Fejjel lefelé születni, de nyakig merülni mindenben. Most már igazán 
         megtanulhatnánk, hogy inkább kidülledő erekkel és dalos kedvvel,
         mintsem békével érkezünk.
Kivárjuk a sorunkat a pénztárnál, minden vonalkódunkat beszámítják.
         Fóliakesztyűvel a kezünkön rohanunk haza, strandra, bárba,
         valaki úgyis kifizeti.
Homokkal és krémmel borítva feloldódni a tengerben egy nyomornegyedben
        tett körutazáson. Szinte újra megfoganni. Két oldalról égetni a gyertyát,
        habzsolni az életet. Ez az élet sava-borsa, jogunk van hozzá, mondják.
Akkor miért marja a mi nyelvünket is?
Égnek a templomok, vándorolnak a felhők, masíroznak a fiatalok, lakomáznak az öregek.
        Nincs hova bújni – letérdelünk a főút közepére ezen a fiatal, de nagymúltú,       
        dinamikus, de stabil, élettel teli, de kihalt környéken. Valakinek le kell térdelnie,
        és nem tudom, kitől kérdezhetném meg, történhetett volna-e másképp.
Nos, teltek már el nyomorúságosabban életek, szóval engedjék meg, hogy szóljak pár szót búcsúzóul.

*

A fordítás a PesText Garajszki Margit által vezetett szlovák-magyar műfordító műhelyének keretén belül készült.