1749: Elárulod, min dolgozol épp? Új versek, új könyvtervek, új koncepciók?

 AM: Azt látom magam körül, hogy a koronavírus-járvány igencsak megtermékenyítően hatott a költészetre. Hosszú ideig elzárva éltem a házamban és az udvaromban, és szinte minden nap írtam valamit, mintha csak az én jó öreg múzsámat elvitte volna a vírus a sírba, és kaptam volna helyette egy újat, egy másikat, aki fiatal, vibráló, új, más szokásai vannak – és aki különösen kegyel engem most. Befejeztem egy teljes, új könyvet, ami egész más lett, mint a korábbi köteteim, más, mint bármelyik korábbi kötetem volt; mindez igen nagy örömmel tölt el.

1749: Mint ti ott Izraelben, mi is hosszú ideig karanténban voltunk itt Magyarországon – te személy szerint hogy élted meg ezt, hiányzott-e a kulturális élet személyes találkozásokra épülő része?

AM: Szerencsésnek mondhatom magamat, mint mindenki, aki vidéken, a természet közelében vészelte át a járványt – ragyogó tavaszban. Elképesztő, a természet egyszerűen csak folytatja önmagát, tette a dolgát. Nagy-nagy nyugalom volt körülöttem. Rettenetesen hiányzott ugyanakkor a fizikai kontaktus a gyerekeimmel és az unokáimmal, az ölelések és a puszik. A növényeken túl csak az állatokat érinthettem meg a ház körül. Igen, megváltozott az életem, elmaradtak a felolvasások, az irodalmi estek, és persze elmaradt a lengyelországi fesztivál is, ahol a lengyelre fordított verseskötetemet mutatták volna be. Talán jövőre.

1749: Elmondanád, milyen állásfoglalások, vagy akár irodalmi értékű írások jelentek meg nálatok az internetes és nyomtatott sajtóban a járvány kapcsán?

A Haaretzben volt nemrég egy koronavírus-tematikájú irodalmi összeállítás, amelyben én is szerepeltem egy versciklussal. Amúgy nem jelent meg túl sok szépirodalmi publikáció járványügyben. Én magam nagyon aktív voltam a közösségi médiában, és a koronavírus-verseim közül több idegen nyelvekre is le lett fordítva – amint most magyarra is.


(A borítókép a tavalyi PesText Fesztiválon készült.)