A generációmhoz tartozók között sokan akadnak, akik gyerekkorának meghatározó olvasmányélménye volt az Ami a szívedet nyomja című, Tótfalusi István által fordított kortárs svéd gyerekversgyűjtemény, amely a hatvanas-hetvenes évek fordulóján született verseket tartalmaz. A kötet velem egyidős, 1975-ben jelent meg, és töretlen sikerét mutatja, hogy eddig tizenegy kiadást ért meg. A fordító a verseskötetbe három svéd költőnő, Britt G. Hallqvist, Siv Widerberg és Ingrid Sjöstrand műveiből válogatott, amelyek között számtalan, nálunk immár közismert költemény is szerepel. Ki ne ismerné például a bélyeggyűjtésről, a cipzáros banánról vagy a nagy, vörös és elálló fülekkel megáldott Stein-Maltéról szóló verset, hogy csak hármat említsek?

A versek közkedveltsége minden bizonnyal abból is eredt, hogy a költők a gyerekek szemszögéből írták őket, mintha maguk a gyerekek szólalnának meg az őket foglalkoztató témákban. Emellett a humornak is fontos szerep jutott bennük, és nem volt elhanyagolható tényező a skandinávokra általánosan jellemző egyszerű, szókimondó, lényegre törő stílus sem, ami abban is tetten érhető, hogy a Tótfalusi István által beválogatott alkotások kivétel nélkül szabadversek. Az e csoportba sorolható költemények egyébként – talán meglepő módon – már akkor sem tartoztak a gyerekeknek és fiataloknak szánt versek fősodrába, és a helyzet ötven év elteltével sem változott. Emellett az is furcsa, hogy 

a három költőnő verseit nálunk sokkal jobban ismerik, mint hazájukban, Svédországban.

2020 elején pattant ki a fejemből az ötlet, hogy csaknem ötven év elteltével itt lenne az ideje megismertetni a magyar olvasókkal a kortárs skandináv gyerekverseket, lehetőleg hasonló válogatási elvek alapján, mint amelyek alapján az 1975-ös kötet létrejött. Sejtettem, hogy nagy fába vágom a fejszémet, és mindenekelőtt azt akartam kideríteni, hogy egyáltalán találnék-e elég olyan kortárs skandináv verset, amelyben jelen van a korábbról ismert svéd versekre jellemző gyerekszemszög és humor. Mivel az, amit mi „svéd gyerekversekként” ismerünk, nem kifejezetten svéd jelenség, fontosnak tartottam, hogy a merítésbe a többi skandináv nyelv képviselői is bekerüljenek.

Felvettem a kapcsolatot a különböző skandináv országokban élő ismerőseimmel, köztük költőkkel, írókkal, kiadók és irodalmi ügynökségek munkatársaival, ám arra nem számítottam, hogy egy pandémia miatt rövidesen az egész világ leáll. Még mielőtt ez bekövetkezett volna, sikerült jó néhány szóba jövő nevet összegyűjtenem, és a Covid-járvány alatt átböngésztem a költőktől közvetlenül beszerzett, illetve az interneten fellelhető anyagokban, gyűjteményekben talált verseket. Könyvtárosoktól is kaptam tippeket. Hamar kiderült, hogy a koncepcióba illő darabok felkutatása komoly kutatómunkát fog igényelni. 

Bár a skandináv költők ma is sok gyerekverset írnak, úgy tűnik, hogy ezek túlnyomó többsége a felnőtt szemszögéből szól a gyerekekhez.

Mindhárom központi skandináv országban (Norvégiában, Svédországban és Dániában) találunk néhány alkotót, akinek vannak kifejezetten gyerekeknek szánt versei. Az izlandi és feröeri gyerekversek terén azonban a válogatási kritériumok igencsak megnehezítették a megfelelő darabok megtalálását. Izlandon például az iskolákban túlnyomórészt a hagyományosabb izlandi gyerekverseket használják, de egy-egy szerző, többek között a már nálunk is ismert Andri Snær Magnason elsősorban felnőtteknek szánt verseit a fiatalabbak is előszeretettel olvassák, így bekerülnek az iskolai tananyagba. Az általunk alig ismert, 50 ezer fős 

Feröer-szigeteken pedig egy-két ritka kivételtől eltekintve leginkább dalszövegekből áll a tizenéveseknek szánt feröeri nyelvű líra.

Miután összeállt egy kb. százötven versből álló anyag, és már túljutottunk a pandémia legvészesebb hullámain, előhozakodtam az ötletemmel a Móra Kiadónak, és meglepetésemre a szerkesztőség egyhangúlag támogatta a koncepciót. Ezúton is köszönöm szerkesztőimnek, Pacskovszky Zsoltnak és Ughy Szabinának, hogy kezdettől fogva bíztak bennem, és szinte mindenben szabad kezet adtak nekem. A több ezer átolvasott versből leszűkített anyagból végül hatvanhat kerülhetett be az október elején megjelent Szólj, ha kell egy barát című kötetbe. A végső válogatás során igyekeztem minél jobb egyensúlyt teremteni a különböző forrásnyelvek, a rímes és szabadversek, az egyes tematikus kategóriák, illetve a női és férfi költők aránya között.

A válogatás versei leginkább a 8–12 év közötti korosztályt szólítják meg, de a fiatalabbak és persze a nagyobbak és a felnőttek is találhatnak közöttük a szívüknek kedveset.

A kötetben szereplő versek mind 2000 után keletkeztek, szerzőik ma is élnek – a számomra nagy felfedezést jelentő és rendkívül termékeny dán Thorstein Thomsen kivételével, aki 2021-ben hunyt el, és aki nélkül a válogatás biztosan nem lenne teljes.

Amellett, hogy a válogatásban a svéd mellett dán, norvég, izlandi és feröeri költők művei is helyet kaptak – a két utóbbi, „kisebb” skandináv nyelvről tudomásom szerint még nem is születtek magyar gyerekversfordítások –, az abban is eltér a korábbi svéd gyerekverskötettől, hogy a szabadversek mellett rímes költemények is szerepelnek benne.

Míg az új kötetbe bekerült versek témái részben megegyeznek a „régi” svéd gyerekversekből ismertekkel – barátság, szerelem, család, iskola, elmélkedés a világ dolgairól –, külön kategóriába kerültek az abszurd, illetve a minket körülvevő világ nagy kérdéseit (a globalizációt, a fogyasztói társadalmat és a környezeti problémákat tematizáló) versek. Ezek a témák már egyértelműen megjelennek a kisiskolásoknak szánt költeményekben is, ami nem csoda, ismervén a skandináv fiatalok környezeti kérdések iránti fogékonyságát. Külön öröm számomra, hogy a kötet illusztrálására sikerült megnyerni Schall Esztert, akinek szép és finom humorú rajzai remekül illenek a versek világához.

No de milyen volt ezeket a verseket fordítani? A könnyed stílusú szabadversek érzésem szerint nem jelentettek nagyobb feladatot a prózai szövegeknél, a rímes versek fordítása során azonban nemcsak a ritmusra és a rímekre kellett figyelnem, hanem az eredeti versek egyszerűségéhez is tartanom kellett magam. Utóbbiak fordítása így a vártnál több időt vett igénybe.

Igyekeztem minden esetben megőrizni az eredeti versek lüktetését, de ezzel próbára tettem magamat, mivel 

a skandináv nyelvek ritmusa általában eltér a magyarétól.

További nehezítő körülményt jelentett, hogy a skandináv nyelvekben – például az angolhoz hasonlóan – sok a rövid szó, a magyarban viszont kevesebb, és a toldalékolás beszűkíti a mozgásteret a ritmust illetően.

A prózai szövegek esetében tapasztalatom szerint a magyar fordítás minimálisan ugyan, de hosszabb a skandináv eredetinél. A versek viszont – kötöttebb formájukból eredően – nem nyúlhatnak hosszabbra az eredetinél, ezért időnként a tömörítés is megnehezítette a dolgomat, mivel kihagyni nem akartam semmit, de néha nagyon nehéz volt az eredeti teljes tartalmát „belegyömöszölni” a magyar változatba, ráadásul úgy, hogy az ne hangozzon erőltetetten.

A fenti nehézségek a gyakorlott lírafordítók számára bizonyára nem okoznak meglepetést, de mivel jómagam viszonylag kevés versfordítási tapasztalattal rendelkezem, nagy tömegben most szembesültem először ezekkel a problémákkal.

Csak abban reménykedhetek, hogy igaz a mondás, miszerint gyakorlat teszi a mestert.

*

A Szólj ha kell egy barát című kortárs skandináv gyerekvers-antológia októberben jelent meg a Móra Kiadónál.