Magvető Kiadó (Rostás Eni)

Helen Garner: This House of Grief (tervezett cím: A fájdalom háza)

Fordítja: Vereckei Andrea

A vendégszoba után következzen valami teljesen más a (szerintem) legizgalmasabb ausztrál szerzőtől. Irodalmi true crime, egy gyilkossági per története. 2005. szeptember 4-én, az ausztrál apák napján Robert Farquharson autója letért az útról, és a vízbe csapódott. Farquharson ki tudott úszni az elsüllyedt járműből, a hátsó ülésen utazó tíz-, hét- és kétéves fiai azonban megfulladtak. A férfi házassága nem sokkal korábban megromlott, feleségével szétköltöztek, úgyhogy hamar felmerült a kérdés: szerencsétlen baleset vagy kegyetlen bosszú történt? Garner végigköveti a hosszan elhúzódó tárgyalást, felteszi a legkényelmetlenebb kérdéseket és olyan izgalmasan mutatja meg a tárgyalótermi dráma minden pillanatát, hogy még úgy is alig tudtam letenni a könyvet, hogy tisztában voltam vele, mi lesz a vége. A könyv mottója az Esti Kornélból van, és onnan az eredeti cím is, ám Garner valamiért nem gondolt arra, hogy mit kezd majd a magyar kiadó azzal a ténnyel, hogy ami az angol fordításban egy olyan univerzális szó, mint a grief, a magyar változatban valójában jajveszékelés. A jajveszékelés teatralitásánál semmi sem áll távolabb ettől a könyvtől, úgyhogy maradt a fájdalom, aminél viszont kevés dolog áll hozzá közelebb.

Laurent Mauvignier: Histoires de la nuit (tervezett cím: Az éjszaka meséi)

Fordítja: Tótfalusi Ágnes

2025 Goncourt-díjasa irodalmi thrillerrel debütál Magyarországon. A francia vidék szívében járunk, a farmer Patrice, felesége Marion, a kislányuk, Ida, valamint szomszédjuk, az egykor híres párizsi festő, Christine mindennapjaiban. Közeleg Marion 40. születésnapja, és férje úgy dönt, meglepetésbulival próbálja visszaédesgetni magához elhidegült feleségét, ami, valljuk be, nem tűnik épp díjnyertes ötletnek. Miközben Patrice az előkészületekkel van elfoglalva, egyre nyugtalanítóbb dolgok zavarják meg a környék nyugalmát. A hatvanas évei végén járó Christine fenyegető leveleket kap, és egy gyanús idegen ólálkodik a farm körül. Amikor leszáll az est, három férfi tör rá az ünneplőkre, ajándékként magukkal hozva az örök kérdést: el lehet-e menekülni a múltunk elől? Mauvignier már az első oldalaktól mesterien építi és tartja fenn a feszültséget, az eseményeket a különböző szereplők perspektívájából mutatja be, bepillantást enged az emberi természet legsötétebb zugaiba, és még a kortárs francia farmerek problémáit sem hagyja figyelmen kívül. A nagybetűs szépirodalom keveredik a legjobb pszichothrillerek feszültségével, vagy ahogy a szerző fogalmazott a Booker-interjúban: Az éjszaka meséi egy regény Stephen King stílusában, Marcel Proust nyelvén (relatíve). Sőt, a nyelvi inspirációi között még egy bizonyos Krasznahorkai Lászlót is megemlít. Hát kell ennél több?

Iida Rauma: Hävitys (Tervezett cím: Pusztítás)

Fordítja: Jankó Szép Yvette

Ha meg kellene nevezni a tökéletes iskolarendszert, tízből kilenc embernek valószínűleg a finnek jutnának az eszébe. Iida Rauma nem tartozik közéjük. Első magyarul megjelenő regényének már az alcíme is beszédes: esettanulmány. A főszereplő a Turkuban élő, történelemtanárként dolgozó A. Egyik éjszaka, futás közben ismerős alakot pillant meg a város peremén, volt osztálytársát, Irát. Gyors guglizás után megtudja, hogy író lett belőle, és amikor elolvassa a regényét, megdöbbenve látja, hogy egy ’90-es években történt iskolai zaklatási ügyet írt meg a könyvében, amely A-t és a tanárát érinti. A megszállottan keresni kezdi Irát, ám amikor megtalálja, a dolgok váratlan fordulatot vesznek. A Puszítás egyszerre szól egy fiatal életről, melyet majdnem tönkretettek a társai, a tanárai és az iskolarendszer, a kapitalizmus oltárán feláldozott természetről, és Turkuról, amit a történelem során többször is elpusztítottak.  Rauma bosszúként definiálta a regényt, és nem titkolja, hogy minden, ami A-val megesett az iskolában, vele is megtörtént. A Pusztítás úgy szakmailag, mint emberileg nagy siker volt, megkapta a legrangosabb finn irodalmi díjat, a Finlandiát, és a finn bookfluencerek Blogistania díját is. Elég jó lenne, ha itthon is elindítana néhány nagyon fontos beszélgetést.

Typotex Kiadó

Martina Hefter: Jó reggelt, hogy vagy? (tervezett cím)

Fordítja: Nádori Lídia

Martina Hefter (1974) német költő, író, táncos és performanszművész. Irodalmi pályafutását a műfajköziség, az experimentális gondolkodás és a testtudatos írás határozza meg. Ennek egyik kiteljesedése harmadik regénye, a Jó reggelt, hogy vagy?, amelyet 2024-ben Német Könyvdíjjal tüntettek ki.

Juno táncos és előadóművész, aki nappal Jupitert, szklerózis multiplexben szenvedő férjét ápolja, éjszakánként pedig romantikus csalókkal cseveg online. Tudatában van annak, milyen veszélyt jelenthetnek ezek a férfiak – látott is róluk egy dokumentumfilmet –, nem dől be nekik, mégis mámorító szabadságot talál ezekben az online beszélgetésekben, és abban, amit általuk kimondhat. Ilyenkor az lehet, aki csak akar, és azt mondhat, amit csak akar – látszólag következmények nélkül. Nem úgy, mint a valóságos, hétköznapi életében, ahol mindig úton van, mindig Jupiterért aggódik, mindig elfoglalt és másokhoz kötött. Így hát Juno időről időre online csevegésekbe menekül a mindennapok elől, játszadozik a férfiakkal, akik hazudnak neki – eközben pedig ő maga is hazudozóvá válik. De vajon amikor másoknak hazudunk, valójában nem önmagunkat csapjuk be? Amikor Juno belefut Owen_Wilson223-ba – vagy valódi nevén Benuba –, azonnal úgy érzi, hogy erős kötelék jött létre közöttük, annak ellenére, hogy több ezer mérföld választja el őket. Fokozatosan egyre többet árulnak el egymásnak: valódi önmagukról és arról, kik is szeretnének valójában lenni.

A Jó reggelt, hogy vagy? sodró lendületű regény. Arról a vágyról szól, hogy fiatalok maradjunk, miközben az idő rendületlenül telik; arról, hogyan maradjunk őszinték, a szerelemről és a vágyakozásról, azok minden ellentmondásos formájában. És mindenekelőtt arról, hogy mindannyian össze vagyunk kapcsolva, ugyanazok a csillagképek ragyognak felettünk, és ugyanaz az éjszakai égbolt borul ránk, bármennyire különbözzenek is a körülményeink.

Juli Zeh: Corpus delicti. Egy per krónikája

Fordítja: Nádori Lídia

Juli Zeh (1974) már első regényével, a 2001-es Sasok és angyalokkal (magyarul 2004, ford. Nádori Lídia) előkelő helyet vívott ki magának a kortárs német irodalom élmezőnyében. További alkotásai, többek között legújabb társadalmi regénye (Zwischen Welten, 2023) is rendre a bestsellerlisták élén szerepelnek. Zeh végzett és praktizáló jogász, aki a brandenburgi Alkotmánybíróság tiszteletbeli bírájaként is dolgozik, eddig több mint húsz könyvet jelentetett meg a legkülönfélébb műfajokban: színdarabokat, novellákat, regényeket, esszéket, útirajzokat, ismeretterjesztő műveket, még gyermekkönyveket is.

A Corpus delicti a 21. század derekán játszódó disztópikus regény. Ebben a világban az állampolgárok legfőbb kötelessége egészségük megőrzése, amely minden más értéket háttérbe szorít. A parlamentáris demokrácia kora lejárt, egészségügyi diktatúra alakult ki: a Módszer. Az állampolgárok karjába chipeket ültetnek, hogy folyamatosan nyomon követhessék egészségügyi adataikat, és hogy vérképük valamint genetikai adottságaik alapján irányított párválasztásnak vessék alá őket. Az egészségdiktatúrában minden élvezeti szer tilos: nincs édesség, cigaretta, alkohol. A sport kötelező program. A történet főszereplője Mia Holl, a tehetséges biológus, aki alapvetően hisz a tudományban és elfogadja a Módszer elveit. Élete azonban megrendül, amikor bátyját, akit gyilkossággal vádolnak, letartóztatják és végül öngyilkosnak nyilvánítják a börtönben. Mia kételkedni kezd, majd fokozatosan szembefordul a rendszerrel, különösen akkor, amikor világossá válik számára, hogy a Módszer nem az igazságot, hanem a rend fenntartását szolgálja. A hatalom gyorsan „államellenesnek” minősíti Miát, aki így a politikai propaganda célpontjává válik. Bár hivatalosan csak egészségügyi normák megsértésével vádolják, valójában példát akarnak statuálni rajta. Pedig Mia nem lázadni akar, csupán szeretné megélni és feldolgozni testvére halálát. „A középkor nem egy korszak. A középkor az emberi természet neve.” – ismeri fel Mia. A krimiszerű feszültséggel felépített disztópia, akárcsak a műfaj legjobbjai, egyszerre szól jelenünkről és jövőnkről, és nem engedi meg olvasójának a közömbösséget.

Goran Vojnovic: Csefurok, húzzatok haza! (tervezett cím)

Fordítja: Reiman Judit

A Csefurok, húzzatok haza! Goran Vojnović (1980) debütáló regénye, amely szlovénul 2009-ben jelent meg, a Jugoszlávia, édes hazám és A fügefa után a harmadik magyarul megjelenő könyve; egyben a kortárs szlovén próza egyik legmeghatározóbb műve, amely érzékenyen és hitelesen mutatja be a fužinei lakótelep fiataljainak mindennapjait. A történet középpontjában a tizenhét éves Marko Đorđić áll, aki Boszniából Szlovéniába települt szülők gyermekeként már Ljubljanában született, mégis kívülállónak érzi magát. A társadalom szemében ő „csefur”, vagyis délről származó jöttment, aki hiába beszéli a nyelvet, hiába nőtt fel Szlovéniában, soha nem válhat teljes értékű „szlovénná”. Marko életét barátai – Aco, Adi és Dejan – határozzák meg. Mindannyian bevándorló családokból származnak, és mindegyikük hordozza a maga traumáját: széthullott családokat, anyagi gondokat, a múlt háborús emlékeit. A lakótelepi élet monoton és kilátástalan: a fiúk a panelházak előtt lógva, ital, cigaretta és tévécsatornák között bolyongva próbálják elütni az időt. Számukra Fužine egyszerre otthon és börtön – egy tér, amelyet ismernek, mégis el akarják hagyni. A cselekmény végül tragikus irányt vesz: Marko és barátai egy részeg éjszaka megrongálnak egy autóbuszt, majd dulakodásba keverednek a sofőrrel, aki kómába esik. A fiúk kezdetben bosszúként, tréfa formájában tekintenek a tettükre, ám a következmények súlya hamar rájuk nehezedik. A rendőrségi ügy és a bűntudat évégül a társaság széteséséhez vezet, mellyel Vojnović a posztjugoszláv generáció egyik legfontosabb dilemmájáról beszél: milyen jövő vár arra a fiatalra, akit a származása és közössége egyszerre köt és bezár. A mű nyelvezete különösen erős: a szerző a szerbhorvát, bosnyák és szlovén keverékét használja, amely a fužinei szleng sajátos ritmusát adja vissza. A regény humoros, keserédes és nyers, ugyanakkor rendkívül érzékeny. A Csefurok, húzzatok haza! nemcsak egy kamaszfiú története, hanem látlelet a szlovén társadalomról, a bevándorlásról, az előítéletekről és az identitáskeresés fájdalmas útjáról.

Bernardo Atxaga: Obabakoak. Az utolsó szó keresése

Fordítja: Mester Yvonne

Bernardo Atxaga, polgári nevén Joseba Irazu Garmendia a modern baszk nyelvű irodalom legismertebb alakja. Az 1988-ban megjelent Obabakoak helyezte a nemzetközi irodalom élvonalába. A könyv több rangos elismerésben részesült, a spanyol Nemzeti Irodalmi Díjat is elnyerte, aminek nyomán több mint húsz idegen nyelvre fordították le.

Az obabakoak jelentése szó szerinti fordításban: nehezen beskatulyázható, rejtélyes könyv. Atxaga annak az új baszk írónemzedéknek a tagja, amelynek hangsúlyos célkitűzése volt az újra felfedezett ősi anyanyelv, az euskara beemelése az irodalmi nyelvbe. Atxaga azonban nem csupán a baszk kisebbség identitásának és kulturális hagyományainak szószólójaként lép színre, hanem a klasszikus és kortárs világirodalom és különféle hagyományaira és áramlataira reflektáló, szenvedélyes és egyéni látásmódú olvasóként is. Az Obabakoak nem csupán nosztalgikus óda a baszk vidéken eltöltött gyermekkorhoz és fiatalsághoz, hanem tudatos, virtuóz játék a szeretett irodalmi hagyományokkal, a stíluselemekkel és a motívumokkal. A folytonos alakváltások közepette Maupassant, Hoffmann, Poe, Csehov, Cortázar, Faulkner vagy éppen Borges elbeszélői világa dereng fel, miközben egy-egy fordulat az Ezeregy éjszakát, Marco Polót vagy a Don Quixotét juttathatja eszünkbe. A kaleidoszkóp szerű és változékony novellafüzér labirintusként egymásba nyíló történettöredékekből építkezik: egy önjelölt falusi környezetvédő gyanús megszállottsággal száll síkra a környék rossz hírű gyíkjainak jogaiért; Nepálban egy svájci hegymászócsapat megmentésére induló mentőexpedíció felkavaró gyilkosságba torkollik. A szerteágazó cselekényszálakat a mágikus csomópont, a képzeletbeli baszk falu, Obaba fogja össze. Ahogy maga Atxaga fogalmazott egy interjúban: „Obaba belső táj. Az ember nem emlékszik a múlt összes helyszínére, de az emlékezetben megmarad ez az ablak, az a kő, az a híd. Obaba a múltam vidéke, a valóság és az érzelmek keveréke.” Atxaga regénye mélyen személyes meditáció az emberi életet irányító könyörtelen törvényszerűségekről, egyszersmind magával ragadó vallomás az irodalom iránti olthatatlan szerelemről, mely furcsa módon csak több mint három évtizedes késéssel, de végre eljut a magyar olvasókhoz, Mester Yvonne zseniális fordításában.

Narine: Manyunya

Fordítja: Goretity József

Narine Abgarjan örmény származású, orosz nyelven alkotó író, meghatározó életélménye az 1998-ban kezdődött első örmény-azeri háború. Oroszországba költözött, ahol kezdetben, ahogy a legtöbb bevándorló, alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Mellette blogolt, orosz nyelven történeteket írt egy örmény kislány, Manyunya kalandjairól, mely váratlan és hatalmas sikert hozott neki. A történetekből született, Manyunya című regényt 2011-ben az egyik legnagyobb orosz kiadó, az ACT adta ki, és elnyerte „Az év kézirata” irodalmi díjat. Az első regényt több folytatás és további könyv követte, majd 2015-ben jött az újabb nagy áttörés: Az égből hullott három alma, amely kritikai és közönségsikert aratott, és két jelentős orosz irodalmi díjat is elnyert, utóbb pedig számos nyelvre lefordították. Magyarul 2019-ben jelent meg, és azóta az írónő a magyar olvasók egyik kedvence lett. Már többször járt is Magyarországon, legutóbb 2024-ben, a Margó irodalmi Fesztivál vendégeként. Immár négy könyve olvasható magyarul Goretity József kiváló fordításában, és a Typotex Kiadó most elérkezettnek látta az időt, hogy ötödikként, 2026-ban megjelentesse azt a könyvet is, amely elindította őt az írói pályán.

A Manyunya hangsúlyozottan önéletrajzi ihletésű regény, amely, akárcsak az írónő összes későbbi regénye és legtöbb elbeszélése is, gyermekkora színhelyén, a háború előtti Berdben játszódik. Tulajdonképpen ez a helyszín és a lakói – ahogyan az emlékezetében és képzeletében léteznek – jelentik Abgarjan művészetének fő támáját és inspirációját. Bár maga a címszereplő Manyunya alakja nem hús-vér személyen alapul, a történetek elbeszélője és másik főszereplője maga az írónő. A gyorsan pergő, epizódszerű fejezetek az ő kamaszkori barátságuk történetét mesélik el, rengeteg humorral és empátiával, és nem kevés nosztalgiával a berdi gyermekévek békebeli „retró” világa iránt. A tinilányok kissé zilált és kaotikus, érzelmi hullámvasútként száguldó életének jeleneteiben népes berdi szeplőgárda vonul fel, akik között Narine családtagjai viszik a prímet, és a cselekmény nem ritkán Abgarjanék otthonának falai között bonyolódik. A gyerekek életét meghatározó komikus kihívások és konfliktusok hátterében olykor a felnőtt élet komorabb valósága is felsejlik, de a lányok legyőzhetetlen életvidámsága és a népes család szeretetteli közössége minden akadályon győzedelmeskedik. A könyv klasszikussá vált Oroszországban, amit a belőle készült, közelmúltban bemutatott TV sorozat sikere is jól mutat. Pedig azóta sok minden megváltozott – odahaza, Berdben, Oroszországban, és az írónő személyes életében is. Berd már nem a gyerekkor mesevilága többé, és 2024 óta újra háborús fenyegetés árnyékában él; Narine pedig 2022-ben búcsút vett az elviselhetetlenné váló moszkvai élettől, és Németországba költözött.