Velemir Hlebnyikov versei

Iráni dal

Zölden ring a nyári napban
Iránban egy szép folyócska.
Cölöpből vert partja ócska,
Édesvíznek száraz út.
Imbolyogva lép azon,
Puskát fogva két fazon.
Meglőtt fejjel sír a hal.
Állj meg, galambocska, jaj!
Ők csak mennek, beszélgetnek,
Ha az emlék meg nem csal.
Fő a hal a legényeknek.
„Nem élet ez, konzervdoboz!”
Fenn az égen furcsa zaj,
Száll egy gép a felhők között.
Hol a terülj asztalkánk, te gonosz,
S hol az asszony-repülő?
Elkésett tán véletlenül,
Vagy a börtön rejti belül?
Én a csodát elhiszem.
Igazzá lesz minden mesénk,
Mikor húsom porrá lesz.
Csontom kap tán még egy esélyt,
És mikor a nagy tömegben
Harsány zászlók fellobognak,
Síri porból feléledek,
Aszott lábam búsan dobbant.
Vissza minden jogom, nyüvek!
Vagy egy kályha lesz a sorsa?
Hej, csőcselék, rét és füvek!
Örök létű szép folyócska!

Semmi rosszalkodás!

Hej, ti ifjú kupececskék,
Tűzbe pottyant rossz fák!
Vettem szőrme köpenyecskét,
Így járom be Moszkvát!
Nem azért szeretnénk
Igazságot újra,
Lovon, hogy hencegnénk,
Cobolyprémbe bújva.
Nem azért, hogy olcsón
Vérezzen az ellen,
S mindenféle boltos
Igazgyöngyre leljen.
Ne csikorogj, fogsor
Éjen át e honban!
Énekelve úszom
Volgán át s a Donban.
Bárkám küldöm éppen,
Míg az est hull rátok.
Ki repül hát vélem,
Hívek, jó barátok?