Ez jó lesz!

Tokaji Zsolt írt egy kínai-magyar steampunk regényt és trükkösen fordítóként tünteti fel magát, 

gondoltam, amikor először megláttam az Új korszak reklámját az art decós betűtípust használó borítóval – és mekkorát tévedtem.

Nincs itt semmi trükk, valóban egy fordításról van szó, méghozzá egy több mint száz éve, először 1908-ban kiadott, 1999-ben játszódó kínai regény magyarra történt átültetéséről, melynek cselekményében kitüntetett – bár passzív – szerep jut Magyarországnak. 

Egy igazi proto-sci-fi tele jobbnál-jobb találmányokkal, tengeri és égi háborúval, torpedóvető tengeralattjárókkal és léghajókkal, a kínai flotta parancsnoka, vagyis a főszereplő pedig elektromos autóra száll!

Ám ha létezik egy ilyen szöveg, akkor mégis miért volt mindeddig teljesen ismeretlen még azok előtt is, akik Magyarországon így vagy úgy kínai irodalommal foglalkoznak?

Az egyik választ, szokatlan kiadói megjegyzés formájában, már azelőtt megkapja a kérdésre az olvasó, hogy belekezdene a regénybe: „Elképzelhető, hogy az olvasók egy részében megütközést kelt, nemtetszést vagy ellenérzést vált ki a regény ideológiai szolgáló fajelmélet, hiszen a történet alapvetően a sárga és a fehér »faj« között kirobbant fegyveres konfliktus leírása.”

Hát igen… 

Nem lévén Qing-dinasztia végi kínai fajvédők, a diadalmas sárga és a legyőzetésre ítélt fehér faj küzdelmét olvasni kifejezetlen kellemetlen,

és bár idővel talán megszokjuk, de mondjuk úgy: semmi esetre sem tesz jót az olvasási élménynek. Pedig ha úgy tetszik, mi, magyarok jól jövünk ki belőle, hiszen Kína a cselekmény során megsegíti a „részben sárga fajú” Magyarországot. Az azért nem véletlen, hogy remek utószavában a kiadó után a fordító is elhatárolódik mindettől.

Az utószóban (melynek rövidített változatát itt közöltük), amit mindenképpen érdemes még a regény előtt elolvasnunk, ugyanis itt rejlik a második válasz a szöveg sokáig tartó lappangására: a történelmi kontextus, a császárkor végi Kína világának legalább felületes ismerete nélkül a regény aligha értelmezhető és nehezen élvezhető. A kétségkívül magas színvonalú fordítói munka sem tud sokat enyhíteni azon, hogy a klasszikus kínai regényformában íródott eredeti szöveg szépirodalmi kvalitásai messze nem kiemelkedőek. Ráadásul a meghökkentő találmányok felvonultatása –  még egy rádiumhoz hasonló, „lélekűző homoknak” nevezett anyag is előkerül – egy ideig kétségkívül szórakoztató, de gyorsan öncélúvá válik. A népmeséhez hasonló betétek (víz alatt élő népek) kilógnak a műből, a szereplők pedig kiszámíthatóan egydimenziósak.

Persze az is lehet, hogy újabb és újabb igazi élményt adó szépirodalmi szövegekre vágyó, huszonegyedik századi olvasóként egyszerűen nem relevánsak az elvárásaink. 

A regény nem nekünk, hanem egy vert helyzetben lévő nagyhatalom saját kultúrájára büszke és jogosan frusztrált olvasójának szól:

őket kívánta biztatni egy jövőben játszódó történettel: arról, hogy Kína idővel igenis vissza fogja nyerni jelentőségét és a világpolitika alakítójává, sőt hegemónjává válik.

Ha kordokumentumként és nem szépirodalomként olvassuk, az Új korszak érdekes gondolatkísérlet, igazi kuriózum, de a legtöbbet talán a kései császárkor a modernizációval szembesülő kínai értelmiségének az egyéb ideológiák mellett a fajelmélettel is kacérkodó, szűk szeletének gondolkodásáról tud meg belőle az ember.

Nem tudjuk, hogy mekkora sikert aratott a mindeddig egyértelműen be nem azonosított, Biheguan Zhuren álnévet használó szerző regénye saját korában, de az biztos, hogy jelentős feltűnést nem keltett, hiszen bár a mű vége nyitott, vagyis megelőlegez egy második részt, az azonban sosem készült el.

Biheguan Zhuren: Új ​korszak. A világ, amit Kína diktál. Fordította Tokaji Zsolt. Budapest, Multiverzum, 2024. 248 oldal, 3990 forint