6 perc világhír! Ellentmondások az idei Pulitzer-díjak körül, egy nagy festő malac levelei, valamint Bristol számunkra is érdekkel bíró új fesztiválja László Ferenc heti hírszemléjében.
Habár változnak az idők, azért a hajdan Makóról indult sajtócézár, Joseph Pulitzer nevét viselő díjak 1917 óta mindmáig az amerikai sajtómunkások számára elérhető legnagyobb elismerést jelentik. Ám a májusi eredményhirdetést hagyományosan nemcsak ők várják némi indokolt izgalommal, hiszen Pulitzert nem csupán jelentős újságírói teljesítményekért osztanak, de egyebek mellett dráma- és regényírók, költők, sőt még kritikusok is elnyerhetik a maguk kategóriájában ezt az elismerést. Így történt ez a múlt héten is, csakhogy idén az egyenként 15 ezer dolláros pénzjutalmat is elnyerő győztesek listája láttán a feszültség több ponton is megmaradt, sőt akár még növekedett is. Különösképpen így történt ez az újságírói szakba tartozó, Commentary elnevezésű kategória díjának odaítélése kapcsán. Itt ugyanis a Pulitzert a palesztin író-költőnek, Mosab Abu Tohának ítélte oda a zsűri, azokért a The New Yorker hasábjain megjelentetett esszékért, amelyeknek legszorosabban vett tárgya a Gázai-övezetben élő palesztinok szenvedése az ismeretes háború közepette. Ám megannyi izraeli véleményformáló és jó néhány nyugati orgánum is sérelmesnek tartja e díjazást,
azokra a közösségi médiában olvasható posztokra irányítva a figyelmet, amelyekben Abu Toha vitatta vagy mellékesnek tekintette a közel-keleti háború során túszul ejtett izraeliek kálváriáját.
Mindennek eredményeképpen a díjazott irodalmárt most egyfelől szélsőségesként és a holokauszttagadással egyenértékű bűn elkövetője gyanánt bélyegzik meg, másfelől viszont az Abu Toha mellett kiálló amerikai könyvpiaci szereplők nyílt levélben nyomatékosították, hogy meg kell védeni a palesztin alkotót a személyes biztonságát is veszélyeztető fenyegetésektől.
Ehhez képest valósággal békebeli mikrokonfliktusnak tekinthető a Fiction kategória díjának odaítélése körül támadt vita. A Pulitzert itt az e rovatban már sokat emlegetett, több díjjal is jutalmazott s kisvártatva Jelenkor jóvoltából és Falcsik Mari fordításában magyarul is megjelenő regény, Percival Everett James című munkája nyerte el. A Huckleberry Finn-átiratként olvasandó mű érdemeit, valamint egyértelmű szakmai és közönségsikerét nem is igen vitatja senki, ámde a díj körül most mégiscsak akadt valamelyes kalamitás. A kategória előválogató zsűrije ugyanis szokás szerint három művet terjesztett a díjról döntő testület elé – és e hármas listán Everett regénye nem szerepelt ott. A James mindössze a negyedik helyet szerezte meg ebben a körben, azonban a testület akképp bírálta felül az előválogatókat, hogy négytételesre bővítette a döntős kötetek lajstromát, majd többségi szavazattal az így bekerült regényt díjazta. A megoldás szokatlan, habár nem teljességgel példátlan, viszont az határozottan kölcsönöz kisebb adag pikantériát az esetnek, hogy
a zsűri által előrébb sorolt mindhárom kötet női szerző munkája volt.
*
Egészen másfajta és nagyobb léptékű pikantériát emlegethetünk a Gallimard kiadó egyik új megjelenéséről írván. Még áprilisban került ugyanis a francia könyvesboltokba az a levelezéskötet, amely a festő Gustave Courbet – mit szépítsük! – kifejezetten pornografikus korrespondanciáját tárja az olvasó elé. Az igencsak témába vágó (és egykor Hatvany-tulajdonban lévő) L’Origine du monde szabad szellemű alkotója és Mathilde de Svazzema 1872 ősze és 1873 tavasza között nem kevesebb, mint 114 levelet váltott egymással, legalábbis ennyi került elő 2023 novemberében a besançoni könyvtár padlásáról. Igaz,
a felettébb obszcén levelezés egyik résztvevője, éppenséggel a férfi nem szignálta a leveleket,
ám az íráskép alapján csakúgy megnyugtató bizonyossággal sikerült az azonosítás, mint a Courbet-életrajz eddig is ismeretes mozzanatai révén. A hölgy volt az, aki csodálatára és állítólagos korábbi párizsi találkozásukra hivatkozva felkereste soraival a festőt, aki azután meglepő gyorsasággal tette a merész és mosdatlanul trágár szexuális fantáziák kiélésének eszközévé a levelezés egészét. Úgy lehet, ez Mathilde szándékaival is egybeesett, merthogy ő pénzszerzési (és a jelek szerint zsarolási) szándékkal lépett akcióba, akárcsak akkor, amikor hasonlóan a szerelmes rajongó pozíciójából Victor Hugóhoz, az ifjabb Dumas-hoz vagy épp a harcias szellemű republikánus politikushoz, Gambettához fordult.
*
Végezetül pár szó Bristol új irodalmi fesztiváljáról, amely május 12-e és 25-e között most első alkalommal kerül megrendezésre. Translated by, Bristol – ez a szépreményű és nagyralátó rendezvénysorozat neve, és amint az az elnevezésből is rögtön kihüvelyezhető, a téma a műfordítás és az angol fordításban olvasható kortárs szépirodalom. Így a fesztivál programjain ott szerepel a latin-amerikai irodalmak két elsőrangú angolszász fordítója, számos alkotó Szlovákiától Kamerunig, és szerdán még egy olyan pódiumesemény is ígérkezik, amelyen a nálunk is jól ismert brit író, A bánat egy tollas állat, a Lanny és a Shy szerzője, Max Porter műveinek holland és francia tolmácsolójával fog beszélgetni. Az alapítókat pedig korántsem csupán a fordításirodalom növekvő szigetországi volumene és jelentősége motiválta, hanem az a szándék is, hogy a fesztivál erősítse az intellektuális ellenállást a politika által gerjesztett idegengyűlölettel, az előítéletekkel és a kulturális homogenitás hagymázas eszméjével szemben.
