Tegyük a szívünkre a kezünket:

Lawrence Durrell a legtöbbünk számára jóval előbb volt regényalak (és annak nyomán megfilmesítés vagy épp tévésorozatok hóbortos figurája), mintsem hogy megismerkedtünk volna főművével,

az Alexandriai négyessel vagy bármely más saját alkotásával. Pedig a Családom és egyéb állatfajták Korfun megtelepedő Durrell famíliájának legidősebb (bár 162 centiméterével aligha legnagyobb) gyermeke jelentős író volt, még ha írásművészetének ázsiója ma, három és fél évtizeddel a halála után érezhetően alacsonyabban is áll, mint fénykorában, a késő ötvenes és a hatvanas években. Paradox módon Lawrence Durrell emlékezetének apályidőszakáról tanúskodik az az új életrajz is, amely a múlt héten jelent meg posztumusz jelleggel, a még 2020-ban elhunyt Michael Haag tollából. A Larry: A New Biography of Lawrence Durrell 1912-1945 című munka ugyanis mindössze a második komoly biográfia, amely az íróról megjelent, és a könyv – akárcsak annak fogadtatása – maga is azt jelzi, hogy a kötözködésre hajlamos alak érdekesebbnek tűnik, mint a művei.

Haag személyében mindenesetre avatott kutatója akadt Durrell életútjának, hiszen ő éppúgy a Mediterráneum, illetve a Levante meghitt ismerője és szerelmese volt, akárcsak az Egyiptomban, Görögországban és Jugoszláviában is diplomatáskodó múlt századi író. Azt ráadásul a magyar olvasó is jól tudhatja A Durrell család története révén, hogy Haag jócskán belemerült a genealógiai vizsgálódásokba. Az új életrajzból mindazonáltal erről a témáról, tehát Larry, Leslie, Margo és az állatbarát Gerry szüleinek merőben kényes indiai státuszáról vagy épp Durrell mama komoly alkoholizmusáról is többet tudhat meg az olvasó. Akárcsak azokról a heves, olykor kimondottan erőszakos konfliktusokról, amelyeknek Larry Alexandriában és egyebütt oly gyakran találta a középpontjában magát, hogy azt már nem lehet csupán külső körülményekkel magyarázni. A recenziók (például itt és itt) legalábbis éppoly egybehangzóan emlegetik Durrell nehéz természetét, mint írói becsének jelenkori alábbszállását, vagy mint a néhai Haag biográfusi remeklésének tényét.

*

E rovatban többször is szó esett már napjaink talán legszebb eladási mutatókkal rendelkező irodalmi műfajáról, a romantasy zsáneréről, valamint annak sztárszerzőjéről, Rebecca Yarrosról. Az ő Fourth Wing – Negyedik szárny című regénye, amelyet a fanyar és irigy kritikusok némelyike korunk sárkánylovas Alkonyata gyanánt értékel, 2023 májusában jelent meg, és jószerint rögtön arról lehetett olvasni, hogy az Amazon MGM Studios azonmód meg is kezdte a könyvek nyomán leforgatandó streaming-sorozat előkészületeit. Azóta eltelt két év, a Fourth Wing nyomában már megjelent a pentalógia, az Empyrean második és harmadik darabja, ám az Amazon-sorozat ügye még mindig csak a fejlesztés szakaszában tart. A múlt héten ráadásul éppenséggel arról érkezett hír, hogy a projektből kiszállt az egy éven át a showrunneri szerepkört betöltő Moira Walley-Beckett, akit korábban jó eséllyel a legutóbbi nagyszabású Lucy Maud Montgomery-adaptáció, az Anne, E-vel a végén! alkotójaként, valamint egy sor Breaking Bad-epizód forgatókönyvírójaként jegyezhettünk meg magunknak. Helyét az ágazati zuhanyhíradó szerint Jac Schaeffer veheti át, akinek a munkásságát viszont a szuperhősös WandaVízió és az abból lelkedzett spin-off, a Mindvégig Agatha révén mérhettük fel a korábbiakban. És

ha minden igaz, egyebekben is megindult az alkotói kádermozgás a reménybeli Fourth Wing-sorozat körül,

 ami arra utal, hogy a rajongóknak már nem kell sokáig várniuk Violet Sorrengail történetére a képernyők előtt.

*

„Az írás mesterség, s jobb szeretném, ha a szótárban az asztalosság és a cipészipar mellett szerepelne, s nem az emberi tevékenységektől távol.” Ez az idézet nem Rebecca Yarosstól származik, bár talán ő is egyetértene vele, hanem a fin de siècle egyik legeredetibb francia literátorától, Remy de Gourmont-tól (1858-1915). A szimbolista költő és élces társadalomkritikus, aki egyetlen műfajtól sem hagyta távol tartani magát (még ha a lupusa és egyéb betegségei miatt a valóságban élete utolsó szakaszában éppenséggel visszahúzódó életmódra is kényszerült), nagy hatást gyakorolt a kortársaira, ám az utókora nem bizonyult hálásnak. „Vajjon […] ismerik, olvassák-e még Gourmont-t?” – tette fel a kérdést már 1935-ben Gyergyai Albert, jeléül annak, hogy a sokoldalú gallt félig-meddig már akkor elfeledték, amikor még elfogadott volt az értekező prózában két j-vel írni az idézetet indító szócskát. Vagyis

Gourmont afféle irodalmi ködlovagnak tetszett a következő nemzedékek számára.

Vagy talán inkább betűfaló és betűgyártó csodabogárnak, mely szó használata annál is indokoltabb, mivel a 110 éve halott irodalmár (újra)felfedezéséhez most egy eredetileg entomológusnak tanult szerző teremtette meg a feltételeket. Thierry Gillybœuf ugyanis két kötetben, összesen több mint 1300 oldalon mutatta be hősét és annak környezetét, a francia Harmadik Köztársaság oly mozgalmas, sőt tumultuózus irodalmi, társasági és politikai életét. Merthogy a közeg feltérképezése szintoly fontos része e magisztrális munkának, mint az életmű újraolvasása vagy a nyughatatlan szellemű Gourmont ugyancsak örök viszketegségről tanúskodó érzelmi életének, azaz nőügyeinek rekonstruálása.