Tröszt – akár így is ferdíthetnénk Hernán Díaz 2022-es regényének címét, az eredeti angol kiadást látványos gyorsasággal követő magyarban azonban marad a Bizalom. Ahogyan az első fejezetet alkotó fiktív kulcsregény, a Bonds címe is inkább Kötések lehetne, semmint Kockázatos pozíciók. Ahogyan az már lenni szokott, a magyar nyelv másfajta metaforahálót sző a politikai gazdaságtan és a lelki ökonómia kapcsolatrendszere köré, már ha a nyelvi tudatosság szintjén ez a kapcsolat egyáltalán megjelenik a jövevényszavakon túl. Magyar nem beszélni amerikai angol. Lásd még: nagy gazdasági világválság vs. Great Depression. Elkeseredettség, útlevél, fogkefe, megbicsaklott remények, három generációnyi távolság szükségeltetik az egyéni érvényesülés, az alkotmányban is garantált „boldogság hajszolása” és ezen élethazugság gazda(g)sági alapvetése közötti amerikai kapcsolat megértéséhez. Annak a fikciós alapműveletnek a megéléséhez és elvetéséhez, mely pénz és egyéni boldogulás között teremtené meg az ekvivalenciát. „Business is business”, vagy ahogyan Coolidge elnök mondta volt: 

„America’s business is business.”

Díaz Bizalom című regénye az új amerikai gazdasági rend forrásvidékére, a húszas évekre tekint vissza száz év távlatából, négy jól meg- és szétírt fejezetben. A szöveg formai tudatosságát nem árt érteni, ha az ember értékelni szeretné.

Az első fejezetet Harold Vanner fiktív, leleplezőnek szánt botrányregénye alkotja, mely már első mondatában igyekszik szakítani azzal a makacs tévképzettel, hogy a „gazdagok és szépek”, az Egyesült Államok pénzarisztokratái önnön erejükből, nincstelenekből lettek azzá, akivé. A regénybéli regényben „Benjamin Rasktól születése óta kevés kiváltság tagadtatott meg, és ezek közé tartozott a hősies felemelkedés”. (15) Ez az ironikus kiszólásokkal teletűzdelt, mindazonáltal a lélektani okság mintázataira bravúrosan építő fiktív történet vezeti be az olvasót Andrew és Mildred Bevel regénybéli életébe, kettejük számtalan spekulációra okot adó kapcsolatába. Ebben a szövegben merülnek fel az olvasói érdeklődést elsődlegesen meghatározó kérdések: hogyan élhetett együtt a tőzsdei spekulációból vagyonát megtöbbszöröző gazdasági szakember és érzékeny, önmagát művészetpártoló, jótékonysági és – férje spekulációit ellensúlyozandó – emberbaráti tevékenységekben megvalósító felesége? Mi okozta Mildred halálát? Egyáltalán hogyan, milyen körülmények között távozott az élők sorából? Volt-e köze Andrew-nak felesége halálához? Hogyan viselte gondját, kezeltette betegségét? A Kockázatos pozíciók (vagy a személyközi viszonyok ábrázolása miatt inkább: Kötések) mintha a Fitzgerald-család mítoszát ötvözné A nagy Gatsby történetvilágával: az előtérben a pénzembert alakító Andrew-val és a háttérben szenvedő, Zelda alakját idéző Mildreddel. (Ennek a kapcsolatnak még lesz jelentősége a regény rétegzett szerkezete miatt.)

Mire az olvasó éppen beleélte magát az első fejezet lélektani realizmusa kínálta kényelmesen ismerős történetvilágába, a regény második fejezete, Andrew Bevel vázlatos, kéziratban maradt életrajza máris új megvilágításba helyezi az eseményeket. A botrányhősi szerepből kitörni vágyó, magát mindenáron tisztázni (és piedesztálra emelni) igyekvő Andrew saját története ugyanis nem lebontja az őt befeketítő fiktív történetet, hanem tovább mélyíti annak vádjait – elsősorban a szöveg vázlatossága révén. A hatásvadász felütés után („A nevemet sokan ismerik, a tetteimet néhányan, az életemet kevesen.” [135]) az Életem címet viselő kézirat ugyanis egyre töredékessebbé válik, és a befejezetlenség benyomását keltve őrzi meg az elbeszélés feladatjellegére történő utalásokat. „Példák az üzleti éleslátásra. Megmutatni az úttörő szellemiséget.” (143) „Anyám / MATEK részletesen. Koraérett tehetség. Anekdoták.” (155) „Magamra találás.” „Nyitott szem [sic!] a művészetre.” (156) „Az 1926-os mesés siker. Páratlan diadalok. Történelmi.” (181) „Prosperitás a gyász és ellenséges politikai körülmények dacára. Lista.” (192) „Filozófia testamentum. Stb.” (194) A töredékes odavetések egyrészt a kreatív írói munka félbemaradt fázisait idézik és a történetmesélés sablonos mivoltát mutatják, a kettő együtt pedig az emlékirat hagyományainak megfelelően a szerző és elbeszélő közti azonosságot kihasználva a fiktív szerző nárcizmusát leplezi le. Az elbeszélő nemcsak önnön nagyságát igyekszik kidomborítani, de kényszeresen kergeti a nagyság életrajzi hagyományban régóta élő ábrándját is.

A harmadik, Ida Partenza által jegyzett fejezetből aztán az is kiderül, hogy 

ebben a töredékes önéletrajzi szövegben sem bízhatunk meg maradéktalanul.

A Felidézett memoár [A Memoir, Remembered] címet viselő rész hosszan taglalja az életrajzi kézirat születését az annak vázlatát lejegyző, és megalkotásában névtelenül közreműködő szerző szemszögéből. Ida Partenza elbeszéléséből egyrészt kiderülnek az életrajzi kézirat munkálatainak körülményei, másrészt felbukkan az a gazdag önéletrajzi hagyomány is, melyet felhasznál Mildred alakjának megformálásához Theodore Dreisertől Dorothy Parkeren át Edith Whartonig és tovább – hogy csak a kimondottan irodalmi érdekeltségűeket említsem. Ida Partenza visszaemlékezése az általa megírandó memoárra egyben íróvá válásának saját történetét is elbeszéli, belefoglalva az „irodalmi négerekre” és nőkre jellemző keserű tapasztalatot, hogy történeteit a hatalom (sokszor hímnemű) birtokosai hogyan sajátítják ki Andrewhoz hasonlóan saját céljaikra (343), ahogy annak idején Zelda Fitzgerald írásaival is megtörtént. E megindítóan tálalt történet viszonya a második fejezetben található életrajz befejezetlen kéziratához meglehetősen furcsa: a memoár ugyanis szövegszerűen nem bír tudomással a töredékesen fennmaradt jegyzetekről (a történet egyik meglepő fordulata, hogy ki és hogyan őrizte meg a soha el nem készült és kiadatlanul maradt jegyzeteket Andrew Bevel halála után). A két kézirat viszonya így számtalan kérdést hagy nyitva, melyet csak Mildred naplói válaszolnak meg úgy-ahogy a regény negyedik fejezetében.

Ida figyelme ugyanis visszatekintése során egyre inkább Mildred felé fordul, akit Andrew életrajzában ő ruházott fel élettel saját és mások történeteinek foszlányai révén. A férj halálát követő időszakban, immár íróként ismét Mildred nyomába ered, és a hagyatékban végzett kutatásai eredményeképpen felleli (és eltulajdonítja) a nő naplóit; ezeknek egy része, a haldokló Mildred svájci feljegyzései adják a regény zárlatát. A magyarban Opciók, az eredetiben Futures [Határidős ügyletek] címet viselő szövegrészlet teremti meg a kötet szövegeinek egyensúlyát. Töredékessége ugyan a félbemaradt (ön)életrajz formájára rímel, ám az idő múlását pusztán a napszakok rögzítésével jelző bejegyzések lemondanak a történetnek még csak a lehetőségéről is, és rávilágítanak a jövő kilátástalanságára, a határidős ügyletek egyszerre hazárd, fikcionális és érdektelen jellegére, a kontroll illúziójára és a jövővel kapcsolatos önámítás magas fokára. A javarészt érzéki benyomásokat rögzítő naplók még így sem mondanak le a férj és az általa képviselt világ, benne a nemi szerepek ökonómiájának racionális kritikájáról. Ahogyan Scott Fitzgerald hol Zelda Saye naplójegyzeteit, kéziratait használta a nő tudta és beleegyezése nélkül, hol cenzúrázta azokat, hogy saját szövege elkészülhessen a közös történet hiteles változataként (Az éj szelíd trónján, illetve Zelda Save Me the Waltz című szövege), a Bizalom címet viselő történetegyüttesben is kiderül, hogy Andrew és Mildred közösnek mondott történetében is a nő belátásai szolgáltatják a történet fontos epizódjait, míg a férj narratívája leginkább ennek a ténynek az elfedését szolgálja.

Mint az talán mostanra kiderülhetett,

Diaz szövegében végig ott munkál a tudatosan alkalmazott formátlanság,

és az abból adódó ellentmondások és kritika kiaknázásának szándéka. Díaz törekszik a töredékességre, s igyekszik ennek valamiféle jelentést is tulajdonítani, s az egyes narratívákat párbeszédre bírni a szöveg egészének összefüggésében. Mindeközben arra készteti az olvasót, hogy folytonosan átértékelje saját viszonyát az ismerősnek hitt történethez, s saját elvárásai helyett megtanuljon a szöveg nyelvi és az elbeszélés tranzakciós szintjeire, azok belső rendjére és ökonómiájára összpontosítani. Ahogyan annak idején Scott és Zelda, Andrew és Mildred történetei is egymás kritikáját írják. Ha tetszik, az Díaz szövegének talán legnagyobb erénye – vagy akár azt is mondhatnánk: értéke –, hogy rámutat: maga az érték is a róla szóló történetek és azok viszonyának függvénye. A Bizalom ennek a történetek formájában megőrzött értéknek a regénye, afféle jól megírt, kései posztmodern mese alapvetőnek gondolt, modern igazságokról. Azt ugyanis a regény elolvasása előtt, közben és után is végig tudtuk: a pénz nem boldogít. Díaz regényéből az is kiderülhet – s valljuk be, ezt is mindvégig sejtettük –, hogyan teszi a történetek által kitermelt szimbolikus tőke boldogtalanná azokat, akik botorul arra építenék boldogságukat.

A Bizalom azon ritka esetek egyike, amikor a fondorlatos irodalmi forma valahogy mégiscsak felülkerekedik ezen gazdasági manipulációkon.

Hernán Díaz: Bizalom. Fordította Pék Zoltán. Budapest, 21. Század Kiadó, 2022. 399. oldal, 4990 forint.