Szóképek

Egy megható, ártalmatlan, becsületes
vadászgép repült el a folyó felett. Egy érett,
takaros tank meghitten gurult hernyótalpain
az erdőhöz közeledve. Bizalmasan, gyermekien dörömbölt
egy rakéta-sorozatvető. Boldog és kiegyensúlyozott
gyalogosok szaladtak valahová. Az égen robbanások
                     füstvirágai nyiladoztak.
egy aprócska, zömök tábornok megígérte,
hogy éjfélre bevesznek mindent, amit csak lehet. Egy vidám,
pajkos tudósító tartotta szája elé a csatorna nevével fémjelzett
mikrofont. A tévénézők
az adást látva ujjongtak és boldogan hárítottak.
Csak úgy habzott az olajos fényben, szemük láttára
a szappanháború. Szikrázott a napsütés.

Ignatyavicsusz álláspontja

„Rá lehet nézni hirtelen,
és meg lehet látni egy elsuhanó
szárnyat egy másik pillanatból, egy másik
szobából, egy másik 2014-ben” – így szólt
Viktorasz Ignatyavicsusz, sales manager,
aki régóta dolgozott már egy nagy
teát és biogabonapelyhet
gyártó cégnél. Telefonon beszélt
valakivel Kaunas külvárosában egy
bár küszöbén állva. Magabiztosan beszélt,
szenvedélyesen. Valószínűleg valamit bizonyítani
akart beszédpartnerének. Egyszer csak
néhány percre elhallgatott, figyelt. Aztán
mintha kétkedve szólalt volna meg újra: „Mikor visszatérsz,
soha semmi sem lesz olyan, mint amikor otthagytad…
emlékszel, mint akkor júniusban…”
Aztán végleg elhallgatott, de másfél percig még
nem tette le a telefont. Végül kinyomta a hívást,
kabátzsebébe dugta a telefont, ácsorgott
kicsit, nézegette a gyér számú járókelőt.
Ősz volt, a tegnapi tócsákban arany ráncokként
tükröződött a lámpafény,
melynek nem számított, kinek világítja meg
az utat. Viktorasz vacogni kezdett és bement.
Látni lehetett, ahogy rendelésre nyitja
a száját a pultosnál. Aki profi módon
mosolygott és folyamatosan bólogatott.

Bogarak, gallyak

„Rossz ember lettem,
mindenhol csak a rosszat látom” – mondta nekem egy utas
egy távolsági buszon
egy csendes éjjeli beszélgetés során.
„A fákon a bogarakat látom,
a költészetben a tautológiát,
a politikusok beszédében a politikusok beszédét.
Talán nem tart örökké,
talán egyszer majd újra meglátom
a fákon az ágak kecsét,
a költészetben az árnyalatok nagyvonalúságát,
a politikusok beszédében a jövő lehetőségeit.
De egyelőre olyan vagyok, mint egy fal. De hát, ön is érti,
hogy ez csakis az én hibám. Hiszen a világ
még mindig annyira, annyira
csodálatos…” Elhallgatott, és csak bámult kifelé az ablakon
egy sötétben úszó magányos házra,
melynek néhány ablakában fény pislákolt,
és melyben, úgy tűnt, sorozatot néztek,
csokit ettek meg erős teát szürcsölgettek.

*

A szerző Replika című kötete január végén jelenik meg magyarul a Prae Kiadó gondozásában (Vass Annamária fordításában.)