1749: Az utóbbi pár évben egyre többet hallani, olvasni Katalóniáról és a katalánokról, leginkább talán a függetlenségi törekvések és a foci kapcsán. A nyelvről és a katalán kultúráról, irodalomról azonban talán kevesebb szó esik a magyar nyelvű médiában. Mivel Katalónia hivatalosan Spanyolország autonóm tartománya (bár legutóbb 2017-ben független köztársasággá kiáltották ki, de ez aztán csak pár másodpercig volt érvényben), az emberek általában a spanyolokhoz képest próbálják pozicionálni a katalánokat, a nyelvet, a kultúrát, az irodalmat. Akik valamilyen módon közvetítőként tevékenykedünk a két kultúra között, gyakran megkapjuk a kérdést: a katalán nagyon más, mint a spanyol? Mit lehet erre válaszolni?

Faluba Kálmán – Déri Balázs: A katalán neolatin (újlatin) nyelv, vagyis a latin beszélt változatából, az úgynevezett vulgáris latinból fejlődött ki időszámításunk első évezredének a második felében, hasonlóan a portugálhoz, a spanyolhoz, a franciához, az olaszhoz vagy a románhoz. Ezek mellett az államnyelvek mellett – a rétoromán is hivatalos nyelv Svájcban – vannak olyan neolatin nyelvek, amelyek, a katalánhoz hasonlóan, állami szinten nem használatosak: ilyen például a Szardínia szigetén beszélt szárd vagy a dél-franciaországi, mára erősen meggyengült provanszál (tudományos nevén okcitán), amelyen a középkorban európai jelentőségű és hatású irodalom született. Mivel a katalán nyelv közvetlen szomszédjai, vagyis a spanyol és a provanszál, ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartoznak, felmerülhet a kérdés, vajon a katalán melyikhez hasonlít inkább. A kérdésre a legfrappánsabb választ nyelvészként talán Joan Coromines (1905-1997) adta, akinek a véleménye szerint ha a neolatin nyelvek ugyanattól az anyától származó testvérek, akkor akadhatnak köztük ikrek is, és ilyen ikerpárok a katalán és a provanszál, valamint a spanyol és a portugál. Egy spanyol, ha nem tanulta, nem érti a katalánt, aminek a gyakran eltérő szókincs mellett az eltérő kiejtés is oka. Ami a szókincset illeti, a két nyelvben másképp mondják például azt, hogy ablak, kutya, gomba, utca, felmegy, szeret, megtakarít stb. stb. Míg egy spanyol úgy vall szerelmet, hogy te quiero, a katalán vallomása t’estimo.

1749: Mielőtt rátérnénk a L’Harmattan kiadó által gondozott Katalán Könyvtár sorozatra és arra, hogy mit olvasson, aki az irodalmán keresztül közelebbről is megismerkedne a katalán kultúrával, mi az, amit a világirodalomra nyitott, érdeklődő olvasó jó, ha tud általánosságban?

FK-DB: A katalán irodalomnak két fénykora van: az 1200 és 1500 közé tehető középkori, és a tizenkilencedik század második felétől számítható modern. A középkorit a tizenötödik század első feléig bilingvizmus jellemezte, amennyiben a katalánok katalánul csak prózát írtak, míg a költészetet provanszálul (nem spanyolul!) művelték. Evvel a hagyománnyal szakított a zseniális Ausiàs March (1400–1459), akinek huszonkilenc verse sorozatunkban magyarul is olvasható. A kezdetek katalán nyelvű prózájából kiemelendő a polihisztor, de szépíróként is remeklő Ramon Llull (1232–1316), valamint két lovagregény: az anonim Curial e Güelfa az 1400-as évek közepéről, és Joanot Martorell 1490-ben megjelent, monumentális Tirant lo Blanch-ja, amelyet Cervantes és Mario Vargas Llosa egyaránt elismerően méltat. Megemlítendők még a királyi krónikák, köztük Hódító Jakab aragóniai királyé a tizenharmadik század második feléből (Llibre dels fets), amelyben az uralkodó, aki egyben Barcelona grófja is volt, szeretettel és elismeréssel ír hitveséről, Árpád-házi Jolántáról. A tizenhatodik századtól mennyiségében és minőségében is hanyatló katalán irodalom a romantika ihletésére kap újult erőre, és a tizenkilencedik század végére tud olyan igazán rangos alkotókat felmutatni, mint a költő Jacint Verdaguer (1845–1902), a regényíró Narcís Oller (1846–1930) és a drámaíró Àngel Guimerà (1845–1924), akinek sorozatunkban is olvasható, Hegyek alján (Terra baixa) című darabját két opera és filmek sora dolgozta fel, köztük a magyar Balogh Béla 1920-ban készült némafilmje. A huszadik századra kiteljesedett katalán irodalom túlélte a spanyol polgárháborút, majd az abból győztesen kikerülő Francisco Franco tábornok diktatúráját (1939–1975), annak ellenére, hogy ennek egyik kinyilvánított célja Spanyolország nyelvi egységesítése volt, amit az ország kisebbségi nyelveinek a korlátozásával, eleinte nyilvános és írott használatuk tiltásával próbált elérni. A mai, demokratikus Spanyolország három autonóm tartományában, Katalóniában, Valenciában és a Baleár-szigeteken a katalán (a spanyol mellett) hivatalos nyelv, és a helyi kormányok ösztönzik is a használatát, beleértve az irodalmi tevékenység támogatását. A barcelonai székhelyű Ramon Llull Intézet jelentős összeggel segíti a katalán nyelvű irodalom idegen nyelvekre történő fordítását, és kiadónk, a L’Harmattan, rendszeresen él evvel a lehetőséggel.  

1749: Kálmán a ’70-es évektől foglalkozik katalán nyelvvel és kultúrával. Mikor született meg a Katalán Könyvtár ötlete, mi volt a sorozat alapgondolata, a vezérfonal, és a fő kritérium(ok) a művek kiválasztásánál?

FK: Az ELTE Spanyol Tanszéke 1971 őszétől hirdet meg katalán nyelvórákat, melyeket alkalmakként irodalmi és nyelvészeti kurzusok kísértek. Ezt a véletlenszerű kínálatot 1995-ben egy filológiai programba rendszereztük, amely négy féléves nyelvi képzés mellett tizenkét nyelvészeti, irodalmi és történelmi tárgyat foglalt magába. Az ekkor megálmodott sorozat, a mai Katalán Könyvtár, ezt a programot akarta szolgálni: a program segédeszközének szántuk. A kiinduló koncepció magyarázza azt, hogy első köteteink, az Ész és mámor című huszadik századi költészeti antológia (1997) és Ausiàs March verseinek a válogatása (1999) az eredeti szövegeket is hozzák, illetve terjedelmes kísérő tanulmánnyal, valamint jegyzetekkel egészülnek ki. A bolognai felsőoktatási reform az ingyenesen megszerezhető kreditszám limitálásával gyengítette a katalán filológia egyetemi pozícióit, de a célközönség részleges megváltozása nem változtatta meg a sorozat arculatát: mai és középkori klasszikusokat adunk ki, és arra törekszünk, hogy a nyelvterület egészét lefedjük, vagyis szerzőink ne csak a szorosan vett Katalóniából származzanak, hanem képviselve legyen Valencia és a Baleár-szigetek is. Törekszünk emellett a műfaji változatosságra (költészet, novellisztika, regényirodalom, színművek), és szándékunk a modern és a középkori irodalom kiegyensúlyozott bemutatása. Természetesen valamennyi most felsorolt kritérium harmonikus érvényesítése inkább csak álom, hiszen az évi egy kötet rövid távon erre nem ad lehetőséget. Pusztán abban bízhatunk, hogy nálunk fiatalabb kollégák még sokáig folytatják a kezdeményezésünket, és erre, hála Istennek, van is remény. És talán még abban is reménykedhetünk, hogy az évenkénti kötetszám növekedjék, hiszen az ehhez szükséges fordítói kapacitással rendelkezünk.

1749: Ki segít katalán oldalról a tájékozódásban, válogatásban?

FK-DB: Fő támaszunk a Katalán Írószövetség (Associació d’Escriptors en Llengua Catalana) volt titkárságvezetője, a bölcsész végzettségű Montserrat Bayà, de vannak kapcsolataink középkori és modern irodalmat oktató egyetemi kollégákkal, kiadókkal és alkotókkal is.

1749: Említették, hogy a sorozat igyekszik a Katalónián túli katalán irodalmat is megjeleníteni. Milyen mértékig tükrözi a sorozat a különböző „katalán országok” irodalmát?

FK-DB: A fent elmondottakhoz csak azt fűznénk hozzá, hogy már a sorozat első kötetét, az említett versantológiát is úgy állítottuk össze, hogy ne csak a Principátusból, aztán a sajátos jegyekkel bíró Valenciából vagy Mallorcából származó költők alkotásai legyenek benne, hanem a Baleárok két kisebb tagját, valamint Észak-Katalóniát, sőt a szardíniai szórványt, Alguer (Alghero) városát is képviselje legalább egy vers. Csak Andorra és az aragóniai határsáv maradt ki, de talán majd egy kibővített kiadásban…

1749: Az előbb már felvázolták a katalán irodalom kiemelkedő korszakait. Kik azok a klasszikus szerzők, akiknek a megjelentetésére külön hangsúlyt fektetnek, és hol érzékelnek a tervekhez képest hiányt?

FK-DB: Ahogy már említettük, a sorozatban huszadik századi és mai alkotók mellett középkori szerzőknek és műveknek is kell szerepelniük. Jelenleg sorozatunkban a középkor alulképviselt, és ezen változtatni szeretnénk, első lépésként a Curial e Güelfa című, már említett lovagregény kiadásával, majd egy Ramon Llull-antológia összeállításával. Evvel kapcsolatban megjegyzendő, hogy katalán irodalmat nemcsak a L’Harmattan ad ki magyarul: az Európának például elévülhetetlen érdemei vannak Jaume Cabré vagy Albert Sánchez Piñol megismertetésében, újabban pedig a Libri csoport katalógusában is szerepelnek katalán szerzők. A katalán irodalom ismertetése, népszerűsítése érdekében sokat tett a valamikori Nagyvilág is, különösen 1975 és 1992 közt.

1749: Vannak-e olyan katalán klasszikusok, akik fordításban nem, vagy alig jelentek meg?

FK-DB: Természetesen vannak, a már említett középkoriakon túlmenően is, ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a magyarországi katalanisztika alig fél évszázados. Lényegében nincsenek fordítások a tizenkilencedik század végéről és a huszadik század elejéről. Ebből a korszakból különösen hiányzik Víctor Català Solitud című, 1905-ben megjelent, lírai hangvételű regénye, vagy Jacint Verdaguer két elbeszélő költeményének (a L’Atlàntida és a Canigó) egyike. A modernek közül Salvador Espriu (1913–1985) versei mindenképp megérdemelnének egy önálló kötetet, bár különböző kiadványokban szétszórtan szép számban olvashatók magyarul. A magyarra még alig fordított Pere Calders (1912–1994) eredeti hangvételű, gyakran abszurd novelláiból jövőre megjelenő kötetünk nyújt bő válogatást.

1749: Ez a mozaikosság általában jellemző-e a kis népek irodalmára?

FK-DB: Ha azt vesszük, a katalán az európai nyelvek között egyáltalán nem számít kis nyelvnek! Egyes becslések szerint tízmillióan beszélik valamilyen szinten, s közülük közel ötmillió az anyanyelvű, de persze ma már mindenki kétnyelvű. Különbséget kell tenni az állammal rendelkező, és az annak híján lévő népek közt: az elsők nyilván előnyben vannak. A katalánok ebből a szempontból köztes helyzetben vannak, hiszen a nyelvterület saját állammal nem, de Spanyolországon belül széleskörű autonómiával rendelkezik, és az ebből adódó lehetőségekkel a helyi kultúrpolitika messzemenően él.

1749: Mit jelentenek a sorozat szerzői a katalán közösség és mit a célnyelvi országok olvasóközönsége számára?

FK-DB: Általában nagy neveket, a művelt-olvasott katalán réteg által nagyra értékelt szerzőket adtunk ki, akiket ráadásul nem egy esetben már előttünk számos nyelvre lefordítottak; legföljebb a modern vagy kortárs antológiák szerzőinek „halhatatlanságában” nem lehetünk elég biztosak, de annyi biztos, hogy legalább most jó nevű alkotók valahányan. Hogy aztán mit tud a világ vagy legalább Európa a katalán irodalomról? A spanyol olvasó elég sokat, néhány mai szerző is igen sikeres az államnyelven is. Ramon Llull, inkább a latinos névalakkal: Raimundus Lullus, Ausiàs March, vagy a huszadik századiak közül Mercė Rodoreda akkora név, hogy a nagyobb európai nyelvek irodalomban jártas közönsége bizonyosan ismeri őket. Ami a magyarokat illeti: sorozatunk köteteinek kis példányszáma eleve mutatja, hogy nem számíthatunk kirobbanó sikerre, de akkor is örülünk a katalán irodalom sikerének, ha más kiadó érdeme. Néha váratlan dolgok történnek. Még a sorozat előtt, szinte „zugkiadásban” jelent meg Raimundus Lullus két műve, és a kötet lényegében hetek alatt elfogyott. Ebben azért a rendszerváltozás utáni évek eufóriája is közrejátszott, meg aztán a vallási mozzanatok mellett a Llull tudományos rendszere iránti érdeklődés. Mindenesetre, ha még vannak is lyukak a katalán irodalom megismerésének lehetőségében, lassan lefedjük a katalán irodalom évszázadait.

1749: Milyen visszajelzéseik vannak a sorozatban megjelent művekről?

FK-DB: Arról nem tudunk, hogy a sorozatot összefoglalóan bárki értékelte volna, de néhány kötetünk felhívta a kritikusok figyelmét. Az Ausiàs March verseit tartalmazót Bánki Éva elemezte a Filológiai Közlönyben, tizedik kötetünkről (Jesús Moncada: A folyók városa) Varjú Kata és Zelei Dávid adott hírt a Lazarillón, illetve az Élet és Irodalomban, Balkó Ágnes pedig még az első kiadásról írt a Nagyvilágba, míg a következő kötetet (6 mai katalán dráma) Mesterházi Márton és Bóka Gábor recenzálta a Nagyvilág, illetve a Lazarillo számára. Az ebben az antológiában és a sorozat előző két drámakötetében megjelent darabok némelyikét több magyarországi és határon kívüli magyar színház vitte színre, amit szintén pozitív visszhangként élünk meg.

*

A Katalán Könyvtár eddig megjelent kötetei

Ész és mámor / Raó i follia. XX. századi katalán költők. Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 1997

A gondviselés szeszélye. XX. századi katalán elbeszélők. Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 1998.

Ausiàs March: Versek / Poemes / Poemas. Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 1999.

Modern katalán színház I. Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 2002.

Modern katalán színház II. Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 2001.

Jakub cselebi története. Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 2003.

Jesús Moncada: A folyók városa (Első kiadás.) Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 2004

Mentafagylalt. 24 mai katalán elbeszélő. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011

Jesús Moncada: Balkézről jött történetek. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012

Jesús Moncada: A folyók városa (Második kiadás.) L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013.

6 mai katalán dráma. Sergi Belbel és Jordi Galceran darabjai. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013.

Llorenç Villalonga: Mallorcai udvarház  vagy a babaszoba. (Második kiadás.) L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2014.

Mercè Rodoreda: Törött tükör. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2014.

Joan Margarit - Francesc Parcerisas: Natura morta. 111 kortárs katalán vers. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2015.

Maria Barbal: Sirató az elveszett földért. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018

Mercè Rodoreda: Kisgalamb és Cecília. Nők Barcelona kisvilágában. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2019.