Kezdjük egy gyémánt tőrrel, merthogy a brit krimiírók szakmai tömörülése által évről évre megszavazott díjat stílszerűen Diamond Daggernek hívják. Nos, az 1986 óta létező, vagyis idén 40. alkalommal odaítélt elismerésben, amelyet az évek során többek között P. D. James, Ruth Rendell, John le Carré, valamint Endeavour Morse felügyelő teremtő atyja, Colin Dexter is elnyert, ez alkalommal a színészből és stand up-komikusból lett szerző Mark Billingham részesült. A színészi pályafutása során legfőként rosszfiúkat megformáló (és erre utóbb ráunó) Billingham mindenekelőtt Tom Thorne-regényeivel érdemelte ki a lehető legkellemesebb tőrdöfést:

e sorozat londoni nyomozó főalakjával az író nemcsak a saját születésnapját, de éppenséggel a countryzene iránti rajongását is megosztotta.

S ami a díj elnyerését jó eséllyel ugyancsak elősegítette: az idei győztes a krimiszerzői szcénának is közkedvelt alakja, így ő is ott gitározik és énekel a zsáner termékeny és sikeres alkotóiból összeállt hobbibandában, amely a Fun Lovin’ Crime Writers név alatt vállal alkalmi fellépéseket.

*

Amíg a Diamond Dagger Award csupán szakmai megtiszteltetést jelent, addig az ugyancsak a múlt héten közhírré tett Premio Alfaguara de Novela elnyerése korántsem mellékesen 175 ezer dollárral is együtt jár. A spanyol nyelvű irodalmaknak egyebekben is rangos elismerése ez az 1965-ben alapított, majd – negyedszázadnyi tetszhalálnak véget vetve – 1998-ban újraélesztett díj, amelynek különlegessége, hogy kiadatlan regénykéziratokat versenyeztet, a győztes mű pedig a névadó kiadó jóvoltából valósággal elárasztja az ibér és a latin-amerikai könyvpiacokat, de még az Egyesült Államok könyvesboltjait is.

A madridi Cibeles-palota kristálygalériáján megrendezett múlt keddi ünnepségen a mexikói David Toscana vehette át a kortárs kisplasztikai remeklés alakjában átadott díjat. Győztes regénye, az El ejército ciego (A vakok serege) mintegy ezer évvel ezelőtt játszódik: II. Baszileiosz bizánci császár uralkodása idején. Ez a hadvezérként oly sikeres baszileiosz különösen a bolgárokkal folytatott hadakozásairól nevezetes, s ezért nyerte el a Bulgaroktónosz, vagyis a bolgárölő vériszamos mellék- és ragadványnevet. Toscana regényének témaválasztása is e rettenetes harchoz kapcsolódik, hiszen 1014-ben, egy nagy győzelmét követően a császár

15 ezer fogságba esett bolgár katonát megvakíttatott, s közülük csupán minden századiknak hagyta meg a fél szemét –

hogy legyenek páran, akik hazavezessék (az ettől szívszélhűdést kapó Sámuel cár színe elé) a világtalanok seregét. A történelmi regények hagyományos narratívájától eltávolodva a mexikói szerző ezt az epizódot idézi fel, az erőszakos hatalom és az ellenállás viszonyrendszerének szimbolikus, sőt mitikus olvasatát kínálva. Március 26-át követően pedig a spanyol ajkú olvasóközönség tömegei is megismerhetik majd ezt a “sötét és erőteljes mesét”.  

*

A beatkorszak egyik legfőbb ereklyéje és szent irata némiképp váratlan módon ugyancsak ott szerepelt a múlt heti világirodalmi hírekben. Jack Kerouac Úton című klasszikusának kézirat-tekercséről, erről a 121 láb, azaz 37 méter hosszú gépírásos dokumentumról van szó, amely 1951 tavaszán került ki a szerző heves írásrohamát derekasan kiálló Underwood Universal írógépből. Március 12-én ugyanis a Christie’s New Yorkban árverésre bocsátja majd ezt az irodalomtörténeti kincset, amelyet csakis azért nem nevezhetünk felbecsülhetetlen értékűnek, mivel az aukció szervezői értelemszerűen megejtették az előzetes becslés gondos és egyszersmind nagyralátó aktusát. Nos, ők 2,5-4 millió dollárt remélnek ezért a tételért, míg a – mi tűrés-tagadás – kevésbé kultikus rangú Kerouac-regény, az 1958-as

A Dharma csavargói ugyancsak licitálókra váró kéziratát már készek lennének akár 300-500 ezer dollárért is elkótyavetyélni.

Baráti ár, megfontolandó lehetőség.

* 

A franciáknál mindeközben villámgyorsan az esszékötetek sikerlistájának élére tört Antoine Compagnon január 8-án megjelent könyve, az 1966, année mirifique (1966, az elképesztő – vagy bámulatra méltó – esztendő). A tudós professzor, aki 2023 óta a Francia Akadémia 35-ös sorszámú fotőjének életfogytig szóló birtokosa,

„a hosszú haj és a miniszoknya évét”,

a gall prosperitás dicsőséges három évtizedének (Trente Glorieuses) talán legdiadalmasabb pillanatát fordulópontként, méghozzá többszörös fordulópont gyanánt mutatja fel lenyűgözően szerteágazó művében. Mert bár az elnök még az idős De Gaulle volt (miniszterelnöke pedig a sorára fegyelmezett türelmetlenséggel várakozó Pompidou), ám a változások már majd’ minden területen új világot jeleztek: szakítást a „papa mozijával”, a strukturalizmus felfutását jelezve, s olyan neveket bevezetve a köztudatba, mint Georges Perec vagy épp Michel Foucault. Compagnon ennek a korszakhatárt érzékeltető évnek a körképét tárja most az olvasók elé, méghozzá oly imponáló tágasságot teremtve, amelyben nemcsak a szociológia vagy a szépirodalom egykorú fejleményeinek, de éppúgy az eldobható öngyújtónak és az Egy kis kiruccanás című Bourvil- és Louis de Funès-vígjátéknak is jut hely és érdemi említés.