A szépirodalmi érdekű friss Pulitzer-díjak, egy eddig ismeretlen Foucault-traktátus megjelentetése, valamint az Apostoloff szerzőjének halálhíre László Ferenc heti világirodalmi körültekintésében.

A hajdanán Makóról indult vaskezű, de arannyal fizető sajtócézár, Joseph Pulitzer nevét viselő díjak köztudomás szerint az amerikai sajtómunkások számára elérhető legnagyobb elismerést jelentik 1917 óta. Ám Pulitzer-díjat még egy sor más kategóriában is osztanak, 1943 óta még zeneszerzői teljesítményekért is, így többek között Copland, Menotti és Samuel Barber is elnyerte már ezt a jutalmat. Nekünk persze e felületen most fontosabb, hogy Pulitzert dráma- és regényírók, költők, sőt még azok a fene kritikusok is kapnak. Így a múlt héten számos új díjazott nevét tanulhattuk meg, s persze akadt köztük olyan szerző is, akitől olvashattunk is már valamit. Kiválólag ilyen a Pulitzer Prize for Fiction kategória két győztesének egyike, az argentínai születésű Hernán Díaz, hiszen az ő Bizalom című regényét a XXI. Század Kiadó jóvoltából és Pék Zoltán fordításában tavaly már kézbe is vehettük. A Roaring Twenties korának New Yorkjában játszódó és így A nagy Gatsby olvasmányemlékét megmozgató regényt Sári B. László már elemzően értékelte is oldalunkon, az HBO és Kate Winslet pedig épp nagyban forgatja a műből lelkedző minisorozatot. A kategória másik nyertese, Barbara Kingsolver ugyancsak játékba hozta az angol nyelvű irodalom egyik időtlen klasszikusát, lévén a Demon Copperhead rögtön a címével az eszünkbe juttatja Dickens Copperfield Dávidját, s a regény egyebekben (elbeszélői pozíció, fordulatok, szereplői nevek és tulajdonságok stb.) is vállalja merészen elrugaszkodó, ám mégis leszármazotti viszonyát.

A költői díj a St. Louis-i Washington-egyetem professzoráé, Carl Phillipsé lett (Then the War: And Selected Poems, 2007-2020), míg a legjobb drámáért járó 15 ezer dollár Sanaz Toossi English című darabját jutalmazta, amelynek felnőtt szereplői egy iráni tanteremben épp az angol vizsgájukra készülnek. A nyelvi korlátokkal intelligensen és beleérzően eljátszó darab Pulitzer-díja az iráni származású 31 esztendős szerzőnő nyilatkozata szerint egyfajta

jelzés az irániak felé, hogy az ő történeteik is számítanak.

S végül essen futó említés egy szigorúan véve újságírói Pulitzerről is, hiszen Andrea Long Chu a New York magazin és a Vulture rencenzenseként nyerte el a kritikusi díjat, habár az ő működése a transzgender témáktól Andrew Lloyd Webber munkásságáig felettébb változatos tárgyakat ölel fel.

*

A múlt héten történt az is, hogy észbe vehettünk: új kötettel gyarapodott Michel Foucault életműve. Az 1984-ben elhunyt francia filozófusnak a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzött, 110 doboznyi és mintegy 38 ezer lapnyi hagyatékából ugyanis néhány éve előkerült egy majdnem készre tisztázott, de soha meg nem jelentetett vaskos kézirat. Le Discours philosophique – ez az 1966 júliusa és szeptembere között keletkezett dolgozat címe, s e műre egy olyan dobozban lelt rá Henri-Paul Fruchaud, Foucault unokaöccse és jogörököse,

amelyről pedig előzetesen azt sejtették, hogy csupán egyetemi kurzusok felhasznált anyagait tartalmazza.

A múlt pénteken Orazio Irrera és Daniele Lorenzini gondozásában a könyvesboltokba került régi és mégis vadonatúj Foucault-kötet a legmerészebb értelmezésben nem mást kínál fel megismerésre, mint Foucault-t – a filozófiatörténet elemzőjét. Aki a szöveg tanúsága szerint példásan artikulált intellektuális programmal rendelkezik, pozitív választ adva a „mi ma a filozófia szerepe?” azóta is nyugtalanító kérdésére. Ám erről a témáról többet csakis az esszé elolvasása után kockáztatnánk meg.

*

Ezen a héten ismét egy halálozási hír zárja beszámolónkat, ugyanis múlt szombaton Berlinben elhunyt Sibylle Lewitscharoff. A hazánkban leginkább az Apostoloff című – részben önéletrajzi – utazási és aparegény révén ismert, bolgár apától és német anyától származó írónőt 69 esztendős korában érte a halál. Az említett 2009-es, magyarul 2015-ben megjelentetett kötete mellett Lewitscharoff szerzője volt több más mellett annak a Blumenberg (2011) című filozófusregénynek is, amely az 1996-ban elhunyt nagyhatású egyetemi professzornak, Hans Blumenbergnek állított emléket. 2013-ban elnyerte az egyik legrangosabb német irodalmi díjat, a Georg-Büchner-Preist, s a kísérő indoklásban lelkesen méltatták az írónő elbeszélői és nyelvi fantáziáját, s éppen nem mellesleg a humorérzékét is. Megközelítés és értelmezői jóindulat kérdése, hogy e humorérzék provokatív irányú igazolásának, vagy épp szomorú cáfolatának volt-e tekinthető az a 2014-es drezdai ünnepi beszéde, amelyben a vallásos Lewitscharoff a mesterséges megtermékenyítés, a béranyaság, a spermabankok stb. ellen kikelve többek között félig emberi, félig mesterséges nem is tudom micsodáknak („halb Mensch, halb künstliches Weißnichtwas”) nevezte az ilyen úton világra jött gyermekeket.