Az utóbbi hetekben hírszemlénk valósággal díjtól díjig araszol, és ezen a gyakorlaton most sincs módunk, sem okunk változtatni, hiszen május 23-án a spanyolországi Oviedóban bejelentették a Premios Princesa de Asturias irodalmi kategóriájában díjazott literátor nevét. A szűnhetetlen zsurnalizmussal „spanyol Nobel” gyanánt emlegetett díjcsalád, amely 1980-as megalapítása óta formálisan a mindenkori spanyol trónörökös, azaz 2014-ig Fülöp asturiai herceg, majd az ő trónra lépése óta a tinédzser Leonor hercegnő nevében kerül odaítélésre, 50 ezer eurós összeggel jutalmazza a győzteseket, akiket hagyományosan az évnek ebben a szakában egyesével szokás megnevezni. Így múlt csütörtökön a Premio Princesa de Asturias de las Letras került sorra, és a rangos elismerés – Murakami Haruki tavalyi díjazása nyomában – most a temesvári születésű román költőnőt, a 82 esztendős Ana Blandianát illette. Otilia Doina Coman, aki a Blandiana nevet még felnőttkora kezdetén édesanyja szülőfaluja (magyar nevén: Maroskarna) után vette fel – korántsem függetlenül ortodox pap édesapja bebörtönzésének tényétől, a hazai verskedvelő közönség számára is bő fél évszázada ismerős lehet. Merthogy több verseskötete (Homokóra, Valaki engem álmodik, Szelíd állat) megjelent már magyarul 1971 óta, sőt megismerhettük már Blandiana prózáját is. A megálmodott című kötet szorongáskeltő írásai pedig már át is vezetnek a pályafutása első három évtizedét meghatározó bornírt diktatúra – és az azzal szemben tanúsított szellemi ellenállás témájához. Blandiana ugyanis

a Ceaușescu-rendszer utolsó éveiben tiltólistára került, és utóbb sokat tett a civil társadalom és a demokratikus gyakorlat megerősítéséért

(például a romániai PEN Club újjáalapításával). Ezt a tartást, a művészi és polgári autonómia megőrzésének rendíthetetlenségét most a spanyol zsűri rövid laudációja is hangsúlyozta, egyszersmind radikálisan egyedi alkotóként méltatta Blandianát. „Szokatlan, újszerű szimbólumok segítségével fejezi ki az asszonyiság sajátos problémáit” – ezt még a Világirodalmi Lexikon kissé tétova szócikke írta Blandiana költészetéről, ám bizonnyal indokoltabb itt most inkább az 1749 két évvel ezelőtti, költészet napi összeállítására utalnunk, amelyben Bajkay András az Áramlás című vers sodrására és látomásos erejére irányította figyelmünket, idézve a Hervay Gizella által magyarított költemény zárósorait:

„Akkor majd sokkal nagyobb lesz a fény, / ami eddig volt, minden ráadás lesz, / mi és a testünk. És jó lesz, / és testek tízezrei várnak / a hideg aszfalton összeölelkezve, / hogy utunk állják a kanális felé.”

*

S ha már egy díjazott női alkotóról esett szó, aki ráadásul a spanyol koronahercegnőtől veheti majd át ősszel magas elismerését, hát említsük meg legalább röviden és előzetes jelleggel azt a díjat, amelynek

borítékolhatóan női győztesét

június 13-án fogják megnevezni. A brit Women’s Prize for Fiction ugyanis 1996-os alapítása óta értelemszerűen a női regényírói kontribúció elismeréséül szolgál, és túl a 30 ezer fontos pénzjutalmon

jelentősége az utóbbi években szakmai körökben és a nyilvánosságban is érezhetően gyarapodni látszik.

Így felettébb indokolt rátekinteni az április vége óta nyilvános shortlistre, amelyen a legismertebb szerző okvetlenül az ír Anne Enright: a 2007-es Booker-győztes The Wren, The Wren című új regénye családtörténet generációkon átívelő traumákkal és az anya-lány kapcsolat érzékeny feltárásával. A pertraktált női díjat egyszer már 2001-ben elnyerő ausztrál Kate Grenville regénye, a Restless Dolly Maunder a címnek megfelelően egy nyughatatlan múlt századi nő története, akit a szerelem és a függetlenség keresésében nem fékezhetnek a társadalmi korlátok és konvenciók. A brit-palesztin Isabella Hammad, aki tavaly bekerült a Granta tíz évenként összeállított íróválogatottjába (Granta Best of Young British Novelist), Enter Ghost című regényében olyan hősnőt, a Haifába Londonból hazalátogató és Ciszjordániában egy Hamlet-produkcióban szerepet vállaló színésznőt állít elénk, aki tehát hozzá hasonlóan kettős kötődésű. A tamil származású amerikai írónő, V. V. Ganeshananthan regénye, a Brotherless Night ugyancsak egy véres erőszaktól és végletes megosztottságoktól uralt világba, a polgárháborús Srí Lanka közegébe helyezi női főalakját, az orvosi pályára vágyó Sashit. És éppígy származási országában játszódik a kínai születésű, ma Bostonban élő Aube Rey Lescure regénye, méghozzá első regénye (a shortlist egyetlen ilyen tétele), a River East, River West is: a múlt század nyolcvanas éveitől egy család két nemzedékének példáján ábrázolva Kína hatalmas boomját és a külvilággal, a Nyugattal való kapcsolatba lépését. Végezetül az ír Claire Kilroy némiképp megtévesztő, illetve frappírozó címadású ötödik regényét, a Soldier Sailort kell említenünk, amelynek „katonája” a történetet egyes szám első személyben elbeszélő fiatal anya, míg „tengerésze” az ő imádott kisfia. S amíg az e rovatban is majdan ismertetendő végeredményre várunk, érdemes lehet belenézni az angolszász vloggerek esélylatolgatásába: mondjuk, férfi könyvfalókéba itt, itt vagy itt.