6 perc világhír! Díjosztó csúcsidőszakához közelít a franciák irodalmi szezonja, de azért még így is jut némi hely a gyermekek Bookere és a kanyaróból lábadozó Viktória királynő számára László Ferenc heti hírszemléjében.

1989-ben programszerűen egyfajta ellen-Goncourt-díjként hívták életre, ám bő három és fél évtized múltán a Prix Décembre (eredeti nevén Prix Novembre) immár a kontrázás, sőt a kontrakarírozás markáns gesztusán túl is okvetlenül figyelmet érdemel a francia irodalmi szezon, a rentrée littéraire legsűrűbb másfél hetének kezdetén. Nos, a kedd esti bejelentés szerint a díj ez évi nyertese Laura Vazquez, aki második regénye, a Les Forces révén diadalmaskodott.

A 39 esztendős, rendszerint baseballsapkát viselő irodalmárt két éve már egy Goncourt-ral is megjutalmazták,

igaz nem regényíróként és nem „a” Goncourt-ral, hanem költői jelentőségét elismerve a Prix Goncourt de la poésie-vel. A most díjazott Les Forces egy fiatal költőnő önfelismerésének útját, mondhatni odisszeiáját követi nyomon leszbikus bároktól szektaközponton át a drogfüggők közösségéig, méghozzá úgy, hogy mindezek elbeszélése során horatiusi citátumoknak csakúgy jut hely a szövegben, mint a modern algebrai geometria egyik hősétől, Alexander Grothendiecktől vett idézeteknek.

Mindazonáltal a keddi nap nemcsak e felnövekedésregénybe oltott költői túlélési kézikönyv sikerét hozta el, hiszen alig pár órával e hír megjelenése előtt az Académie Goncourt közzétette az utolsó, harmadik mezőnyszűkítés névsorát. A négy közé a papírformának megfelelően bejutott Emmanuel Carrère és az ő Kolkhoze-a, illetve Laurent Mauvignier, a La maison vide szerzője. A legfrissebb elemzésekben velük egyenrangú favoritként említett Natacha Appanah is ott szerepel a troisième et dernière sélection listáján: a mauritiusi születésű írónő műve, a La nuit au cœur középpontjában nem más, mint a femicídium rettenete, a nők elleni erőszak legsúlyosabb, gyilkos formája áll. Ehhez képest a negyedik döntős tétel, a belga Caroline Lamarche regénye, a történetével toleranciára, kíváncsiságra és bátorságra tanító Le bel obscur szinte könnyed olvasmánynak ígérkezik, miközben – tegyük hozzá – a műnek csekély esélyt adnak a (talán csak önjelölt) hozzáértők. Akárhogy is, egy hét múlva már tudni fogjuk, hogy ki nyerte a Goncourt-t (nov. 4.), akárcsak azt, hogy addigra kié lett a Francia Akadémia Nagydíja (okt. 30.), a Prix Fémina (nov. 3.) és a Prix Renaudot (nov. 4.). Nagy hét áll előttünk!

*

Ha nem is a jövő héten, de rögtön az azt követő hétfőn a Booker-díj idei nyertesét is megnevezik majd, ám említést érdemlő hírek már most is érkeznek arról a tájékról. Pár napja ugyanis arról olvashattunk, hogy megalapítják a Children’s Booker Prize nevű új elismerést, amely a 8 és 12 éves kor közötti olvasóközönségnek szánt fikciós művek jutalmazására szolgál majd. 2027-ben fogják első alkalommal odaítélni e díjat a majdan 2025. november 1. és 2026. október 31. között megjelenő brit és ír művek egyikének. Méghozzá olyképpen, hogy a shortlistet összeállító három gyermekirodalmi szakemberhez

a kiválasztási folyamat záró szakaszában három valóságos gyermek is csatlakozik majd a győztes személyéről határozni.

Érthető tehát az első év zsűrielnökéül kiszemelt sztárszerző, az egyebek közt a Milliókat jegyző Frank Cottrell-Boyce lelkesedése, hiszen ő már most boldogan várja a borítékolhatóan élénk vitákat, az egyezményes döntéshozatal generációkon átívelő aktusát. A Children’s Booker Prize megalapítói, vagyis a Booker Prize Foundation illetékesei ráadásul azt tervezik, hogy a shortlisten szereplő kötetekből mindenkor legalább 30-30 ezer példányt eljuttatnak majd ajándék gyanánt a jövő reménybeli olvasóihoz. Bevallottan azzal a szándékkal, hogy így javítsanak valamelyest a riasztó helyzeten, azaz a gyermek- és fiatalkorú brit népesség olvasás iránt táplált szívbéli hajlandóságának már-már drámai mértékű hanyatlásán, amellyel legújabban a nyáron publikált felmérés szembesítette a szigetország könyvtárosait, pedagógusait és egész könyves világát.  

*

A királynő olvas – tavaly ilyenkor ezt a kedves és lojális Alan Bennett-regénykét emlegethettem az 1749-en, a mai utolsó téma címe pedig ennek nyomán akár így is hangozhatna: a királynőnek felolvasnak. A majd még csak decemberben kulmináló idei Jane Austen-jubileum, vagyis az írónő születésének 250. évfordulója ugyanis a brit királyi házat is megemlékezésre sarkallta, és ennek szép gesztusa gyanánt a windsori kastély könyvtárában a látogatók megtekinthetik azokat az Austen-köteteket, amelyeket a dinasztia tagjai már a 19. század során nagy kedvvel forgattak. A most vasárnapig kiállított könyvek

talán legérdekesebbike a Büszkeség és balítélet 1853-as kiadásának az a példánya, amelyből a mintaférj, az imádott Albert herceg olvasott fel az épp kanyaróból lábadozó Viktória királynőnek.

 Az élete eseményeit gondosan regisztráló monarcha naplójában is megörökítette benyomásait, közelebbről azt, hogy az imigyen meghallgatott regényt „nagyon szórakoztatónak”, „csodálatosan megírtnak”, valamint „érdekesnek és mulatságosnak” találta. Könyvészeti és irodalomtörténeti szempontból pedig talán még figyelemreméltóbb az Emma 1815-ös első kiadásának windsori példánya, hiszen az a kötet az írónő és az akkoriban régensi – és persze walesi hercegi – címet viselő majdani IV. György között kialakult kölcsönös megbecsülés kézzelfogható bizonyságát kínálja. Merthogy a regény ajánlása köztudomás szerint az egyébiránt lenyűgözően népszerűtlen trónörökösnek szólt, aki ráadásul nemcsak egy megtiszteltetéssel egybekapcsolt olvasmányélményt köszönhetett Austen kisasszonynak, hanem azt is, hogy régensi ténykedésének időszaka, a Regency kora máig nem szűnő kedveltségnek örvend az olvasók és immár a sorozatfogyasztók körében egyaránt.