványai között a modern iszlám, az iráni kultúrtörténet, az iszlám művészetek és a politikai terminológia bemutatására is sor kerül. A középkori arab művelődéstörténet hatalmas tablója tárul fel a Corvina Kiadó Fontes Orientalis sorozatának arab darabjaiban. Rendelkezünk tudós Korán fordítással, Iszlám Kulturális Lexikonnal, az arab filozófia, történetírás és földrajzi irodalom egyes kiemelkedő műveinek fordításával. Egy-egy modern regény, elbeszéléskötet is készült, közelebb hozva az arab világ modernizációs problémáit, a Kelet-Nyugat találkozás és a palesztinai területmegosztás feszültségeit, de folyamatosan gyorsuló időnkben mind égetőbb szükségnek látszik a kortárs, rendkívül gazdag szépirodalom bemutatása is.

Talán emlékszünk, Giovanni Pico della Mirandola, a reneszánsz filozófus arab szerzőre hivatkozva indítja magyarul is olvasható értekezését az emberi méltóságról.