Pritz Pétert méltán nevezik Bukowski magyar hangjának. 2005-ben jelent meg első Bukowski-fordítása, a Ponyva a Carthapilus kiadónál. Azóta több Bukowski-könyvet is magyarra fordított. A város legszebb nője című Bukowski-kötet, ami harminc novellát tartalmaz idén áprilisban jelent meg a Troubadour Books kiadónál. Pritz Pétert a Bukowski- fordítások nehézségeiről és szépségeiről kérdeztük.
1749: Hogyan kerültél kapcsolatba Bukowskival, mikor döntöttél úgy, hogy magyar nyelvre ülteted át írásait?
Pritz Péter: 1994 júniusában abban a könyvtárban, a Los Angeles Public Libraryben olvastam életem első Bukowski-könyvét, ahol maga az író is gyakran megfordult, és nagyon szeretett oda járni. Vegyes felvágott című kötetében elég az álom címmel versben is megemlékezett arról a tragédiáról, amikor 1986-ban leégett a könyvtár:
„leégett a régi Los Angeles-i főkönyvtár
ami a belvárosban volt
és azzal a fiatalságom
egy nagy része
odaveszett.”
Kiolvastam Women (Nők) című könyvét ott a könyvtárban, és amikor a végére értem, akkor láttam, hogy ceruzával valaki (nyilván az egyik könyvtáros) beleírta az utolsó oldalra, hogy Charles Bukowski meghalt 1994. március 9-én egy San Pedro-i kórházban. Ledöbbentett a hír, mert szándékomban állt felkutatni az írót. Mivel erről lekéstem, úgy döntöttem, egyszer, ha nagy leszek, lefordítom az egyik könyvét. Aztán tíz évvel később lefordítottam a Ponyvát, ami kalandos úton elkerült Szász Zsolthoz, aki 2005-ben kiadta a Cartaphilusnál, és akivel azóta is gondozzuk a Charles Bukowski-életművet – immáron a Troubadour Books Kiadónál, ahová épp most társultam be mellé.
1749: Szerinted Bukowski munkássága és szellemisége mennyire ivódott bele, határozta, határozza meg specifikusan magyarországi undergroundot?
PP: Hát, a „magyarországi underground” igen tág fogalom. Melyik színteréről beszélünk? Punk? Hip-hop? Metál? Techno? Drum and bass? Színház? Képzőművészet? Irodalom? Nem hinném, hogy Bukowski en bloc nagy hatással lehetett az itthoni undergroundra, hiszen egy 1994-es kötetét leszámítva főbb műveit 2005-ben kezdtük el kiadni, de azt tudom, hogy mára nagyon sok zenész, színész, művész barátom olvas Bukowskit, születtek már darabok, előadások a műveiből, amik ma is mennek – például szegedi színész barátaim színpadra vitték a Postát és a Ponyvát, mindkettőt zseniális módon, Hajduk Károly pedig egyórás, Bukowski verseiből összeállított monodrámával lép fel rendszeresen –, szóval, ha a kezdetekben nem is volt érezhető munkásságának hatása a magyarországi underground kialakulásánál, a mai művészvilág sok-sok szereplője érzi teljesen magáénak Bukowski írásait, mondanivalóját, szellemiségét.
1749: Bukowski esetében szétválaszthatatlan szerző és műve? Fontos mélyrehatóan ismerni Bukowski életrajzát a hiteles fordítás eredményessége érdekében?
PP: Egyetlen Bukowski biográfiát sem olvastam még, egyrészt azért, mert még nem volt rá időm, másrészt azért, mert tök jól elvagyok azzal a képpel, ami a fejemben kialakult Bukowskiról, és egy ideig még nem szeretném, hogy bárki más mondanivalója, perspektívája rátelepedjen erre a képre. Van az az angol mondás, hogy: „Már döntöttem, ne zavarj össze a tényekkel”, kábé én is így vagyok Bukowskival. Természetesen nagy vonalakban tisztában vagyok életútjával, de azért sem szükséges behatóbban ismerni az életét, mert a könyveiben (gyakran) egyes szám első személyben számol be arról, amik történtek vele, amiket érzett és gondolt, így gyakorlatilag egyszerre fordítom a műveit és az önéletrajzát.
1749: Lehet egyszerű kérdésnek tűnik, de kíváncsi vagyok, te mit tartasz hiteles fordításnak?
PP: Egyszerű a válasz: azt a fordítást, ami lehető legpontosabban és leghűbben adja vissza az eredeti szöveget. Én legalábbis maximálisan erre törekszem Bukowski és más szerzők fordításakor is. Senkinek nincs joga semmit sem elvenni vagy hozzátenni egy-egy íráshoz.
1749: Miért kellett ennyi ideig várnunk a The Most Beautiful Woman in Town & Other Stories című kisprózagyűjtemény magyar nyelvű fordítására?
PP: Hosszú, viszontagságos, de egyben hősies és felemelő történet, igyekszem röviden összefoglalni. Jó pár évvel ezelőtt megegyzetünk Szász Zsolt barátommal, hogy onnantól én fogom kiadni Bukowski eddig meg nem jelent műveit itthon, ő pedig gondozza a korábban kiadottakat; társultam egy barátommal, hogy majd együtt kiadjuk A város legszebb nőjét, aztán jött a Covid-rémálom, háromszorosára mentek fel a papírárak meg a szállítás ára, a barátommal szőtt terveink dugába dőltek, egy időre elkerült a könyv egy másik kiadó barátomhoz, és végül úgy hozta az élet, hogy Zsolt megalapította a Troubadour Booksot, és úgy döntöttünk, hogy együtt folytatjuk tovább – hisz ez volt a leglogikusabb, legtermészetesebb döntés. Több mint három éven át dolgoztam ennek a kötetenek a megjelentetésén, és bár különböző okoból több más műve is közel áll a szívemhez, ez a mostani ugyanolyan fontos helyett foglal el a lelkemben, mint az első megjelent fordításom, a Ponyva.
1749: Bukowski fordítása során meg kell küzdened azzal, hogy habár folyékony, gördülékeny nyelvezetről van szó, a szlenghasználat kapcsán közelítsd azt az aktuális nyelvi fordulatokhoz?
PP: Volt szerencsém sok időt tölteni Amerikában a 80-as, 90-es és 2000-es években, ebből legtöbbet Los Angelesben, így az amerikai szleng a saját angol nyelvhasználatom részévé vált, és mivel Bukowski is ott élt, egészen jól ismertem/ismerem azt a nyelvezetet, amit ő használt. Azt viszont idejekorán felismertem és eldöntöttem, hogy nem fogom a magyar nyelv éppen aktuális szlengjeihez igazítani az ő nyelvezetét, mert milyen kellemetlen lenne már egy tíz-tizenöt évvel ezelőtt fordított könyvet levenni a polcról, és olyanokat olvasni benne mondjuk, hogy „zsírkirály”. Igyekszem olyan szlengeket használni csak, amik már kiállták az idők próbáját, amik nem „gyorségésű” szlengek, hanem amik már a hétköznapi nyelvünk részei.
1749: Egyetértesz azzal, hogy sok esetben az egyszerűt a legnehezebb lefordítani? Ez együtt jár azzal is, hogy egy egészen más kultúrában, miliőben, a mentalitást tekintve egészen más kontextusban születettek Bukowski szövegei, mint amilyenben azt a magyar olvasó befogadja?
PP: Igen, egyetértek. Néha órákat, napokat gondolkodom Bukowski egy-egy mondatán, fordulatán, hogy az hogy hangozna olyan jól és olyan egyszerűen, természetesen, ahogyan azt Bukowski megírta angolul. Ezért is kések mindig a fordításaimmal – amiért ezúton is elnézést kérek minden érintettől – de hát, jó munkához idő kell.
Az igaz, hogy Bukowski írásai más miliőben, más kontextusban születtek, de Bukowski olyan univerzális dolgokról ír a könyveiben, amikkel bárki könnyen tud azonosulni. Nyilván minden író az életről ír, de Bukowski úgy írt az életről, ahogyan a legtöbb ember írna, ha tudna vagy venné a fáradtságot. Közérthető módon, egyszerűen, de nagyszerűen, lényegre törően és kertelés nélkül. Emellett pedig – még ha a Los Angeles-i bárok máshogy is néznek ki, mint a kelet-európai kocsmák – a kocsmák világa bárhol a világon hasonló. Emberek ülnek, néznek nagy búsan maguk elé, merengenek az életükön; emberek ülnek, panaszkodnak, beszélgetnek az élet kisebb-nagyobb problémáiról; emberek ülnek, nézik a nőket vagy a férfiakat és fel akarják szedni őket; emberek ülnek, berúgnak, hirtelen elpusztíthatatlannak érzik magukat, hatalmas, világmegmentő ötleteik támadnak, aztán másnap felkelnek, bemennek dolgozni, és elmarad a világmegváltás. Bukowski meg másnap felkelt, elolvasta, hogy előző nap részegen mit írt, ami nem tetszett neki, azt kidobta, és újraírta. Bukowski nem hirtelen felindulásból, részeg hőzöngés közepette mentette meg a világot, hanem szép lassan, kitartóan az írásaival – és teszi ezt a mai napig is, 30 évvel a halála után.
1749: Bukowski szövegeinek fordítása közben rájöttél, mi a titka annak, hogy olyan sok emberrel tudnak rezonálni azok?
PP: Az előbb ezt a kérdést már nagyjából meg is válaszoltam. Nagyon kevés a tiszta, őszinte hang ma. Manapság mindenki mellébeszél és hazudik. A cégek, a reklámok, a politikusok, a világ vezetői, ésatöbbi. És akkor itt van egy csávó, aki mindig nevén nevezte a dolgokat, azt mondta ki, amit gondolt, úgy élt, ahogy élni akart, úgy beszélt és írt, ahogy beszélni és írni akart, és tette ezt egy életen át. Aki ezzel nem tud vagy nem akar azonosulni, az már elveszett.